Elijah Wood kiakadt az 1 milliárdból készülő Gyűrűk Ura-tévésorozaton

A Frodót alakító sztárt már az is sokkolta, hogy csak jogíjként 250 milliót fizetett ki az Amazon a Tolkien-örökösöknek.

A Gyűrűk Ura-trilógia mostanra kissé eltűnt sztárja, Elijah Wood eléggé elképedt nemrég, amikor egy interjúja közben belegondolt, hogy az Amazon épp 1 milliárd dollárból készít Gyűrűk Ura-tévésorozatot – vagyis nagyjából annyi pénzből, amennyit A király visszatér kaszált világszerte a mozikban a 2003-as premierje után (a három film összesen nagyjából 281 millió dollárba került és 2,9 milliárd dolláros bevételt termelt)! 

A Gyűrűk Ura-trilógiában Zsákos Frodót alakító színész így kommentálta, hogy az Amazon csak jogdíjként 250 millió dollárt fizetett ki J.R.R. Tolkien örököseinek:

Ez egész egyszerűen kész őrület! Annak idején ez biztosan nem történhetett volna meg, mert akkoriban a Tolkien-örökösök még nem igazán tudták, mi is van a kezükben. Most már viszont tudják, és abszolút tisztában vannak azzal, hogy ez a világ mennyire jövedelmező üzlet.

A színész szerint az ezredfordulón, amikor a Gyűrűk Ura-trilógia készült, még nem uralta ennyire Hollywoodot a franchise-őrület, és mivel nem is egy nagy stúdió megbízásából dolgoztak, hanem a Warner alá tartozó kisebb stúdiónak, a New Line Cinemának, úgy érezték, egy nagy csapatnyi függetlenfilmesként forgatnak Új-Zélandon, és nem szól bele senki abba, hogy mit csináljanak.

Ha a trilógia most készülne el, teljesen más körülmények között forgatnánk le, egy óriási gépezet részeként. Persze ez nem jelenti azt, hogy lélektelen produkció születne, csak azt, hogy sokkal nehezebb dolgunk lenne. Természetesen a Marvel-filmnek is van lelke - néhánynak legalábbis. De valahogy franchise filmet forgatni nagyon kemény dió. Nagyon nehéz úgy látványfilmet csinálni, hogy a végeredmény sok pénzt termeljen, de közben művészi szempontból is kielégítő legyen.

Wood szerint ma már a nagy hollywoodi stúdiók nem mernek kockáztatni: ha valamiben nem látnak sok pénzt, azt nem forgatják le. A sztár azonban bizakodó, mert szerinte a Netflix és más platformok pont ezeknek a kis és közepes büdzséjű filmeknek a megszületéséhez tudnak segítséget nyújtani. A sztár egyébként egy ideje már maga is csak ilyen filmeken dolgozik: tudatosan akart szakítani a Gyűrűk Ura-trilógia után a közönségfilmekkel, és inkább olyan produkciókba szállt be színészként vagy producerként, mint a Come to Daddy című horrorvígjáték vagy Nicolas Cage pszichedelikus őrülete, a Mandy – A bosszú kultusza, melyeket többek között olyan családiasabb eseményeken promózhat, mint a Tribeca Filmfesztivál. Ettől függetlenül természetesen kíváncsi a Középfölde Másodkorában játszódó, 5 évadosra tervezett Gyűrűk Ura-sorozatra is:

Fogalmam sincs, milyen lesz. Még az is lehet, hogy valami nagyszerű dolog sül ki belőle. Lehet, hogy visszamennek Új-Zélandra, hogy meglegyen a folytonosság, és a látványvilág olyan legyen, mint a Gyűrűk Urában? Ki tudja? A Gyűrűk Ura annak idején egy olyan filmtrilógia volt, amelyet egy olyan kis országban készítettek el, ahol azelőtt soha sem csináltak ekkora dolgot. Akkor ez működött, így most is nagyon figyelni fogom, mi lesz. Kíváncsian várom!

(via Indiewire)