Csütörtökön megnézhetjük a tévében, hogy hogyan múlik el a világ dicsősége

Bruce Willis és Michael Douglas is - finoman fogalmazva - középszerű filmben "csillogtatja meg" tehetségét.

Dutyi dili - AMC, október 1. csütörtök, 18.45h

Egy fatális véletlen folytán a bankrablók helyett két harkálykosztümös, puhány reklámembert tartóztatnak le és ítélnek 125 év börtönre. Harry nem tudja komolyan venni a dolgot, biztos benne, hogy nemsokára olyan könnyen kiszabadulnak, mint ahogy bekerültek. Ám a helyzet valahogy nem akar jobbra fordulni, ezért kénytelenek a sarkukra állni, ha nem akarják ebben a nehézfiúktól hemzsegő társaságban egy zsákban végezni. Ezért bőszen tettetik a nagyfiút, nem kis hatást gyakorolva a börtönlakókra.

 

Szerencsecsillag - Sony Movie Channel, október 1. csütörtök, 18.50h

Logan Thibault tengerészgyalogos őrmester épen és egészségesen tér vissza Irakból. Meggyőződése, hogy mindezt annak az ismeretlen nőt ábrázoló fényképnek köszönheti, melyet a háború során talált. Hazatérve elhatározza, hogy megkeresi a képen látható nőt. Hosszas nyomozás után sikerül is rátalálnia, ám a férfi nem meri bevallani, hogy miért jött. Végül munkát vállal a családnál, és Beth kezdeti bizalmatlansága ellenére idővel egyre közelebb kerülnek egymáshoz.

 

Magas barna férfi, felemás cipőben - Paramount Channel, október 1. csütörtök, 19h

Richard, a magának való, kissé szórakozott művész váratlanul a CIA-n belül folyó hatalmi rivalizálás kereszttüzében találja magát, amikor mit sem sejtve felemás cipőben száll le a gépéről. Egy csapat ügynök azon dolgozik, hogy bebizonyítsák titkos kapcsolatait, lehallgatják a telefonjait, egy mentőautóból figyelik minden mozdulatát, szavaiban kódolt üzeneteket keresnek, és meg vannak győződve arról, hogy egy koncerten Richard a hegedűjátékával fog üzenni egy társának. A különc hegedűvirtuóz szinte semmit sem vesz észre a személye körüli felhajtásból, az azonban már az ő figyelmét sem kerüli el, hogy legjobb barátjának a felesége is érdeklődik iránta. Richard belemegy a tiltott kalandba, és attól fogva egyetlen nyugodt perce sincs, mert attól fél, hogy barátja leleplezi a viszonyukat. Így akaratlanul is egyre gyanúsabban viselkedik, ami igazolja a CIA embereinek feltevését.

 

A visszavonuló - Film Mánia, október 1. csütörtök, 19.15h

Ben egykor szakmája csúcsán volt, családjával fényesen élt manhattani otthonában, sőt, még egyetemi könyvtárat is alapított. Ide érkezik meg egy leendő diákkal: barátnője lányával mikor értesül arról, hogy világa összeomlóban van. Üzleti botránya miatt bevételeit elvonják, felesége is tudomást szerez ügyeiről. Ráadásul életén egyre inkább eluralkodik a fiatal nők iránt érzett csillapíthatatlan vágya. Új kapcsolata is feszültségtől terhes: Jordan sem örül szédületes hódítási kényszerének. Bár egyre több jel utal arra, hogy "új" élete előbb-utóbb méretes szakadékba rántja, Ben egyre mélyebbre merül az élvezetekben.

 

A hatodik napon - Film Mánia, október 1. csütörtök, 21h

Adam Gibson (Arnold Schwarzenegger) egy este arra ér haza, hogy valaki, egy tökéletes hasonmás csókolgatja a feleségét és eszi a születésnapi tortáját. Szörnyű igazságra kell rájönnie: véletlenül hagyták életben, a klónja pedig elfoglalta jól berendezett, nyugalmas életét. A megrázkódtatást fokozza, hogy nincs hatalom, amelyhez segítségért fordulhatna, mert ha fény derülne a baklövésre, könyörtelenül végeznének vele és a családjával. Adam megpróbálja hát felvenni a harcot az ismeretlen ellenséggel, hogy visszaszerezze önnön "létezését". Ám úgy tűnik, az ellenfél elpusztíthatatlan, a ráuszított két bérgyilkos klónjai újra és újra felbukkannak.

 

Mad Max - AMC, október 1. csütörtök, 21h

Ebben a különös, a nem is olyan távoli jövőben játszódó filmben a pusztuló városok között kergetik egymást az útonálló bandák, a félelmet nem ismerő, öngyilkosjelölt autóversenyzők és a rendőrök. Amikor az egyik motoros banda tagja az üldözés során az életét veszti, barátai, élükön egy karizmatikus pszichopatával, Toecutterrel, elmennek a holttestért. A bosszúra szomjazó társaság megtámad mindenkit, aki az útjába kerül. Az eset kivizsgálására Max és társa kap megbízást, akiknek sikerül is a banda egyik tagját letartóztatni, ám már a következő napon szabadon is engedik. A rendőrkapitány, aki már belefásult a bűnözők elleni eredménytelen küzdelembe, szabad kezet ad beosztottjainak. Hiába minden, a rendőrök nem jutnak eredményre, sőt ők szenvednek újabb vereséget: Max társával brutálisan végeznek a banda tagjai. Max kénytelen engedni felesége unszolásának, kilép a rendőrség kötelékéből és családja társaságában nekiindul, hogy új életet kezdjen. Ám más van megírva számára a sors könyvében, a banda bosszúja elől nincs menekvés: a következő áldozat Max gyermeke. Az őrület határán álló, kétségbeesett férfi újra szolgálatba áll, és egy speciálisan az ő számára készített autóval ered a gyilkosok nyomába.

 

Maléna - Filmcafe, október 1. csütörtök, 21h

A tizenkét éves szicíliai Renato (Giuseppe Sulfaro) életében két létfontosságú dolog történik egy napon, 1940-ben. Megkapja élete első biciklijét és meglátja az utcán a lenyűgözően erotikus Malénát (Monica Bellucci). Mellesleg pedig éppen aznap lép hadba Olaszország. Maléna férje elindul a háborúba. Az otthon maradt szépség csendben szenved és az egész falu minden lépését figyeli. Renato serdülőkorát kitölti a Maléna iránti meddő vágyakozás. Egy napon megérkezik Maléna férjének halálhíre. A fiatal özvegyasszony élete megrendül, munkája és családi kapcsolatai egyszerre foszlanak szinte semmivé. Malénát házasságtöréssel vádolják és kiközösítik. Vajon elég nagyra nőtt már a kisfiú, hogy segítsen álmai asszonyán?

 

Világok harca - Moziverzum, október 1. csütörtök, 22h

Senki sem hitte volna a XXI. század első éveiben, hogy világunkat oly lények tartják szemmel, melyek intelligenciája meghaladja a miénket. S, hogy miközben az embereket lekötik mindennapos gondjaik, ők megfigyelnek és tanulmányoznak bennünket, ahogy a tudós vizsgálja mikroszkópján át a lényeket, melyek egy vízcseppben hemzsegnek és sokasodnak. Az ember határtalan önelégültséggel szelte keresztül-kasul a földgolyót, biztos tudatában annak, hogy ez a világ az ő birodalma. Mégis, az űr végtelen mélyén át hatalmas, hideg, rideg lények kémlelték irigy szemmel bolygónkat, és tervüket lassan és biztosan szőtték _ ellenünk...A film H.G. Wells 1898-ban írt híres fantasztikus regényének nagyszabású adaptációja, amelyben az emberiség Tom Cruise vezetésével veszi fel a harcot az agresszív földönkívüliekkel. Érdekesség, hogy a Világok harca 1938-as rádióadaptációja hatalmas pánikot okozott Amerikában, mert az Orson Welles rendezte produkció túlságosan élethűre sikeredett, és sok hallgató azt hitte, hogy a marslakók tényleg megtámadták a Földet.

 

Fosztogatók - Filmcafe, október 1. csütörtök, 22.50h

A Marauders című akciófilmben egy FBI ügynök lázasan igyekszik levadászni egy lenyomozhatatlan, elit bankrabló csoportot, melynek sokkal mélyebb szándékai vannak a pénzlopásnál: ezzel próbálnak meg fedezni egy gyilkosságot...

 

Árnyék nélkül - AMC, október 1. csütörtök, 22.50h

Sebastian Caine, a ragyogó elméjű tudós a kormány megbízásából kifejleszti a láthatatlanság szérumát. Az állatkísérletek sikerétől megrészegült Caine vakmerő módon saját magán próbálja ki a szert. Számításába azonban hiba csúszik: a folyamat visszafordíthatatlanná válik. Caine, az "árnyék nélküli ember" és beosztottjai, Linda és Matthew igyekeznek közömbösíteni a szérum hatását. Csakhogy a láthatatlan tudós, akit lelke mélyén megalomániás hajlamok fűtenek, megmámorosodik hatalmától, olyannyira, hogy ettől kezdve semmi sem állíthatja meg ördögi útján.

 

Az utca királyai - Film+, október 1. csütörtök, 23.30h

Los Angeles az álmok városa, de nem a városban dolgozó zsaruk számára. Aki itt egyenruhába bújik, az hamar megtanulja, hogy az utca törvényeire van szüksége, ha győzni akar. Tom Ludlow (Keanu Reeves) nem adja fel könnyen, pedig ő aztán igazán sötéten látja a világot. Felesége elvesztése után csak a rendőri munka marad számára. Amikor azonban egy nyomozás során rájön, hogy a kollégái közé is befurakodott a korrupció, minden dühét és haragját ebben az ügyben vezeti le. Szüksége is van rá, mert most a saját társai ellen kell fordulnia.

 

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu