Emberkereskedők elől menekülőkről forgat a Terápia rendezője

A brutális témájú Aki bújt, aki nem című kisfilmje után most készülő dokumentumfilmjével sem evez könnyedebb vizekre Schwechtje Mihály, Az alma, a Porcukor és a Terápia, 3. évad több epizódjának rendezője.

Mivel a jelenleg A fa alatt című izlandi fekete komédia kísérőfilmjeként látható Aki bújt, aki nem című alkotás a Médiatanács mecenatúraprogramjának támogatásával valósult meg, az alkotóval a szervezet blogja készített interjút. A beszélgetés során Schwechtje elmondta: különösen örül annak, hogy az idei Friss Hús rövidfilmes fesztiválon való nagy sikerű bemutatkozása után a kisfilm ily módon vidéken is több helyre eljut, és annak hátteréről is mesélt, hogy tudott a mű bekerülni a mozikba.

Aki bújt, aki nem. Forrás: Vertigo Média

 

„Ősszel mutatják be a nagyjátékfilmemet – Remélem, legközelebb sikerül meghalnod:-) címmel –, és a forgalmazónak (Vertigo Média – a szerk.) felvetettem, hogy a vetítések előtt akár le lehetne adni a kisfilmet. Nagyon tetszett nekik a kisfilm, de azt mondták, hogy a kettő más-más közönséget céloz meg, és keressünk inkább máshol helyet neki. Ennek jobban is örültem, mert így

olyan közönséghez is eljut a film, amelyik alapvetően egy teljesen más, egy külföldi díjnyertes filmre érkezik”

– nyilatkozta a direktor.

Aki bújt, aki nem. Forrás: Vertigo Média

 

Az interjúban szóba kerül az is, elmondta-e Schwechtje az Aki bújt, aki nemben szereplő gyerekeknek, miről is szól valójában a film. „Semmiképp nem szerettük volna, hogy becsapva érezzék magukat, ezért mindenkinek a korának megfelelően elmondtuk a történetet. De egy nyolcéves kevesebbet ért meg ebből. Amikor azt mondtuk, hogy a végén elvisznek titeket, aggódtak is ezen az egészen. (...) Nyilván

nem mondhatom, és nem is értené meg, ha azt mondanám, hogy koldus, rabszolga vagy prostituált lesz belőlük.

De szerencsére ott volt velük a szülő vagy a gyámügyes, és ők segítettek a válaszadásban” – mondta a rendező.

Aki bújt, aki nem. Forrás: Vertigo Média

 

Az Aki bújt, aki nem mellett Schwecthje jelenleg készülő projektjéről és jövőbeli terveiről is mesélt. Épp most forgatja ugyanis – szintén a Mecenatúra támogatásával – a Védelem alatt című dokumentumfilmet, amely az emberkereskedőktől védett házakba megmenekített emberek sorsát mutatja be. Ősszel érkező debütáló nagyjátékfilmjéről fentebb már volt szó, de a direktor ezután sem pihen. „Van egy új játékfilmtervem, amelynek a forgatókönyvét három hónapig fogom írni Berlinben egy ösztöndíj jóvoltából, közben pedig pályázunk a Filmalaphoz, majd meglátjuk, hogy milyen sikerrel” – árulta el az interjú végén Schwechtje Mihály.


(via Médiatanács-blog)