Ezeket a filmeket ajánljuk a szerdai tévézéshez

Egészen jó kis filmeket találtunk a hét közepére!

Ben Hur - Film Mánia, május 12. szerda, 20h

A jeruzsálemi Ben Hur, egy gazdag zsidó család fia, újra találkozik gyerekkori barátjával, a római légió parancsnokával, Messalával, aki szerint az új tanok, melyeket Krisztus hirdet, felforgathatják az egész Római birodalmat. Ben Hur meghallgatja a hegyibeszédet, ott van a kálváriánál, méghozzá nem is egyedül, hanem egy szépséges rabszolgalány, Esther társaságában. Korábbi élete gyökeresen megváltozik, amikor tévesen megvádolják azzal, hogy megpróbálta megölni Messalát. Száműzik családját, őt pedig rabszolgasorba döntik. Egy tengeri csata során megmenti a parancsnok, Quintus Arrius életét, aki ezért cserébe fiává fogadja. Rómába indul, hogy részt vegyen egy kocsiversenyen. Legnagyobb ellenfele régi barátja, Messala. Kettejük versenyfutásának egy ütközés vet véget, melyet Ben Hur éppen csak túlél, ám eldönti, hogy a kardját felcseréli Krisztus tanaival. Annak a Krisztusnak a tanaival, aki még halálában is képes arra, hogy az egész birodalmat a feje tetejére állítsa.

 

Értelem és érzelem - Duna Tv, május 12. szerda, 20.40h

Míg Brandon ezredes üzleti úton jár, Marianne és Willoughby között egyre szorosabb kapcsolat alakul ki. Elinort végre meglátogatja Edward, de a férfi nagyon távolságtartóan viselkedik. Látogatóba érkezik Devonshire-be Sir John unokahúga, Miss Steele, aki bevallja Elinore-nak, hogy titokban Edward jegyese. Elinor szíve összetörik bánatában, de a titkot senkinek nem árulja el. Marianne is szerelmi bánattól szenved, hiszen Willoghby Londonba megy és közli vele, hogy nincs is szándékában többé visszatérni....

 

Végállomás - Viasat3, május 12. szerda, 21h

Két bérgyilkos egy gonosz küldetésre indul, de a történetben feltűnik egy beteg tanár, egy rejtélyes takarító és egy pincérnő is, aki kettős életet él. Hőseink sorsa váratlanul keresztezi egymást, ám ennek halálos következményei lesznek...

 

Becstelen Brigantyk - Mozi+, május 12. szerda, 21h

A megszállt Franciaországban Shosanna szemtanúja lesz, ahogy a német Hans Landa ezredes lemészároltatja a családját. A lánynak azonban sikerül megszöknie. Új személyiséget felvéve Párizsban telepszik le, ahol egy mozit üzemeltet. Közben az amerikai Aldo Raine hadnagy zsidó katonákból verbuvál csapatot, amely a brutális akciói miatt kétes hírnévre tesz szert a németek között. A német vezetés közben Shosanna moziját szemeli ki az új propagandafilm premierjére, amelyen a Führer és a többi vezető is megjelenik. Miközben pedig Shosanna merényletre készül, Raine csapata is akcióba lendül, hogy a helyzetet kihasználja...

 

A válságstáb - Sony Movie Channel, május 12. szerda, 21h

Jane Bodine politikai kampánymenedzser, aki túl sokszor szenved vereséget ahhoz, hogy a pályán maradjon. Most azonban a bolíviai elnökjelölt Pedro Castillo-nak van szüksége a segítségére. A férfi nem túl népszerű az országában, így valamilyen nyerő stratégiára van szükség, hogy végül nyerhessen. Amikor Jane megtudja, hogy a régi ellenfele, Pat Candy már Pedro Castillo ellenlábasának kampánymenedzsere lett, gyorsan Bolíviába repül, s elvállalja az állást. Ahhoz azonban, hogy megnyerhessék a választást, több piszkos trükköt is szükséges lesz előhúznia a tarsolyából.

