Ezeket a filmeket ajánljuk szombatra

Lustulós, lazulós, otthonülős szombatra ajánljuk.

Akárki Joe - Film+, július 9. szombat, 10.15h

Joe nem akárki: van egy szép lánya, jól fizető állása, és stabil a lelki békéje. Csakhogy rajta kívül még néhány ezer munkatársa is elmondhatja ugyanezt magáról a cégnél, ahol dolgozik. Egy nap azonban minden megváltozik: hatalmas pofont kap a vállalat nagymenőjétől, aminek a lánya is tanúja lesz, a kollégákról már nem is beszélve. Akárki Joe a megaláztatásért bosszút akar állni, ezért beiratkozik egy kung-fu tanfolyamra, hogy testét és lelkét acélossá téve vehessen elégtételt az őt ért sérelemért. Oktatója, Chuck nem egyszerű eset, de lehet, hogy épp szokatlan módszerei vezetnek majd oda, hogy Joe végre legyen valaki.

 

Sasszem - Moziverzum, július 9. szombat, 10.45h

Jerry és Rachel két idegen, akiket összehoz egy rejtélyes telefonhívás. A hívó fél egy nő, akit egyikük sem ismer és, aki az életüket és a családjukat fenyegetve egyre veszélyesebb helyzetekbe hajszolja Jerry-t és Rachel-t, miközben a hétköznapok technológiáját használva követi minden lépésüket, és úgy tűnik, hogy mindent lát. Ahogy a hajmeresztő történet halad, a két átlagemberből az ország két legveszélyesebb bűnözője lesz, akiknek össze kell fogniuk, hogy kiderítsék, mi is történik, de ami még fontosabb, hogy miért...

 

Sípoló macskakő - Duna World, július 9. szombat, 11.20h

Gimnazisták, több száz budapesti kamasz érkezik Gecsőpusztára, nyári munkatáborba. Megtörténik a tábor elfoglalása, belső rendszerének megszervezése, vezetők, felelősök választása _ csak a munka hiányzik. Ezt a felügyelő tanárok elvből nem hozzák a fiúk tudomására. Hogy fenntartsák a tábor rendjét, egyfajta _ tartalom nélküli _ mechanikus rendszer felesleges célkitűzéseit erőltetik rájuk. A diákok megneszelik az igazságot, megkezdődik a belső rend felbomlása. Dacos szembenállás alakul ki tanárok és diákok között, ami három diák fegyelmi úton való hazaküldésével végződik.

 

Tigris és sárkány - Film Mánia, július 9. szombat, 12.10h

Azok a harcosok, akik a Vudan-hegy szerzeteseitől tanulják a fegyverforgatás fortélyait, szinte legyőzhetetlenek: csodás képességeiket messze földön féltik és tisztelik. Ám Li hátat szeretne fordítani az örök harcnak, és elajándékozza híres kardját, a Zöld Végzetet. A kardot azonban elrabolják, és Li úgy érzi, az ő feladata, hogy ne engedje illetéktelen kezekbe jutni a legendás fegyvert. Társnője, a testőr Shu Lien kíséretében indul a rabló nyomába, aki _ legnagyobb meglepetésükre _ méltó ellenfele a Vudan-hegy neveltjeinek. És még nagyobb meglepetésükre: nő. A különös sorsú lány becsapja mindkettőjüket: tanítványukul szegődik, majd újra kereket old; egyikük sem tudja, barátjuk vagy ellenségük-e. Li azonban nemcsak azt képtelen eldönteni, ki a halálos ellensége. Azt sem tudja, melyiküket, ellenségét vagy szövetségesét választaná, ha végre tényleg felhagyhatna a katonáskodással.

