Így buliznak a haditudósítók!

  • Vízer Balázs

Az Afganisztáni víg napjaim Kim Baker újságírónő visszaemlékezései alapján készült azokról az évekről, amiket a világ egyik legveszélyesebb helyén töltött, elég jól érezve magát.

Lehet az afganisztáni háború vagy az észveszejtő korrupció és szegénység Pakisztánban vicces? Lehet, egy bizonyos nézőpontból és egy bizonyos ideig, erről győz meg minket Tina Fey vígjátéka, ahol egy sokat tapasztalt haditudósítót alakít, megtörtént események alapján. Kim Barker haditudósító 2011-ben megjelent, nagy sikert aratott könyve, a The Taliban Shuffle: Strange Days in Afghanistan and Pakistan az újságírónő kalandjairól mesél a frontvonalon és a nemzetközi tudósítók kétes hírű világában. Sajátos módon Baker komoly dolgokról is képes volt nagyon szórakoztatóan írni, magát sem kímélve közben, hiszen arról is beszámolt, miként vált egyfajta adrenalinfüggővé, és hogyan kavart kollégáival, és ez az „anyag” felkeltette Tina Fey színésznő érdeklődését, aki egy ideje producerként is tevékenykedik.

Fey cége vette meg végül a megfilmesítés jogait, Fey természetesen lestoppolta a főszerepet - már csak azért is, mert nagyon hasonlít az írónőre - a rendezésre pedig a John Requa és Glenn Ficarra rendezőpáros (Focus - A látszat csal) vállalkozott. Baker nem az a tipikus tudósító, csak azért megy Afganisztánba, mert a laptól csak egyedülálló, család nélküli kollégákat küldenek, és mert odahaza nem kapott jó sztorikat, unta a munkáját, az életét. A konfliktuszónában viszont minden más, például kapásból jobb csajnak tartják, ahogy azt Margot Robbie karaktere, egy BBC-s újságírónő elmagyarázza neki. És hősnőnk hamarosan kezd belerázódni ebbe az életbe, a veszély és az izgalom ízébe, a feszültséget levezető bulizásba és kavarásba, a saját sztorik után való kajtatásba – mert akikkel bulizik, egyben vetélytársai is.

Tina Fey elsősorban komikusként ismert, és ezt persze itt is hozza, de a téma és az eredeti történet nyilván eleve nem engedi meg, hogy mindent csak komikus megvilágításban lássunk. És ez az Afganisztáni víg napjaim (2016) legfőbb érdeme: szórakoztatóan, izgalmasan, sőt, viccesen tálal komoly témákat – például nagy dolog, hogy Kabulban végre egy nő is kaphatott jogosítványt, ám az illető TÉNYLEG borzasztóan vezet! -, és ha kell, tud komoly lenni. Ehhez persze jó arány- és stílusérzék kell, különben a poénkodás túl hirtelen és hiteltelenül megy át mindenáron való „üzenetközvetítéssé”. Itt nem megy át!