Ez a szerelem, igen, igen, igen! - 500 nap nyár

  • Vízer Balázs

Az ezredforduló utáni évek legbájosabb kultfilmje arról mesél, hogy ha nem is a megfelelő emberbe szeretünk bele, becsüljük meg azt a kis boldogságot, ami jut nekünk.

Íme, egy kultikus darab, a 2000-es évek Pop, csajok satöbbije, az elmúlt sok-sok év talán legszebb szerelmesfilmje, ami pont arról szól, hogy nem szabad akárkibe szerelmesnek lennünk – vagy ha mégis, ne várjuk el, hogy az érzés minden esetben viszonzott legyen. Mert tanulnunk kell Tom Hansen hibájából, aki az első pillanatban beleszeret a bájos, szókimondó és nála sokkal kiforrottabb egyéniséggel rendelkező új munkaerőbe, Summer Finnbe. Persze tudjuk, mi lesz a vége, mert a film azzal indít, hogy a lány éppen minden különösebb indoklás nélkül szakít a fiúval, de ami az eleje és a vége között történik, az számít.

Ami a cím szerint pont 500 napot ölel fel, de a film rajongói kiszámolták, hogy ennél azért valamivel rövidebb idő telik el, sőt, ebbe már a szakítás utáni időszak is beleszámít, de azt mondom, ne vesszünk el a technikai részletekben. Szóval Tom és Summer – kinek neve ugyebár nyarat jelent, és ezzel játszik el az eredeti cím, és amit nem ad vissza az, hogy 500 nap nyár – a munkahelyükön ismerkednek meg egy céges bulin, majd a fénymásoló szobában kerülnek közelebb egymáshoz, ahogy az lenni szokott. Ám a lány végig figyelmezteti a srácot, ő bizony nem hisz a szerelemben, a fiú viszont igen, nagyon is, és az együtt töltött szép napok után valósággal összeomlik az események hatására – pedig csak egy szakításról van szó.

Az elsőfilmes Marc Webb minden pillanatában könnyed, mégis elgondolkodtató filmet készített, amelyben ugyan jókora szerepet kapott a régi vágású romantika, Summer személyében azonban egy teljesen modern életérzés is ott lüktet. És persze ott van ezernyi más dolog is, a zene, az építészet, az ügyes képi trükkök, az ezredforduló utáni évek hangulata és megannyi más apró érintés, amitől a film szinte azonnal kultikus státuszt kapott – hogy kissé túlértékelten vagy sem, az már egyéni megítélés dolga. Az viszont tagadhatatlan és vitathatatlan, hogy  Zooey Deschanel és Joseph Gordon-Levitt párosa minden idők egyik legjobb filmes szerelmespárja – igaz, ők külön-külön is fantasztikusak. És az is lehet, hogy az egész rajtuk múlott. Merthogy Marc Webb, miután a film sikere után megrendezhetett két kevésbé sikerült Pókember-filmet is, legújabb filmjével, a New York-i afférokkal nagyon besült, pedig az is egy nagyvárosi szerelmesfilm, csak nincs benne semmi varázslat!

És egy kis érdekesség a végére: Tom cserfes kishúgát az ekkor még nagyon-nagyon fiatal Chloe Grace Moretz játssza, aki azóta talán mindkét főszereplőnél nagyobb sztár lett.