 

A kiütés - RTL Klub, július 9. szombat, 12.45h

Henry Sharp, a Penge (Sylvester Stallone) és Billy McDonnen, a Kölyök (Robert De Niro) két helyi, pittsburghi bokszoló, akiket a rivalizálásuk állított reflektorfénybe harminc esztendővel korábban. Azon az estén, amikor a sorsdöntő harmadik összecsapásukra készültek, hogy eldöntsék, ki a jobb közülük, mindenki megdöbbenésére Penge a meccs előtt nem sokkal váratlanul bejelentette a visszavonulását. Három évtizeddel később a nagy rajongó, Dante Slate, Jr. promóter (Kevin Hart) elhatározza, hogy újra egymásnak ereszti a két öregedő sztárt.

 

Séta a múltba - Filmcafe, július 9. szombat, 12.50h

Landon Carter a menő arcok príma életét éli egy középiskolában. Mindennapi elfoglaltsága közé tartozik például a kevésbbé tökéletes fazonokkal történő gonoszkodás. Amikor egy alsós iskolatársukra kimért csapatos tréfa rosszul sül el, Landont büntetésként közösségi feladatok elvégzésére ítélik. Kénytelen lesz a szombati iskolában korrepetálni, résztvenni az iskolai színdarabban, és még pár hasonló _ nem túl menő _ cselekedetet végrehajtani. Ilyen módon kapcsolatba kerül az iskola "csodabogarával", Jamie-vel, aki a helyi baptista lelkész egyetlen lánya. A két teljesen ellentétes személyiség lassan szerelemre lobban egymás iránt.

 

Isten őszi csillaga - Duna Tv, július 9. szombat, 14.05h

A földosztásból kimaradt kubikusok a városháza előtt tüntetnek. A hadifogságból hazatért állástalan mérnök, Bordács javaslatára egy parlagon heverő, terméketlen földdarabot osztanak ki nekik. A kubikusok összefognak, hogy rizst termeljenek rajta. Embert próbáló munka, melyben Bordács a kubikusok segítségére van. Ám a siker egyáltalán nem biztos... A béke első, politikailag zavaros éveiben játszódó történet.

 

Huncutka - RTLII, július 9. szombat, 14.25h

Huncutka (Alisan Porter), a kilenc éves árva kislány és apja, Bill Dancer (James Belushi) munka és hajlék nélkül járják az utcákat. Egy vacsoraszerzés ürügyén megismerkednek Grey-jel (Kelly Lynch), a gazdag ügyvédnővel, akit rabul ejt a bájos fürtöske és torzonborz testőre. Ám Grey féltékeny barátja azonnal tárcsázza a gyámhatóság számát, s úgy tűnik sikerül Billt börtönbe, Huncutkát pedig az árvaházba juttatnia. Nem számol azonban a Huncutkáékhoz ragaszkodó barátnőjével.

 

A fantasztikus Burt Wonderstone - Viasat6, július 9. szombat, 14.30h

A két bűvész Burt Wonderstone és Anton Lovecraft éveken keresztül uralták a műfajt Las Vegasban. Látszólag jó barátok voltak, ám ahogyan az lenni szokott, két dudás nehezen fér meg egy csárdában, titokban egyik jobban gyűlölik egymást. Miközben öldöklő rivalizálást folytatnak, feltűnik a színen Steve Gray, egy utcai mágus, aki elhomályosítja őket a mutatványaival. Burt és Anton csak akkor reménykedhetnek a nagy visszatérésben, ha sikerül Burt terve. Ehhez azonban végig kell gondolnia addigi életét.

 

Véres gyémánt - AMC, július 9. szombat, 15.50h

Solomon (Djimon Hounsou), akit elválasztanak a családjától és arra kényszerítenek, hogy a gyémántmezőkön dolgozzon, egy nap különleges drágakövet talál, amit élete kockáztatásával elrejt, hogy az érte kapott pénzzel megmentse a családját. Archer (Leonardo DiCaprio), az exzsoldos tudomást szerez a kincsről és Mady Bowen (Jennifer Connelly) újságírónő közvetítésével Solomon mellé szegődik abban a reményben, hogy a kincs sikeres értékesítésével ő is jól jár és végre elhagyhatja Afrikát. A két ember sorsa végzetesen összefonódik az életveszélyes vállalkozás során.

