Ez a kínosan egyszerű kérdés fogott ki a 100 milliós játszma versenyzőin

  • PORT

Már rögtön az első kérdéssel 82 milliót buktak a 100 milliós játszma játékosai.

A 100 milliós játszma csütörtöki adásában Karesz és Ramóna tehették próbára a tudásukat, de sajnos az első kérdés, ami az ismert gyerekdalhoz , az Esik az eső, hajlik a vesszőhöz kapcsolódott, csúnyán kifogott rajtuk. 

Mint ismert a játékban – a téma választást követően – először a válasz lehetőségek bukkannak fel, majd ezt követően érkezik a kérdés. A rutinosok ebben az esetben gyakorlatilag már a válaszokból tudhatták, sejthették, mivel lesz összefüggésben a kérdés, hiszen az alternatívák a következők voltak: 

  • mert megázik a lova 
  • rozsdás lett a szuronya 
  • eltörött a kardja 
  • megsérült a tarkója 

Néhány másodperccel később fel is jött a kérdés, ami így hangzott: 

Miért haragszik a katona a gyermekdalban? 

A játékos páros női tagja, Ramóna hamar kivonta magát ebből a körből, azonnal közölte, partnerére, Kareszra támaszkodik, mert nem tudja biztosan a választ. Karesz aztán nagyon magabiztosan elkezdte pakolgatni a milliókat a „rozsdás lett a szuronya” válaszra, első körben fel is tettek mindent egy lapra, de az utolsó néhány másodpercben mégis úgy döntöttek, a „mert megázik a lova” is kap pár milliót. 

A páros aztán persze el is bukta a 82 milliót, hiszen mint ismert, a gyerekdal így hangzik pontosan:

Esik az eső, hajlik a vessző,
haragszik a katona, mert megázik a lova.
Ne haragudj katona! Majd kisüt a napocska,
megszárad a lovacska.”

Stohl András egyébként el is mondta, ilyet még Tillával nem láttak, hogy valakik az első kérdésnél ellentmondást nem tűrően elkezdenek mindent feltenni egy rossz válaszra. A páros végül a megmaradt 18 millióval mehetett tovább, a negyedik kérdésre mindössze 2 millió forintjuk maradt, amit aztán el is vesztettek.