Hiába védte meg az egyik főszereplő az Így jártam anyátokkal befejezését, a rajongók még mindig utálják

A Robint alakító Cobie Smulders próbálta magyarázni, hogyan kell jól érteni a népszerű sitcomot, de a rajongókat nem győzte meg – elégedetlenségüket a közösségi médiában fejezték ki.

Ahogy arra minden néző emlékszik, SPOILER! miután közel egy évtizedet vártunk arra, hogy kiderüljön az igazság, azaz ki a főhős, Ted gyerekeinek anyja, a nagy megfejtés az lett, hogy igazából már hat éve halott. Ekkor Tedet fia és lánya arra biztatták, hogy jöjjön össze újra régi „se vele-se nélküle” szerelmével/barátjával, Robinnal – aki a sorozat nagy részében Barney szerelme volt.

„Azt hiszem, a Robin és Barney közötti kapcsolat az, aminek mindenki drukkolt (a szériában a fiú és lány összeházasodtak, de aztán egy év házasság után elváltak – a szerk.). De ha visszamegyünk a sorozat elejére, akkor Robint és Tedet látjuk” – magyarázta a napokban (hat évvel a műsor befejezése után) a Robint alakító színésznő.

Smulders szerint pedig az okozza a befejezés elutasítását, hogy most

a streamelésnek köszönhetően mindenki egyhuzamban nézi a sitcomot, és máshogy tekintenek az eseményekre, mintha a maga folyamatában látnák.

A furcsa magyarázattal nem túl meglepő módon viszont a rajongók nem voltak túl elégedettek, és elárasztották a közösségi médiát az ellenvélemények.

Valaki azt írta, hiába szereti a színésznőt, továbbra sem fogja figyelembe venni ezt az elrontott befejezést. Más azzal viccelődött, hogy Smulderst biztos túszul ejtették, azért mond ilyeneket, de ő majd megmenti. A legértelmesebb visszavágás viszont minden bizonnyal azé a nézőé volt, aki el is magyarázta, mi a probléma a befejezéssel: egyetlen húzással tette tönkre az addigi több évig tartó karakterépítést. Nagyon kíváncsiak vagyunk rá, erre mit válaszolna Cobie Smulders.


(via Independent)