 

Még zöldebb a szomszéd nője - Film+, július 9. szombat, 16.55h

Az még mindig egymást heccelő két öreg kópé, John (Jack Lemmon) és Max (Walter Matthau) újabb kalandokba keverednek, amikor a városba érkezik a csodálatos Maria (Sophia Loren), hogy éttermet nyisson. A két "öreg harcos" mindent megtesz, hogy megkeserítsék egymás életét, és persze a még csak hallomásból ismert tulajdonosnőét is. Ám Max szívét első látásra megdobogtatja a gyönyörű Maria asszony...

 

Sissi - A magyarok királynéja - SuperTV2, július 9. szombat, 17.50h

A fiatal Sissi egy kastélyban él szüleivel és testvéreivel, apja, a bajor főherceg birtokán, távol a politikától, békésen. Egy napon azonban levelet kapnak Ferenc József osztrák császár édesanyjától, Zsófia királynőtől, aki ki szeretné házasítani a fiát és választása Sissi nővérére, Nene-re esett. Nene és Sissi édesanyjuk kíséretében elindulnak, hogy részt vegyenek azon a bálon, ahol Zsófia a leendő menyasszony és a császár eljegyzését tervezi bejelenteni. Az ifjú Ferenc József azonban korábban véletlenül összetalálkozik Sissivel és a két fiatal egymásba szeret.

 

Ocean's Twelve - Eggyel nő a tét - AXN, július 9. szombat, 18.25h

Danny Ocean (George Clooney) és elit betörő bandája az évszázad rablásában 160 millát zsákmányol Terry Benedict (Andy Garcia) kaszinójából. A csapat tagjai ezután megpróbálnak jó útra térni, de ez majdnem olyan komoly kihívásnak bizonyul, mint a rablás maga. Amikor egyikük lebuktatja a társaságot Benedictnél, véget ér a nyugalom. A tulaj a pénzét akarja _ kamatostul. Nincs más hátra, a csapatnak megint pénzt kell szereznie. A terep ezúttal az öreg kontinens, ahol egyszerre három európai nagyvárosban akarnak Las Vegasnál nagyobb balhét végrehajtani. Mindeközben Rusty Ryan (Brad Pitt) exbarátnője, az Europol ügynök Isabel Lahiri (Catherine Zeta-Jones) rájuk vadászik.

 

Brazilok - RTL+, július 9. szombat, 18.30h

Acsa minden lakosa focizik és a közelgő bajnokság lázában ég. Az esélyes persze a helyi önkormányzat nagyvadjaiból álló társaság, élükön a polgármesterrel (Fekete Ernő), aki nem tud hibázni, és helyettesével, Józsival (Schmied Zoltán), aki pedig nem szeret. De valami megzavarja a rendszert, ugyanis a falu szegényei, a helyi cigánytelepen csellengő kamaszok, a börtönből frissen szabadult, aranylábú Áron (Nagy Dániel Viktor) vezetésével, a dekázásban verhetetlen helyi pappal, Csaba atyával (Bánki Gergely) kiegészülve életükben először beneveznek a bajnokságra. A hab a tortán, hogy egy titokzatos milliomos éppen most dönt úgy, hogy a bajnokság legjobb focistáit kiutaztatja Brazíliába.

Ace Ventura - Állati nyomozó - Moziverzum, július 9. szombat, 19.15h

Eltűnt a kis házikedvence? Kutyus, cicus, aranyhal, krokodil, tarantula, denevér? Forduljon a világ legjobb állatnyomozójához, Ace Venturához! Ő garantáltan előkeríti a jóisten minden négylábú, szárnyas, uszonyos vagy egyéb teremtményét. Ace igazi ász: frizurája bohókás, öltözéke extrém, kajája meg leginkább madáreledel. Amikor "lába" kél Hópihének, a miami sportklub kabaladelfinének, Ace frenetikus energiával veti magát a nyomozásba. Most kamatoztathatja különleges adottságát: ott is nyomra bukkan, ahol senki más, és _ keményen hadakozva mind a két balkezével _ a legképtelenebb eredményre jut...