Ezeket a filmeket ajánljuk szerdára

Hétközepi válság ellen nézz filmeket!

Hatodik érzék - Viasat3, október 27. szerda, 21h

Cole (Haley Joel Osment) hatéves, és rémálmok gyötrik. Éjszakáit és nappalait olyan lények népesítik be, akiket csak ő lát. A lények szólnak hozzá, megérintik, kérésekkel bombázzák: Cole látja a halottakat. Malcolm Crowe (Bruce Willis) gyermekpszichológus. Egy korábbi kezeltje hasba lövi, és ő az eset után más városba költözik: nehezen nyeri vissza korábbi önmagát, felejteni próbál. Cole csak benne bízik: senkinek nem beszélhet arról, amit lát, de a férfival lassan megértik egymást. Ám mégsem biztos, hogy a pszichológus meg tudja menteni a kisfiút, a halottak ugyanis egyre követelőzőbbek. Valamit akarnak a gyerektől.

 

Az ember tragédiája - M5, október 27. szerda, 21h

Több évtizednyi munka után készült el Jankovics Marcell rendező grandiózus vállalkozása, Az ember tragédiája filmes feldolgozása. A rendező minden egyes színt az adott kornak megfelelő szimbólumrendszerrel, művészettörténeti utalásokkal ruházott fel, illetve stílusban rajzolt meg. Ezt a vizualitást társította az író archaikus, eredeti szövegéhez. Madách Imre 1862-ben megjelent műve 15 színből áll, melyben Lucifer végigvezeti Ádámot, az első embert a történeti korokon, hogy a jövőt megmutatva nyerje meg Ádám lelkét. A művet hazánkban mindenki ismeri, és egyes sorai, mondatai szállóigévé váltak. Jankovics Marcell animációs filmjét most láthatják először a maga teljességében a nézők a közszolgálati csatornán.

 

Rómának szeretettel - Paramount Network, október 27. szerda, 21h

Róma egyes látogatóinak és lakóinak élete, valamint azok a románcok, kalandok és nehézségek, amelyekbe belekerülnek.

 

Egyenesen át - Sony Movie Channel, október 27. szerda, 21h

Egy csoport orvostanhallgató halálközeli állapotról szeretne tapasztalatokat szerezni. Ennek érdekében egymás szívét állítják meg, majd újraélesztik. Múltjukból felvillanó képek jelennek meg, gyermekkori rémálmok, bűnök, amelyeket ők vagy ellenük követtek el. A tapasztalok egyre erősebbé válnak, a látomásaik fizikailag bántalmazzák őket, ahogy egyre mélyebben próbálják meg a halálközeli állapotot feltárni; megoldást remélve.

 

A holló - AMC, október 27. szerda, 21h

Minden évben egyszer, az ördög éjszakáján a holló kiválaszthat egy lelket azok közül, akik értelmetlen halált haltak, s így lehetőséget kapnak arra, hogy bosszút állva lelkük nyugalomra leljen. Ebben az esztendőben Eric Draven (Brandon Lee) kap lehetőséget. Eric visszatér, hogy bosszút álljon a Top Dollar bandán. Vállán a hollóval a sötét erők birodalmából kiszakítva fekete angyalként járja a várost, hogy igazságot osszon és saját fegyvereiket ellenük fordítva halált hozzon mindazokra, akik egy fél évvel korábban barátnőjét és őt lemészárolták. Kiderül azonban, hogy csak akkor tekintheti teljesítettnek feladatát, ha nem áll meg a puszta bosszúnál. A történet még hátborzongatóbbá vált azzal, hogy egy valódi tragédiát is megörökít. A film főszereplője, Brandon Lee a forgatás közben meghalt.

 

Derült égből szerelem - SuperTV2, október 27. szerda, 22h

A megözvegyült Dr. Burke Ryan a gyász feldolgozásáról írt önsegítő könyvével felkerül a bestseller lista élére, és igazi sztár lesz. Országszerte népszerű előadásokat tart, ám az egyik Seattle-i szemináriumon összefut a hotelben Eloise Chandler-rel, aki torkig van a férfiakkal. A vonzalom azonnal érzékelhető, de a nő számára hamarosan világossá válik, hogy a férfi egyáltalán nem jutott túl felesége elvesztésén, és hogy a színpadi show korántsem sem fedi a valóságot. Ráadásul Burke apósa is megjelenik, hogy számon kérje az egész álságos felhajtást...

 

My Blueberry Nights - A távolság íze - Duna Tv, október 27. szerda, 23h

Jeremy egy New York-i kávéház tulajdonosa, az egyik vendége, Elizabeth tőle tudja meg, hogy a barátja ott járt egy másik lánnyal. Az összetört szívű, megcsalt lány estéről estére betér a kávézóba, remélve, hogy volt barátja eljön az otthagyott lakáskulcsáért. Éjjelente sokat beszélgetnek Jeremyvel, kiderül, hogy a fiú azért nem ment még el a városból, mert azt reméli, hogy volt barátnője egyszer visszatér hozzá. Egy nap Elizabeth váratlanul elhagyja New Yorkot, Memphisbe, majd Las Vegas-ba költözik. Szeretné újra megtalálni régi önmagát, és eltávolodni volt barátja emlékétől. De Jeremy-től nem akar elszakadni, képeslapokat küld a fiúnak, és beszámol azokról az emberekről, akikkel a sors összehozza. Jeremy-nek egyre jobban hiányzik a lány, de mivel a képeslapokon nincsen cím, nem tudja megtalálni…