Colin Farrell összevonja szemöldökét

  • Vízer Balázs

Kedvenc ír színészünk ezer műfajban állja meg a helyét, a hétvégén pedig kommandóstól fogságba esett katonatiszten és sármos vámpíron át egészen Nagy Sándorig mindenkit eljátszik.

Hart háborúja (2002)

Jó, a végkifejlet és az a nagy terv, amely felé a film halad, alapvetően marhaság, de a többi egy nagyon szolid háborús film, azon belül is hadifoglyos film, ami önálló műfajjá nőtte ki magát A nagy szökés óta. Itt az Ardennek offenzíva során német fogságba esett amerikai katonák között járunk, és a tábor életét egy gyilkosság bolygatja fel, ráadásul faji indíttatású a dolog. És így kerül szembe egymással a talpig katona McNamara tábornok (Bruce Willis), aki úgy érzi, a fogságban is harcolnia kell, és a jogász végzettségű, fiatal hadnagy (Colin Farrell), aki nagyobb igazságban és magasztosabb eszmékben hisz. Vajon kinek lesz igaza, és ki éli meg a film véget, hiszen tudjuk, hogy ahol nácik vannak, ott áldozatok is vannak.

S.W.A.T. - Különleges kommandó (2003)

A szomorú szemű Colin Farrell kemény is tud lenni, például rendőrségi kommandós! Ő Jim, akit haverjával, Briannel (Jeremy Renner) a rendőrség elit osztagának tagjával egy rosszul sikerült túszmentő akció miatt felfüggesztenek. Brian megsértődve távozik, míg Jim vállalja a megalázó lefokozást, csakhogy az egység közelében maradhasson. Az alkalom hamarosan el is jön Hondo őrmester (Samuel L. Jackson, ki más?) személyében, aki egy újonnan létrehozott egységhez hívja. Alex Montelt (Olivier Martinez), a hírhedt drogbárót közben sittre vágják Los Angelesben. A dörzsölt maffiózó azonban alaposan feladja a leckét a rendőrségnek, amikor hatalmas összeget ajánl fel azoknak, akik kiszabadítják. És a városban minden bűnöző az elitosztag ellen indul – és jó sokan vannak.

Nagy Sándor, a hódító (2004)

Oliver Stone-t gyermekkora óta elbűvölte Nagy Sándor alakja, régóta dédelgette a gondolatot, hogy filmet forgat róla, és mindenképpen írjuk a javára, hogy ezt a gigászi feladatot teljesítette is, még ha az eredmény nem is sikerült tökéletesre. Merthogy Alexandrosz egy csöpp országból, Makedóniából indult el, és mire 25 éves lett, meghódította az ismert világ nagy részét. A kis macedón sereget a hatalmas Perzsa Birodalom ellen vezette, elfoglalta Egyiptomot, majd a sivatag után a hófödte hegycsúcsok felé kanyarodott: India jelentős részét is meghódította. Nagy Sándor a világ ura lett, mégis magányosan halt titokzatos halált alig 33 éves korában. Nagy Sándor élete megváltoztatta a világ történetét, és mi, európaiak, nem is tudjuk, mennyire.

Frászkarika (2011)

Charlie Brewster (a fiatalon elhunyt Anton Yelchin) életében végre minden sínen van: a gimi krémjéhez tartozik, a legmenőbb csajjal jár.  A bajok akkor kezdődnek, amikor Jerry beköltözik a szomszédba. Jófej pasasnak tűnik, de valami nem stimmel vele: senki, beleértve Charlie anyukáját, sem vesz észre semmi különöset vele kapcsolatban. Néhány nagyon furcsa eset után Charlie kétségtelen konklúzióra jut: Jerry egy vámpír, aki a szomszédok vérére áhítozik. Sajnos senkit sem tud erről meggyőzni, így egyedül kell kitalálnia, hogyan szabaduljon meg a szörnyetegtől. A film Veszélyes éj (1985) remake-je, de szerintünk jobb annál, elsősorban a szerepben tényleg lubickoló Farrell miatt! Készült a filmhez egy sztárok nélküli gagyi folytatás is, de inkább ne is beszéljünk róla.