Hét Oscar-díjas színészt vonultat fel De Niro második rendezése

Íme Az ügynökség (2006) Oscar-díjasai: Matt Damon, Angelina Jolie, William Hurt, Joe Pesci, Timothy Hutton és Eddie Redmayne, meg persze maga Robert De Niro, aki rendezőnek sem rossz.

Első rendezésénél Robert De Niro saját pályán mozgott: a Bronxi mese (1993) olyan terepen játszódott, amit remekül ismert, olyan figurákkal, akiket maga is eljátszott már korábban, másodszorra viszont sokkal ambiciózusabb célokat tűzött ki maga elé. Az ügynökségben (2006) az amerikai történelem egyik meghatározó eseményét rajzolta meg, amely egyben az ország közelmúltjának kettősségét is megmutatja, hiszen az ügynökség maga a CIA, amely egyszerre felelt az USA biztonságáért és volt felelős az amerikai külpolitika legmocskosabb húzásaiért és hibáiért.

Persze a kémek nem lehetnek mindig úriemberek, és pontosan ez hősünk legnagyobb dilemmája. Edward Wilson (Matt Damon) céltudatos fiatalember, aki hazájáért, az Egyesült Államokért mindenre képes. Ambiciózus hozzáállása segíti abban, hogy munkát kapjon a II. világháború elején megalakuló hírszerző csoportban, amelyet még OSS-nek hívnak, és amely angol minta alapján épült fel. Wilson egyike lesz azoknak, akik létrehozzák a világ legbefolyásosabb kémszervezetét, a CIA-t, és a hidegháború éveiben maga is aktív formálója lesz a kibontakozó fegyveres konfliktusoknak. Miközben látszólag szürke hivatalnokként éli mindennapjait, ifjúkori idealizmusát apránként teljesen felemészti a hírszerzés látszatvilága, amelyben mindenki titkokat őriz, és senkiben sem lehet megbízni. A kubai Disznó-öbölben végrehajtott amerikai invázió után nyilvánvalóvá válik, hogy valaki elárulta a partraszállás tervezett helyét a szovjeteknek. A besúgó utáni kutatás során Wilsonnak élete minden fontos személyes kapcsolatát próbára kell tennie.

Bár maga a film fikció, természetesen történelmi tényeken alapuló fikció, ahol minden szereplőnek megvan a maga valós megfelelője, de olyan is előfordul, hogy adott esetben egy karaktert több személyből ollóztak össze. Edward Wilson alakja például elsősorban a CIA kémelhárítási osztályát vezető James Jesus Angletonról mintázták – aki Damonhoz hasonlóan nem volt egy feltűnő jelenség. Damon egyébként a saját alakítását Gene Hackman játékáról mintázta a nagy klasszikus Magánbeszélgetésből (1974), és maga a film is elsősorban a professzionalizmust és az azzal járó – vagy éppen azzal szembemenő – erkölcsi dilemmákat helyezte előtérbe. Meg az olyan (további) Oscar-díjas színészek alakításait, mint Angelina Jolie, William Hurt, Joe Pesci, Timothy Hutton és Eddie Redmayne, meg persze maga Robert De Niro, aki elvállalta Wilson mentora szerepét is.

És lehet, hogy ennyi Oscar-díjas egyszerre kicsit sok, mert a film ugyan szépen teljesített, de nem lett átütő siker, az Akadémia is csak a látványtervezésért jelölte Oscarra, ami nem jelenti azt, hogy Az ügynökség ne lenne egyrészt sokszor újranézhető darab, másrészt tanulságos lecke a politika világáról.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu