Elhunyt a Vészhelyzet és az Esküdt ellenségek színésznője

Belefulladt a St. Lawrence folyóba.

A többek közt a Vészhelyzetből és az Esküdt ellenségekből ismert Mary Mara vasárnap este elhunyt. 61 éves volt.

A New York-i állami rendőrség hétfőn megerősítette, hogy Marát vasárnap este 20 óra 10 perc körül találták meg a Cape Vincent-i St. Lawrence folyóban. Halálát az előzetes vizsgálat szerint fulladás okozta. A színésznő korábban a testvére, Martha nyaralójában tartózkodott.

Halálát a menedzsere, Craig Dorfman is megerősítette.

"Mary az egyik legjobb színésznő volt, akivel valaha találkoztam" - írta a nyilatkozatában. "Máig emlékszem, amikor 1992-ben először láttam őt színpadon a Mad Forest című darabban a Broadway-n. Vicces, energikus és igazi egyéniség volt. Mindenki szerette őt. Hiányozni fog."
Mara az FBI ügynökök bevetésen című sorozatban (Forrás: Getty Images)

 

Mara a New York-i Syracuse-ban született és nőtt fel, majd a San Francisco-i állami egyetemen és a Yale-en tanult tovább. Filmes és televíziós karrierjét 1989-ben kezdte a The Preppie Murder című tévéfilmmel, és későbbi karrierje során több mint 80 filmben és sorozatban szerepelt. A legtöbben talán a Vészhelyzetből emlékezhetnek rá, ahol a Loretta Sweet nevű beteget játszotta, de kapott 23 epizódot a Nash Bridges - Trükkös hekusban is, amelyben Bryn Carson felügyelőt alakította. Feltűnt még ezen kívül az Ally McBealben, az Esküdt ellenségekben, Az elnök embereiben, a Monkban, Shameless – Szégyentelenekben, a Ray Donovanben, a Dexterben és Gyilkos elmékben.

A színpadon is aktív volt, többek közt Michelle Pfeifferrel, Jeff Goldblummal és William Hurttel szerepelt közös darabokban.

Első komolyabb filmes szerepét 1992-ben kapta a Szerelmi bájital című vígjátékban, és ugyanebben az évben Billy Crystal lányaként tűnt fel a Mr. Saturday Nightban. Láthattuk még emellett a Wachowskiék-féle Fülledtségben, az Elcserélt életekben, a K-PAX - A belső bolygóban és a Szalagavatóban. A 2020-as Break Even után visszavonult a színészkedéstől, és visszatért szülővárosába, Syracuse-ba.

via: Variety