Így készült a második legjobb Hannibal Lecter-film

A vörös sárkányra először Sir Anthony Hopkins, Edward Norton, Ralph Fiennes és Philip Seymour Hoffman is nemet mondott.

  • A vörös sárkány Thomas Harris legtöbbször adaptált regénye, először Michael Mann dolgozta fel (Az embervadász, 1986), majd Brett Ratner ebben a filmben, és végül a Hannibal-sorozat 3. évadának 2. felében is merítettek belőle.
  • Először Sir Anthony Hopkins, Edward Norton, Ralph Fiennes és Philip Seymour Hoffman is nemet mondtak a felkérésre, akkor gondolták meg magukat, amikor A bárányok hallgatnak forgatókönyvírója, Ted Tally is csatlakozott a stábhoz.
  • Hopkins utólag elmondta, hogy azért is akarta újra eljátszani Hannibal Lectert, mert zavarta, hogy a közönség megnyerő antihősként tekint rá, ehelyett ő újra gonosz sorozatgyilkosként akarta megjeleníteni a karaktert.
  • Hopkins mellett Anthony Heald (Dr. Frederick Chilton) és Frankie Faison (Barney Matthews) is újra eljátszották a korábbi szerepüket. Faison az egyetlen, aki mind a négy Hannibal-adaptációban szerepelt – igaz, Az embervadászban egy másik karaktert alakított. Heald eleinte nem volt biztos benne, hogy vissza akar térni, a helyettesének pedig azt a Tim Roth-t nézték ki, aki a 2001-es Hannibalban majdnem megkapta a címszerepet.
  • Dolarhyde szerepére Sean Penn és Nicolas Cage neve is felmerült, míg Freddy Lounds karakterére Jack Blacket is kinézték.
Forrás: CineMax

 

  • Will Graham szerepére Ethan Hawke, Matt Damon és Jeremy Renner is esélyes volt. A befutó végül Edward Norton lett, aki állítása szerint a gázsiját teljes egészében Az utolsó éjjel (2002) finanszírozásába fektette.
  • A stúdió Michael Bay-nek is felajánlotta a rendezés lehetőségét, míg végül Brett Ratner kapta meg a munkát.
  • Ratner ragaszkodott hozzá, hogy Az embervadász operatőre, Dante Spinotti fényképezze a filmet, akivel már dolgozott együtt a Segítség, apa lettem! című filmen. El is halasztotta a forgatást, hogy Spinotti addig be tudja fejezni aktuális munkáját, a Pinokkiót.
  • Ralph Fiennes Dolarhyde szerepének kedvéért 7 kiló izmot szedett magára, míg Hopkins 9 kilót dobott le, hogy hitelesnek tűnjön a fiatal(abb) Hannibal szerepében. A Fiennes hátát beborító tetoválást 8 óráig tartott felvinni.
  • Volt rá példa, hogy Hopkins a szabadnapján is megjelent a forgatáson, mert látni akarta Philip Seymour Hoffmant munka közben, akivel amúgy nem volt közös jelenete.
Forrás: Tv2

 

  • Graham (Norton) mindössze négy közös jelenetben szerepel együtt dr. Lecterrel, pont ennyi jutott Clarice Starlingnek is A bárányok hallgatnakban.
  • A forgatókönyv szerint Grahamen látszik, hogy fél, amikor először találkozik dr. Lecterrel, de Norton jelezte a rendezőnek, hogy szerinte egy ilyen veterán ügynök soha nem mutatná ki a félelmét. Ratner erre kompromisszumos megoldást javasolt, így találták ki azt, hogy a találkozó végére megjelenik Graham ruháján egy izzadságfolt, ami jelzi, hogy félt, még ha sikeresen el is titkolta.
  • A Baltimore-i Állami Kórház elmegyógyintézeti részlegét ábrázoló külső felvételt (a 28. perc táján) A bárányok hallgatnakból hasznosították újra, az épületnél ugyanis már nem lehetett forgatni.
Forrás: Tv2

 

  • Freddy Lounds (Philip Seymour Hoffman) halálát úgy vették fel, hogy a tűzálló ruhába bújtatott, kerekesszékbe ültetett kaszkadőrt tényleg felgyújtották, nem használtak bábukat.
  • A Dolarhyde (Ralph Fiennes) hallucinációiban megjelenő Sárkány eleinte beszélt is, Frank Langella hangján szólalt meg, később pedig Fiennes mondta fel a szöveget, mintha Dolarhyde monológját hallanánk, de Ratner végül úgy döntött, hangalámondás nélkül jobban működik a jelenet.
  • Egy 2016-os interjújában Hopkins már úgy fogalmazott, hogy megbánta a visszatérését a szerephez, jobb lett volna, ha A bárányok hallgatnak után nem játssza el újra Lectert.