Ezeket nézd a Netflixen és az HBO GO-n a két ünnep között

Körbenéztünk a két legnagyobb streamszolgáltató kínálatában, hogy mit érdemes nézni a megmaradt, kicsit száraz bejglicsücskök majszolása közben.

A Netflix kínálatából:

Klaus

Ugyan már véget ért a karácsony, de egy jó film mindig jó film lesz, a Mikulás eredetéről – mármint az amerikai filmekből ismerős hohohózós, a kandallón hagyott kekszet eszegető öregúrról van szó, nem a mi csoki- és virgácscsempészünkről – szóló spanyol rajzfilm pedig csodálatos alkotás, kicsiknek s nagyoknak egyaránt remek élmény. Az elkényeztetett, léhűtő Jespert apja, a postavállalat vezetője a messzi északra küldi, hogy embert faragjon belőle: fiának be kell indítani az Isten háta mögött a postahivatalt, és egy év alatt hatezer levelet kell kézbesíteni. Csakhogy a nyomasztó városkában a két nagy helyi család hagyományai szerint mindenki gyűlölködik, és ahol csak tudnak, keresztbe tesznek a másiknak. Hogy Jesper összeszedje azt a hatezer levelet, és visszatérjen illatos selyem lepedői közé, felkeresi az erdőben élő magányos favágót, aki gyönyörű játékokat készít, s mintegy véletlenül megalapozza Mikulás legendáját. Csodálatos mese a Klaus, őszintén és giccs nélkül mesél a karácsony csodájáról, a szeretetről, a megbékélésről és az emberi jóságról.

Aki pedig ezután is karácsonyozna kicsit, nézze meg a Netflix tavalyi karácsonyi filmjét, a The Christmas Chroniclest, minden idők legmenőbb Mikulásával, Kurt Russellel a főszerepben. Ennek jövőre jön a folytatása.

 

Six Underground

Michael Bay legújabb filmje valamiért egyenesen a Netflixen kötött ki, pedig kétségkívül moziban lenne a helye. A Transformers folytatásaival temettük a fickót, pedig jó filmjei vannak, és a Six Undergrounddal (szerencsétlen magyar címe Hatan az alvilágból) gátlástalanul kiélhette magát, így a végeredmény egy iszonyatosan látványos, eszelősen pörgős, tenyeres-talpas akcióvígjáték lett, amiben minden túl van tolva, és ez épp így tökéletes. A forgatókönyvet a Deadpoolét is jegyző Rhett Reese és Paul Wernick írták, a főszereplő pedig Ryan Reynolds... Mindenki sejtheti, hogy milyen humora van a filmnek. Mindez felturbózva Bay autós üldözés- és robbanásfétisével – igazi bűnös élvezet.

 

A két pápa

Az írhez hasonlóan a Netflix egy rövidke időre A két pápát is moziba küldte, hogy indulhasson az Oscaron. És okkal: a XVI. Benedek pápát alakító Anthony Hopkins és a későbbi Ferenc pápát játszó Jonathan Pryce (így kerek a világ, hogy ikertornya bőrébe bújhatott) egyszerűen zseniálisak. Fernando Meirelles (Isten városa) csodálatos filmje a hitről, bűnbocsánatról, vezeklésről mesél, és arról, hogy a pápa is ember, ő is követhet el hatalmas bűnöket, a bűnbocsánatért neki is keményen vezekelni kell, és még a római katolikus egyház feje is érezheti azt, hogy eltávolodik Istentől. Noha nem lehet megkerülni a két pápa homlokegyenest ellentétes politikáját, ez csupán a felszín, mert sokkal egyetemesebb dolgokról esik szó, mint ami az újságok szalagcímeiben van. És a komoly lelki mondanivaló mellett A két pápa kifejezetten vicces: a két főszereplő úgy oltogatja egymást, ahogy a legjobb buddy filmekben szokás.

 

Rick és Morty

Az Adult Swimen véget ért a hetente adagolt negyedik évad, így végre egyben felkerült a Netflixre az eddigi három mellé. Egyelőre nincsen hozzá magyar felirat, sem szinkron, de aki eddig türelmesen várt, végre belevetheti magát a piás szemétláda és nyomi unokája sokszor zavarbaejtő és komoly, ugyanakkor őrült és vicces újabb kalandjaiba. 

 

Don't F**k With Cats: Hunting an Internet Killer

Fordulatos és megrázó a magyarul Ne baszakodj a macskákkal: Hajsza egy internetes gyilkos után című három részes dokumentumfilm sorozat. A történet egy 2010-es YouTube-videóval kezdődik, amelyen egy kapucnis férfi kegyetlenül végez két kiscicával. A Facebookon  a fotellincselőkön túl néhányan csoportot alapítanak, hogy kiderítsék, ki követte el az állatgyilkosságot, és hosszas, aprólékos nyomozás után eljutnak a kanadai Luka Magnottához. A srác közben két további videót is posztol, ismét cicákat öl meg, és az amatőr nyomozókban lassacskán megfogalmazódik a borzalmas felismerés, hogy egy potenciális sorozatgyilkos születésének tanúi, akire a rendőrség aztán túl későn figyel fel. A fordulatos és a legjobb pszichothrillerek izgalmait kínáló minisorozat még ezután is sorra sokkolja nézőit, ezért nem árulom el, mivé fajul a történet, de aki előre tudni akarja, keressen rá Luka Magnottára, a kegyetlen és hiú, az üldözőivel bicskanyitogatóan packázó kis féregre.

 

HBO GO

Az HBO streaming platformján főleg a közelmúlt mozisikereit nézhetjük meg, többek között a Bosszúállók: Végjátékot vagy épp a Kedvencek temetőjét, de maratont tarthatunk a Harry Potter-sorozatból, ugyanis az összes rész elérhető, sőt, a Legendás állatok eddigi két filmje is.

 

Karácsonyi ének

A Tabu alkotói sajátosan, mintegy különös horrorba oltva dolgozták fel Dickens karácsonykor kötelező klasszikusát, a Karácsonyi éneket, Guy Pierce-szel Ebenezer Scrooge szerepében. Bevallom, elkezdtem ugyan nézni, de hamar feladtam, mert túl művi és színpadias, noha Dickens az egyik kedvenc íróm. Íízlés dolga, egy próbát megér, talán én is adok neki még egy esélyt.

 

Az Úr sötét anyagai

Philip Pullman zseniális regénytrilógiáját a 2007-es, rondán megbukott film, Az arany iránytű után ismét feldolgozták, ezúttal sorozatként. A steampunk külsőségeket modernizálták, bár a léghajók és egyéb fura szerkezetek megmaradtak, és szájbarágás nélkül, szemléletesen mutatja be a történet különös világát, amelyben az emberek mintegy kívül hordják a lelküket, ami állatalakban, daimónként követi őket, és ahol a messzi Északon páncélos jegesmedvék és boszorkányok élnek. A nyolc részes sorozat ugyan csak a harmadik epizódtól kezd beindulni, de onnantól képtelenség nem darálni. A főszerepekben a Loganból megismert kislány, Dafne Keen, a Luther Alice-eként megkedvelt Ruth Wilson és James McAvoy látható, és az alkotók az első könyv tartalma mellett elegánsan elkezdték beleszőni a trilógia középső – a másik kettőhöz képest elég szerény – darabjának történetét is. És majd csak ezután indul be igazán, hiszen Pullman párhuzamos világokon átívelő trilógiája Isten felkutatásáról és végső soron a szabad akaratért vívott háborúról szól.

 

Árnyak

Néhány hete, a harmadik évaddal ért véget a román HBO zseniális sorozata, amiben a taxisofőrként dolgozó, ám valójában a bukaresti alvilág verőlegényeként tevékenykedő Relu pokolra szállását, negatív fejlődéstörténetét kísérhetjük végig. Az Árnyak cseppet sem akarja másolni az amerikai sorozatokat, nem maníros: remekül ragadja meg a számunkra is ismerős, sajátos kelet-európai hangulatot, és ha valakinek előítéletei lennének, egyáltalán nem röhejes. Sőt! Ott a helye a legjobb sorozatok között.