Egy skandináv krimiben sosem csalódik az ember

A dán 64-es betegnapló ráadásul a mindig remek skandináv krimiken belül is egy magasabb színvonalat képvisel a híres Q-ügyosztály sokat látott nyomozóinak viselt dolgaival.

A Jussi Adler-Olsen regénysorozatából készült Q-ügyosztály széria (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta) legjobb, és a hírek szerint legutolsó darabja, A 64-es betegnapló (2018) mindent hoz, ami egy klasszikus skandináv krimihez kell. Van leharcolt nyomozó és hű társa a saját problémáival, a múlt sötét árnyai, a jelen társadalmi kérdései, nők elleni erőszak és eltorzult családi szál, meg a hatalom és a bűn összefonódása. És igen, ezek már a kezdetekben is sablonok, rosszabb esetben klisék voltak, de ha valaki jól tudja használni őket, akkor remekül működnek. És jelen esetben működnek is, miután a régi felderítetlen ügyek már jól ismert alagsori nyomozópárosa, a mizantróp Carl Mørck és a barátságos Assad pályafutásuk legnehezebb ügyével találják magukat szembe.

Merthogy egy belvárosi lakás felújítása során egy befalazott titkos szobában három mumifikálódott holttestet találnak. Hamarosan kiderül, hogy az áldozatokat mind köti valami a Sprogø szigetén egykor működött, a 60-as években bezárt hírhedt kórházhoz, ahol annak idején valamilyen okból deviánsnak mondott fiatal nőket kezeltek – vagy kísérleteztek rajtuk. És a múlt most is kísért, hiszen ezekben a filmekben ez a közös, meghatározó motívum, és ezek a kísérletek, ha más formában, de ma is folytatódnak. Hőseinknek nem csak bizonyítékokat kell minderre szerezniük, de befolyásos társadalmi szereplők ellen kell harcba indulniuk - és életben is kell maradniuk, ha lehet.


Christoffer Boe (Rekonstrukció) rendező és Nikolaj Arcel forgatókönyvíró kétségtelenül sokat markolnak, különösen, ha azt nézzük, hogy a széria annak idején kifejezetten tévés minőséget képviselt, legalábbis látványában és költségvetésében. Hiszen van itt egy múltbéli szál, egy nagyon izgalmas nyomozás látványos akcióelemekkel, politikai áthallás és a jóléti állam kereteinek feszegetése, bűn és bűnhődés, de mégsem ezek a legizgalmasabb elemei a filmnek. Mert ezt a nyomozópáros hozza, közülük is természetesen az örök fintorra állt arcú Carl Mørckot játszó Nikolaj Lie Kaas. Aki nagyjából ugyanott kezdte, mint a jóval ismertebb Mads Mikkelsen, mégsem lett belőle világsztár. És Lie Kaas is egy zseni, egy fintora többet ér és többet mond el, mint bármilyen amerikai remake egésze. Én speciel sajnálom is, hogy nem kap nagyobb feladatokat, akár nemzetközi szinten is. Itt egy elrontott életet, a megannyi szörnyű ügy megemésztését, a rendkívül erős igazságérzetet és egy furcsa barátságot sűrít egy alakításba – utóbbi természetesen a mindig megbízható Fares Fares által játszott Assadhoz fűzi, akinek a származása most először kap igazán fontos hangsúlyt.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu