Eddig tudta lenyomni az RTL Klub az ismétléseket a tévénézők torkán

Az RTL Klub ismét bajban van, ugyanis A mi kis falunk ismétlései szemmel láthatóan eddig működtek, a nézők ismét inkább a TV2 Exatlonját kezdték el nézni.

A két hetes enyhe javulás után az RTL Klub csekély előnye elpárologni látszik: az RTL Klub heti átlagos közönségaránya főműsoridőben a kereskedelmi korcsoportban 12 százalékos lett, míg a TV2-é 11,9 százalék, a különbség már igencsak a hibahatáron belül van. A hétköznapok közül egyedül a keddet vitte az RTL, a többi a TV2-é lett, egyedül a hétvégék jelentenek biztos győzelmet az RTL-nek. Szombaton A Tanár című sorozatot 186 550 néző követte, és 12 százalékos közönségarányt ért el, ami jóval alacsonyabb az előző heti eredményeknél (229 031 néző, 13,4 százalékos közönségarány), de még így is többen nézték, mint a TV2-n ugyanabban az időpontban futó Gyilkosság az Orient Expresszen című Agatha Christie-adaptációt. Vasárnap az RTL Klubon futó Fekete párduc című szuperhősfilm azonban már egyértelműen megnyerte a napot a csatornának, a kereskedelmi célcsoportban a tizenkettedik legnézettebb műsor volt a héten 207 977 nézővel és 12,7 százalékos közönségaránnyal.

Forrás: RTL Klub/Sajtóklub

 

De most nézzük a hétköznapokat, ahol az RTL Klub múlt héten elvérzett: a délutánokat – ahogy már tizenpár éve mindig – a TV2 viszi az éppen aktuálisan sugárzott szappanoperáival, ebbe a Barátok közt sem tud beleszólni. Aztán eljön az este 6 óra, és ekkor a nézők többsége az RTL Klub Hiradójára kapcsol, ennek átlagos közönségaránya a kereskedelmi célcsoportban 17,5 százalék lett a hetedik héten. A vele egy időben a TV2-n sugárzott Tények ezzel szemben 14,3 százalékos közönségarányt tudott csak elérni. A Fókusz (14,5 százalékos közönségarány) és a Keresztanyu (16,4 százalékos közönségarány) is tartja magát, bár a Keresztanyunál is látható már egy enyhe csökkenés az előző héthez képest, mivel akkor még 17,06 százalékos közönségarányt produkált a sorozat. A Doktor Balaton úgy tűnik, kifullad, gyorsan le is veszi a műsorról a csatorna, és március 1-jétől az Exatlont korábbi időpontra hozzák.

Forrás: TV2

 

A Keresztanyu után azonban az RTL Klubon megfogyatkozik a nézősereg, és A mi kis falunk ismétlései helyett már a többség a TV2-re és Palik Lászlóra vált.

Múlt héten A mi kis falunk már csak 11,4 százalékos átlagos közönségarányt ért el, míg az előző héten még ez a szám 12,3 volt. Vagyis a nézők, úgy tűnik, megunták az ismétléseket, és újra az Exatlonra váltanak. A sportvetélkedő múlt héten javítani tudott: 15,8 százalékos közönségarányt ért el, míg az előző héten 14,3 százalékot.

A kereskedelmi célcsoportban továbbra is a Keresztanyu epizódjai voltak a legnézettebb műsorok az elmúlt héten, az első helyezést elérő pénteki részt 280 931-en nézték, és 18,1 százalékos volt a közönségaránya.

A teljes lakosság körében a keddi RTL Híradó lett az első 826 324 nézővel és 22,7 százalékos közönségaránnyal, második helyre viszont egy csütörtöki Tények került 808 231 nézővel és 22,6 százalékos közönségaránnyal.

A következő hetek kérdése az lesz, hogy az RTL Klub mivel veszi fel a kesztyűt, hiszen a TV2 március elején még inkább rá fog erősíteni az Exatlon sikerére, és a Doktor Balatont kiiktatva korábbra hozza a műsort, ezzel gyengíthetve például a Keresztanyu sikerét is.