 

Kegyetlen bánásmód - Filmcafe, május 12. szerda, 21h

Miles Massey nagymenő Los Angeles-i válóperes ügyvéd. Sikerei csúcsán van: lenyűgöző az ügyfélköre, a pereit nagy arányban nyeri, a szakmában tisztelik, sőt, még egy kikezdhetetlen házasság előtti szerződést is elneveztek róla. Az élete mégis üres és unalmas. Miles ezért új kihívásokat keres. Ez pedig a gyönyörű Marylin Rexroth személyében érkezik, aki Miles egyik ügyfelének leendő ex-felesége, és egy magánnyomozó segítségével ki akarja forgatni a dúsgazdag férjét a vagyonából. Miles meghiúsítja az akciót, ám a nő nem hagyja annyiban a dolgot, ráadásul veszedelmesen csinos.

 

Deja Vu - Film+, május 12. szerda, 21h

Doug Carlin ügynök (Denzel Washington) a kompon történt katasztrófa ügyében nyomoz, amikor az esettől látszólag független halálesethez hívják. Carlin biztos benne, hogy Clair (Paula Patton) halála összefüggésben áll a merénylettel. Váratlanul megkeresik őt egy szigorúan titkos katonai kutatóközpontból, ahol lehetősége nyílik betekinteni a múltba. Doug minden titkolózás ellenére rájön, hogy nemcsak megfigyelheti a múltbéli eseményeket, hanem meg is változtathatja a végkifejletet.

 

A vörös sárkány - Moziverzum, május 12. szerda, 21.20h

Thomas Harris regénye alapján! Will Graham, a kiváló nyomozó azért hagyta ott az FBI-t, mert majdnem az életébe került elkapni Dr. Hannibal Lecter-t, a zseniális őrültet. Most, évek múltán azonban, amikor egy sor különösen szörnyű gyilkosság tartja rettegésben a közvéleményt, Graham vonakodva bár, de hajlandó visszatérni önként vállalt száműzetéséből és segédkezni az ügyben. Ám hamarosan rá kell döbbennie, hogy a Fogtündér néven elhíresült sorozatgyilkos elfogásához meg kell próbálnia a gyilkos agyával gondolkodni. Ehhez pedig ki kéne fürkésznie egy másik gyilkos elméjét, amely ugyanilyen briliáns _ és ugyanilyen beteg. Graham számára ez azt jelenti, hogy szembe kell néznie múltjával és ősi ellenségével, a jelenleg bebörtönzött Lecter-rel…

 

A bennfentes - Duna Tv, május 12. szerda, 21.40h

Jeffrey Wigand (Russell Crow) kutatási és fejlesztési vezetőként dolgozik az egyik legnagyobb dohányipari cégnél. Mikor a vezetés olyan kísérletekbe kezd, amely a nikotinfüggés felgyorsítását célozza, Wigand tiltakozik, amiért kirúgják. Mivel elismert tudósnak és abszolút bennfentesnek számít, tanúvallomása felbecsülhetetlen jelentőséggel bír az évszázad legnagyobb perében, amit a dohánygyárak ellen indítottak. Lowell Bergman (Al Pacino) dörzsölt tévés riporternek sikerül rávennie a megtört embert, hogy álljon a nyilvánosság elé, a dohánygyárak könyörtelen támadására azonban már nem tudja felkészíteni.

 

Fék nélkül - AXN, május 12. szerda, 22.50h

A bicaja nyergében érzi a legjobban magát Wilee, aki egyike az 1500 New York-i kerékpáros futárnak. Egészen pontosan a legjobb és a legvagányabb, aki őrült tempóban cikázik a kocsik között, és igyekszik kikerülni a nem várt akadályokat, legyen szó autóról vagy gyalogosról. Az egyik küldemény miatt azonban a veszély egy másik dimenziója tárul fel előtte. Kiderül, hogy a cuccra egy korrupt zsarunak is fáj a foga. A fickó üldözni kezdi a városon át, és Wilee-nek minden ügyességére szükség van, ha életben akar maradni.

 

Csillagainkban a hiba - SuperTV2, május 12. szerda, 23.25h

A kamasz Hazel és Gus sok mindenben hasonlítanak egymásra, és még többen különböznek a kortársaiktól. A két tinédzser ugyanis a súlyos rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkedik meg egymással. A lány elválaszthatatlan társa egy vontatható kis oxigénpalack, a srácnak pedig már amputálni kellett a lábát. Hazel és Gus ennek ellenére teljes életet akar élni, ugyanúgy, ahogy a többi kamasz. Az egymás iránt érzett szerelmük azonban egészen új, különös utakra sodorja őket...