Hamarosan kiderül, hogy a TV2 vagy az RTL készített-e jobb sorozatot

Bejelentették a Televíziós Újságírók Díja idei esélyeseit. Március 23-án lesz az ünnepélyes díjátadó gála.

Tavaly a világméretű koronavírus-járvány miatt tavasz helyett ősszel rendezték meg a Televíziós Újságírók Díja ünnepélyes átadóját, idén azonban visszatér minden a régi kerékvágásba, és a gálát március 23-án rendezik meg a Budapest Music Centerben. A kategóriák viszont változnak: mivel tavaly a korábbi évekhez képest kevesebb magyar sorozat készült, a mellékszereplőket a színésznő és színész kategórián belül díjazzák. Emellett egy év szünet után újra külön kategóriába kerültek a gasztroreality-k és idén először a sportreality-k legjobbját is elismerik.

Forrás: KEN!media

 

A Televíziós Újságírók Díja gálaestjén így összesen tizenhárom kategóriában hirdetnek győztest: díjat adnak át nagyszabású showműsor, vetélkedő, reality, gasztroreality, sportreality, talkshow, heti sorozat, napi sorozat, zsűritag, női műsorvezető, férfi műsorvezető, színésznő, valamint színész kategóriában. Kategóriánként az a három televíziós produkció illetve személy került az esélyesek közé, akikre az elismerést odaítélő médiumok a legtöbb szavazatot adták. A Televíziós Újságírók Díja zsűrije idén a 24.hu, a Media1, a Hír7, az Index, a Kreatív, a Marketing&Media, a Médiapiac, az Origo, a SorozatWiki, a Színes RTV, a Telenovella-Epizód magazin és a TVR-hét egy-egy szakújságírójából áll.

Íme a jelöltek teljes listája:

Legjobb nagyszabású showműsor

  • Dancing with the Stars (TV2)
  • Sztárban sztár leszek! (TV2)
  • X-Faktor (RTL Klub)

Legjobb vetélkedő

  • A Géniusz (ATV)
  • Észbontók (VIASAT3)
  • Szerencsekerék (TV2)

Legjobb reality

  • Cápák között (RTL Klub)
  • Farm VIP (TV2)
  • Nyerő Páros (RTL Klub)

Legjobb  gasztroreality

  • A Konyhafőnök (RTL Klub)
  • A Konyhafőnök VIP (RTL Klub)
  • Séfek séfe (TV2)

Legjobb sportreality

  • Exatlon Hungary (TV2)
  • Ninja Warrior Hungary (TV2)
  • Survivor (RTL Klub)

Legjobb talkshow

  • Az első influenszerek (Spektrum)
  • DTK: Elviszlek magammal (Spektrum Home)
  • Propaganda (TV2)

Legjobb zsűritag

  • Gáspár Laci (RTL Klub)
  • Majoros Péter Majka (TV2)
  • Puskás Peti (RTL Klub)

Legjobb női műsorvezető

  • Lékai-Kiss Ramóna (TV2)
  • Ördög Nóra (TV2)
  • D. Tóth Kriszta (Spektrum Home)

Legjobb férfi műsorvezető

  • Gundel Takács Gábor (ATV)
  • Istenes Bence (RTL Klub)
  • Till Attila (TV2)

Legjobb heti sorozat

  • A mi kis falunk (RTL Klub)
  • A Tanár (RTL Klub)
  • Apatigris (RTL Klub)

Legjobb napi sorozat

  • Barátok közt (RTL Klub)
  • Keresztanyu (RTL Klub)
  • Mintaapák (TV2)

Legjobb színésznő

  • Lovas Rozi (A mi kis falunk - RTL Klub)
  • Molnár Piroska (Keresztanyu - RTL Klub)
  • Trokán Nóra (A Tanár - RTL Klub)

Legjobb színész

  • Anger Zsolt (A Tanár - RTL Klub)
  • Csuja Imre (A mi kis falunk - RTL Klub)
  • Kamarás Iván (Mintaapák - TV2)