Csak jövőre folytatódik A szolgálólány meséje, de egy trailer már kijött hozzá

A negyedik évadban Gileádban minden korábbinál forróbb lesz a talaj a lázadó nők lába alatt – de azoknak a lába alatt is, akik ellen harcolnak.

A Margaret Atwood kanadai feminista írónő disztópikus regénye alapján készült sorozatot a harmadik évadban ott hagytuk abba, hogy SPOILER! a Gileádból a szülőanyjuktól, azaz a szolgálólányoktól elragadott gyermekeknek az országból való kimenekítésén fáradozó főhősnőt, June-t illegális tevékenysége közben meglövik, és társnői megpróbálják biztonságba helyezni.

A másfél perces teaser trailer pontosan itt veszi fel a fonalat: először a többi szolgálólány által hurcolt sérült June-t látjuk, de hamar világossá válik, hogy a nő egyrészt nem elégszik meg a gyerekek kimentésével, hanem Gileád egész rendszerét tönkre akarja tenni, másrészt hogy a komolynak tűnő sérülés nem állította meg.

A rövid ismertetőből megtudhatjuk azt is, hogy June és társai egyenesen akciócsoportként küzdenek a zsarnokság ellen, és hogy fegyvereket is sikerült szerezniük. Eközben pedig azt is látjuk, hogy a Kanadában tartózkodó Luke (June férje) és Moira (June barátnője) is tovább küzdenek. Habár A szolgálólány meséje negyedik évadát már tavaly júliusban (még a harmadik évad befejezése előtt) bejelentették, a héten derült ki, hogy a folytatás idén már nem kerülhet a képernyőkre.

A koronavírus terjedése miatt ugyanis a márciusban megkezdett forgatást még abban a hónapban le is állították, így a kanadai helyszínen mindössze két hetet tudott dolgozni a stáb.

„Csak két hete tartott a forgatás, amikor le kellett állnunk, szóval nincs túl sok mindenünk”

– mondta korábban a June-t megformáló Elisabeth Moss. „Mindenképpen folytatni akarjuk a munkát, hiszen családokat kell eltartanunk és lakbért kell fizetnünk, ugyanakkor nem kockáztathatunk emberéleteket egy tévéműsor miatt. Szóval most megpróbáljuk kitalálni, hogyan lehetne mindenki számára biztonságossá tenni a körülményeket” – tette hozzá.


(via NME)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu