Garantáltan megtörtént esetek

Valós alapja van valamennyi történetnek: egy francia férfi tényleg átsétált a World Trade Center két tornya között, Larry Flynt tényleg a szabad testiség mellett kampányolt, egy brit ápolónő pedig megjárta az I. világháború poklát.

Péntek: Kötéltánc (2015)

Volt idő, amikor a Világkereskedelmi Központ ikertornyai egészen mást szimbolizáltak, mint napjainkban: az büszke erőt, a magabiztosságot és a meghódítandó magasságot. Utóbbit elsősorban egy Philip Petit nevű légtornásznak jelentette, aki a fejébe vette, hogy átsétál a két torony között kifeszített sodronykötélen. Persze ilyen sodronykötél eleve nem volt, oda kellett tenni, amihez egy egész csapat kellett, de Petit-nek volt tapasztalata az ilyesmiben. A párizsi Notre Dame két tornya között, majd Sydneyben, a hatalmas kikötői híd két tartópillére között már bemutatta be lélegzetelállító mutatványát, de a New York-i tornyok egészen más kihívást jelentettek. Robert Zemeckis ezt az 1974-ben világszenzációt jelentő esetet vitte vászonra, a főszerepet pedig régi kedvencük, a gyerekszínészből lett világsztár, Joseph Gordon-Levitt játssza.

1974-ben még nem volt divat gerillaakciókat szervezni olyan, kiemelten őrzött objektumokon, mint a Világkereskedelmi Központ, és az ilyesmit úgy kellett megszervezni, mint mondjuk egy bankrablást. A témáról James Marsh rendezésében mr született egy Oscar-díjas dokumentumfilm Ember a magasban (2008) címmel, amely elsősorban a rendkívül izgalmas előkészületekről szólt, Zemeckisnek tulajdonképpen csak ezt kellett színészekkel eljátszatnia és gyönyörűen megfotóztatnia, és tulajdonképpen ez is történt. Gordon-Lewitt hetvenes évekbeli frizuráját ugyan kicsit nehéz megszokni, de annyi baj legyen!  

Szombat: Larry Flynt, a provokátor (1996)

A Playboy magazint mindenki ismeri nálunk is, mert magyarul is kiadják, de az igazi erotikát régen is a Hustlerben nyomták, ahol nem csak fényesre retusált női testek és elegáns irodalmi szösszenetek jelentek meg, hanem maga az akció is. Mindez egy bizonyos Larry Flynt érdeme, aki, miután a szesz- és sztriptíziparban próbálgatta oroszlánkörmei, a hetvenes évek elején úgy döntött, elérkezett az idő, hogy megtörje a Playboy egyeduralmát. Az általa kitalált szexújság, a Hustler magazin nem kendőzte a valóságot: mindent megmutatott, amit a többi lap eddig szemérmesen eltakart.

A bátran pornónak is nevezhető magazin hamarosan közfeltűnést keltett és közbotrányt okozott, Flynt pedig több időt töltött a bíróságon, mint odahaza, szenvedélyesen küzdve igazáért és a totális sajtószabadságért. Bigott vallási vezetőkkel, ostoba és álszent politikusokkal kell újra és újra megküzdenie, és ellenfelei brutális eszközökhöz nyúlnak, és egy orvlövész golyója örökre tolószékre ítéli. Kelet-európai emigránsként Milos Forman különösen fontosnak tartotta a vélemény- és szólásszabadság mellett a végsőkig kiálló Flynt ügyét, aki nagyszerűen alakít Woody Harrelson, a mellette szintén a végső kitartó kedvesét alakító Courtney Love pedig ennek a filmnek köszönhette, hogy végleg szakított a drogokkal, hiszen a rendező azzal a felvétellel adta neki a szerepet, ha a forgatás alatt végig tiszta marad..

Vasárnap: Az ifjúság végrendelete (2015)

Az első világháború Angliában egész generációkat pusztított el, és a megrázkódtatás az életben maradottak, a hozzátartozók számára meghatározó élmény volt életük életük végéig, amit a következő, nem kevésbé szörnyű háború sem tudott  felülírni. Rengeteg ismert és kevésbé ismert memoár dolgozza fel a Nagy Háború során átélteket, és az előbbiek közé tartozik Vera Brittain első világháborús emlékirata, az első olyan könyv, ami nem a harcoló férfiakra, hanem az angol nőkre fókuszál, az ő szemszögükből mutatja be a háborút.

1914-ben Vera fiatal volt és szerelmes. A tizennyolc éves lány irodalmi babérokról álmodozott, és ösztöndíjat kapott az Oxfordi Egyetemre, ami nagy szó volt akkoriban. A háború azonban közbeszólt, a bátyját és szerelmét és legjobb barátját elvitték a frontra, és ahogy sorra érkeznek a hírek a hatalmas emberveszteségekről, a lány ráébred, képtelen ölbe tett kézzel otthon ülni, amikor szerettei a hazájukért harcolnak, jelentkezik önkéntes ápolónőnek. A gyönyörű Alicia Vikander ugyan svéd, de meggyőző felvilágosult angol lányként, bátyját az ekkor még ismeretlen Taron Egerton játssza, a Trónok harcából ismert Kit Harington pedig kellően búskomor az Elveszett Generáció tagjaként.