Ilyen az, ha egy rapsztár rendez harcművész filmet!

Merthogy a filmet nem csak a Wu-Tang Clan alapító RZA rendezte, de ő a főszereplő is, a címbéli kovács, aki mágikus acélöklökkel veszi fel a harcot a gonoszokkal!

Azt azért már a névből ki lehetett találni, hogy a Wu-Tang Clan alapító tagja, RZA szereti a távol-keleti harcművészetet, és mivel a rapsztár már jó régóta ápol színészi ambíciókat – és őszintén szólva, melyik rapsztár nem ápol? -, ráadásul már addig is vagy két tucatnyi hollywoodi produkcióban játszott, hát gondolt egy nagyot. Megcsinálta a saját klasszikus kung-fu filmjét, A vasöklű férfit (2012), ami nem azért klasszikus, mert saját jogán azzá vált, hanem azért, mert RZA mindent belepakolt, amit úgy szeret a régi kung-fu filmek aranykorából, az olyan stúdiók munkáiból, mint a Shaw Brothers és mások. És ezt nem is szabad másként nézni, a régi nagy filmek előtti tisztelgésként, mert azt tegyük gyorsan hozzá, hogy RZA nem rendezőnek vagy színésznek született!

A filmhez azért még kellett valaki, ez pedig Quentin Tarantino horrormániás haverja, Eli Roth, aki a rapsztárral is jóban van, és a film forgatókönyvén éveken át dolgozott együtt, és feltételezem, de csak feltételezem, hogy azok a jelenetek, amikben úgy istenigazából fröcsög a vér és végtagokat, netán fejeket vágnak le, azok az ő keze nyomát viselik. és ilyenből van bőven, mert ez egy jó kis véres sztori, amit nehéz kissé nehéz kibogozni. Adott ugyanis egy kis falu az erdő mélyén, amit több rivális klán ural – az Oroszlán, Hiéna és más klánok -, és hamarosan egy hatalmas császári aranyszállítmányt visznek át itt. Az Oroszlán klán egy áruló segítségével tör az aranyra, de ellenük van egy kínai harcművész, akinek megölték az apját és egy titokzatos fehér férfi (Russell Crowe), aki a kormánynak dolgozik – és a volt amerikai rabszolga, aki most a falu kovácsa és különleges fegyvereket készít a klánoknak, de megcsömörlött a fegyverek okozta mészárlástól.

És legyünk fairek a rendező/forgatókönyvíró/főszereplő RZA–hoz, mert a megidézett régi filmek is rendkívül túlbonyolítottak voltak, bár fordulataik néha gyermetegen egyszerűek, mégpedig azért, mert a sok kitérő és csavar nem a történet, hanem az egyes karakterek és összecsapások felvezetéseként szolgáltak. És ez történik itt is, elképesztően sok bizarr karakterrel, akik közt ott van Lucy Liu a helyi bordély életveszélyes madamjaként, és Dave Bautista a Réztestű nevű orgyilkosként, akinek tényleg képes fémmé változni, ha ütés éri, ezért majdnem legyőzhetetlen, de csak majdnem! Mert egy régimódi kung-fu filmben bármi megtörténhet, de tényleg bármi, még az is, hogy az összecsapások alatt Wiz Khalifa, Kanye West, a The Black Keys és persze a Wu-Tang Clan zenéje szóljon!