Egy kis piszkos politika! - A dolgok állása

  • Vízer Balázs

Jól tudjuk, de mindig újra és újra rácsodálkozunk, hogy a politikában a legrosszabbra számíthatunk, és ezt most Russell Crowe illusztrálja nekünk. Aki egyébként Brad Pitt helyére ugrott be.

Majdnem ez lett az új Harcosok klubja! A film eredeti főszereplője ugyanis Brad Pitt lett volna, aki végül otthagyta a produkciót, amikor kiderült, hogy az eredeti forgatókönyvet nagy mértékben átírták, Pitt távoztával pedig a másik férfi főszereplő, Edward Norton is meggondolta magát és visszalépett. Így ugrott be Russell Crowe és Ben Affleck jófejségből és nyilván előnyös anyagi feltételekkel, hogy egy oknyomozó újságírót és egy kínos helyzetbe keveredett politikust játszanak el.

Történik ugyanis, hogy egy bizonyos fiatal képviselőben sokan a jövő amerikai elnökét látják, annál is inkább, mert hatékonyan lép fel egy olyan fegyverlobbi ellen, akik készülnek egy az egyben lenyúlni és privatizálni az összes hadügyi és védelmi állami megrendelést. A politikus szépen ívelő karrierjét azonban beárnyékolja asszisztensnőjének (egyben szeretőjének) halála, ugyanis a nő gyilkosság áldozata lesz, ami elsőre öngyilkosságnak látszott. Közben a Washington Globe dörzsölt riportere egy gyilkosság ügyében nyomoz, az újság zöldfülű bloggere (a mindig cuki Rachel McAdams, aki mintha a Spotlight - Egy nyomozás részletei előtanulmányait végezné el itt), aki történetesen egy csinos fiatal lány, felfigyel a látszólag egymástól független, két eset közötti kapocsra. És lassan kiderül, hogy az ügy alapjaiban rengetheti meg az országot.

A dolgok állása egy pár évvel korábban sikeresen futott BBC minisorozat alapján készült, amin a játékidőn és a szereplőgárdán túl annyit változtattak, hogy a történet Amerikában játszódik, az eredeti óriás olajvállalat helyett a katonai alvállalkozók a gonoszok – a Bush kormányzat alatt ők amúgy is igen népszerűtlenek lettek számos botrányuk miatt. És majd elfelejtettem, a filmbeli újság főszerkesztője eredetileg férfi volt, itt nő, és nem más játssza, mint Helen Mirren , a rendező pedig a magyar felmenőkkel rendelkező Kevin Macdonald, aki egy nagyon feszes, tisztességes és izgalmas politikai thrillert rakott össze a megfelelő fordulatokkal, meglepően sok akcióval.

Csak Russell Crowe hosszú haját nehéz megszokni, de erre is van elfogadható magyarázat: már Robin Hood szerepére készült Ridley Scott-tal, amikor jött a telefon, hogy legyen olyan aranyos, és ugorjon be.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu