Christian Bale nagy trükkjei

A színészzseni hol valódi bűvészmutatványokat mutat be, hol a filmtörténet legnagyobb fogyását hajtja végre, hol felfedezi az új világot, hol pedig egy jövőbeli zsarnoki rendszert dönt meg ezen a hétvégén.

Equilibrium - Gyilkos nyugalom (2002)

Kezdjük azzal, hogy a film az egyik oldalon a három évvel korábban kijött Mátrix kistestvére, a másikon az olyan klasszikusok, mint az 1984 unokatesója, de ha ezt nagyvonalúan magunk mögött tudjuk, akkor egy élvezetes és látványos antiutópiát kapunk. Ami elsősorban a főszereplő Christian Bale miatt izgalmas és különböző akrobatikus harcművészeti elemek miatt látványos. Valahol a 21. században járunk, a harmadik világháború után, amikor minden művészeti forma, sőt érzelem tilos. Hősünk az érzelemmentesítést ellenőrző csapat vezetője, ám egy nap nem veszi be a mindenki számára előírt gyógyszert, ami rést üt emlékezetében és elnyomott érzelmi világában. Úgy dönt, átáll a lázadókhoz, és náluk kamatoztatja eddig megszerzett nem kevés harci tudását. Bár a sztori ma már rendkívül naivnak tűnik, a kivitelezés profi, Bale pedig, aki ekkor már befutott, de még nem számított szupersztárnak, itt is nagyon jó.

A gépész (2004)

Ez az a film, amely kedvéért Christian Bale majdnem 30 kilót fogyott, ami a mai napig is rekordnak számít, igaz, ő nagyon szeret fogyni. Fogyott a Hajnali mentőakció, A harcos és legutóbb Az aszfalt királyai kedvéért is. Itt ő Trevor Reznik, az egyszerű gépész, aki egy éve nem aludt már rendesen. Folyamatos ébrenléte nem más, mint szakadatlan rémálmok sora, melyekben megdöbbentő paranoiák, bűnök, szorongások kísértik. Éjszakáit vagy a repülőtéri kávézóban tölti a felszolgálólánnyal, vagy egy prostituáltnál, akinek ő a legrendszeresebb kuncsaftja. Egy ideje azonban Trevorral egyre furcsább dolgok történnek. Ki hagy kódolt üzeneteket a lakásán? A férfi egyre zavaróbb és nyugtalanítóbb, mintha állandóan őt figyelné. Mi történik vele tulajdonképpen? Összeesküvés áldozata lett vagy az egész csak meggyötört elméjének képzelgése?

Az új világ (2005)

A XVII. században kezdetét veszi Észak-Amerika angol gyarmatosítása. A telepesek 1607-ben Virginiában megalapítják Jamestown városát. Közöttük van John Smith kapitány (Colin Farrell) is, aki felfedező útra indul, de az indiánok fogságába esik. A haláltól a törzsfőnök lánya, Pocahontas (Q'Orianka Kilcher) közbelépése menti meg, a két ifjú között szerelem szövődik, és az indián lány később az egész brit kolóniát megmenti az éhezéstől a kegyetlen tél során. Csakhogy az ifjú tisztet a vére és a kalandvágya hajtja, és hátrahagyva szerelmét új felfedezésekre indul. A lány új szerelme egy John Rolfe nevű telepes lesz – ez Christian Bale -, de képtelen elfeledni a másik férfit, még azután is, hogy annak halálhírét hozzák…

A tökéletes trükk (2006)

A bűvészek a múlt századforduló Londonjának legnagyobb sztárjai. Két fiatal mágus van feljövőben. A feltűnő és kifinomult Robert Angier (Hugh Jackman, kivételesen egy nem kifejezetten pozitív figuraként) a közönség kedvence. A kissé bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden (Bale, remek formában) viszont igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de mikor a nagy mutatványuk rosszul sül el, ellenségekké válnak. Minden trükk és minden fellépés egyre fokozza a gyilkos versenyt közöttük, és aztán megjelenik Nikola Tesla – vagyis David Bowie! És Christopher Nolan kihozott mindent a bűvész témából, amit csak ki lehetett hozni, és ez lett a műfaj vitathatatlan klasszikusa!