Clive Owen már a 2006-os A belső ember legelején megígéri, hogy végrehajtja a tökéletes bankrablást, és így is tesz, még akkor is ha Denzel Washington rendőrként majdnem olyan okos, mint ő!
Ki gondolta volna, hogy pont az a Spike Lee rendez bankrablós filmet, ráadásul fehér bankrablóval, aki annak idején a 90-es évek legelején az olyan munkáival, mint a Mo' Better Blues (1990), a Dzsungelláz (1991) vagy a Malcolm X 7.5 rendező, színész (amerikai dráma, 194 perc, 1992) az új fekete film generáció legkiemelkedőbb alakja volt. És ki gondolta volna, hogy ha már csinál egy ilyen filmet egy számára teljesen idegen műfajban, akkor az jó lesz! Mi biztosan nem – pedig tényleg jó lett. És kellőképpen csavaros is!
Ha valaki bankrablós filmet csinál, akkor kétféle irányba mehet: vagy minél nagyobb tűzerővel vonultatja fel rablóit, ahogy azt Michael Mann tette a zseniális Szemtől szemben (1995 ) készítésekor, vagy lehet okos, és ha okos, akkor valami újjal kell előrukkolnia, mert fifikás heist filmet már elég sokat láttunk. És Spike Lee-nek voltak ötletei A belső emberhez (2006). Hőse, a rejtélyes Dalton Russell (Clive Owen) kiagyalja a tökéletes bankrablás tervét, és merész akciója során három társával több tucat embert ejt túszul az épületben. Frazier, a kőkemény nyomozó (Denzel Washington) kapja a feladatot, hogy tárgyaljon a zseniális bűnözővel. Ahogy a veszedelmes macska-egér játék kezd kibontakozni, Frazier gyanút fog, hogy ebben az ügyben talán nem minden az, aminek látszik. Ráadásul felbukkan a színen a felsőbb érdekeket képviselő Madeleine (Jodie Foster), aki kiszámíthatatlanságával még tovább bonyolítja az amúgy is robbanásveszélyes helyzetet…
A film két, nyilván egymást kiegészítő, erősítő síkon működik, az egyik a konkrét bankrablás eseményeit követi le, a másik a nyomozó és a bankrabló különös kettőse. Egyik sem most jött le a falvédőről, mindkettő remek a saját „szakterületén” – a zsarunak ráadásul ott van a jobbkeze (Chiwetel Ejiofor) és a helyi rendőrkapitány (Willem Dafoe) -, és hamar megtanulják tisztelni a másikat. Különösen azután, hogy Jodie Foster problémamegoldója, aki agresszivitásával nyilván mindkettőjüket maguk ellen fordítja, és persze a néző agya is dolgozni kezd, hogy minek is kell ide egy privát problémamegoldó, ha kint van a rendőrség és egy külön túsztárgyaló is a helyszínen. Csakhogy Spike Lee és bankrablója az esetek zömében mindig legalább egy lépéssel előttünk jár, és a film nem csak okosnak akar látszani, mint oly sokan másik, hanem valóban csavaros, fordulatos és adott esetben meglepő.
