Itt vannak a legjobb filmek szombat estére

Ha végeztél a szombati programpontokkal, jöhet a tévé!

Terhes társaság - Film+, július 24. szombat, 20h

Peter Highman (Robert Downey Jr.) mielőbb haza akar érni, hogy a felesége mellett lehessen a szülésnél. Atlantából repülne haza Los Angelesbe, ám a sors nem akármilyen megpróbáltatások elé állítja. Beleütközik Ethan Tremblaybe (Zach Galifianakis), akinek túl nagy szíve és túl kicsi IQ-ja van. Zajos párosukat nemcsak leszedik a gépről, de letiltják őket az összes járatról. Ez persze nem jelent gondot Ethan számára, aki felajánlja, hogy elviszi Petert autón Los Angelesbe. Az idő sürget, és Peter rááll a dologra, nem sejtve, milyen eszelős kalandok várnak rá.

 

Az első ember - TV2, július 24. szombat, 20h

A 6 Oscar-díjas sikerfilmjük, a Kalifornia álom után Ryan Gosling és a rendező Damien Chazelle újra összefogtak: filmre viszik a lebilincselő történetet, amelynek középpontjában a NASA missziója áll, hogy embert küldjenek a holdra. A zsigeri, szubjektív krónika Neil Armstrong 1961 és 1969 közti időszakára koncentrál, és James R. Hansen könyve alapján készült. A film feltárja, milyen áldozatokat követelt Armstrongtól és a nemzettől a történelem egyik legveszélyesebb küldetése.

 

A keresztapa 2. - Prime, július 24. szombat, 21h

Vito Corleone halála után, Michael lép apja örökébe. A férfi szerteágazó kapcsolatrendszerének felhasználásával pedig új profilt alakít ki a családja vezette maffiának. Hamarosan azonban újabb összeütközések és árulások veszik kezdetüket, amelyekben az új vezetőnek helyt kell állnia. És Michael nem habozik a legveszedelmesebb fegyverekhez nyúlni, hogy hatalmát, befolyását és pénzét megtartsa, s védelmet biztosítson a családjának. Eközben még az is kiderül, hogy néhai apja hogyan alapozta meg a Corleone család hírnevét...

 

Csupasz pisztoly 33 1/3 - Az utolsó merénylet - TV2 Comedy, július 24. szombat, 21h

A nyugdíjas életet nem Drebin hadnagynak találták ki. Ráadásul nincs nyugta, a felesége, Jane gyereket szeretne, a régi kollégái meg állandóan munkával zaklatják. Vérbeli zsaru lévén Drebin képtelen ellenállni a kísértésnek. Különösen, amikor megtudja, hogy egy nehézfiú bombamerényletet készül végrehajtani a filmvilág ünnepén, az Oscar-díjátadó gálán. A titkos akció keretében Drebint rosszfiúnak álcázzák, és bevonul a börtönbe, ahol a híres gengszter, Rocco cellatársa lesz. Feladata, hogy a bizalmába férkőzzön, és minél többet megtudjon a fickó legújabb tervéről.

 

Az ötödik pecsét - ATV Spirit, július 24. szombat, 21h

1944. A kiskocsmában a törzsvendégek (az órás, a könyvügynök, az asztalos, a fényképész és a kocsmáros) mindennapos dolgokról beszélgetnek. A borjúszegy elkészítésének módjáról, az ismerősökről, meg arról, hogyha módjuk lenne haláluk után feltámadni, a gazdag zsarnok vagy a szerencsétlen, de tisztességes rabszolga sorsát választanák-e. Nem is sejtik, hogy a felvetett elméleti kérdésre másnap már a nyilasok kínzókamráiban _ a gyakorlatban, tetteikkel kell felelniük.

 

Sejtcserés támadás - Filmcafe, július 24. szombat, 21h

Jennifer Aniston és Jason Bateman a Sejtcserés támadás főszereplői, amely egy nem szokványos vígjáték Kassieről, egy okos, vidám, szingli lányról, aki a kissé idegbajos legjobb barátja, Wally határozott ellenvetésének eleget nem téve végképp úgy dönt, itt az ideje egy babának, még akkor is, ha ezt saját magának kell is megoldania egy sármos "önkéntes" spermadonor apró kis segítségével (Patrik Wilson). A jóbarát Wally nem tudja, Kassie babaterve nem egészen úgy alakult, ahogy tervezte, de rendben révbeért. Aztán eltelik hét év, és mindenre fény derül, amikor is Kassie és csemetéje visszaköltözik New York-ba, és Wally végre megismerkedik Kassie koraérett- furcsa módon szintén némileg ideggyenge _ kisfiával.

 

Huhogók! - Duna Tv, július 24. szombat, 21.35h

1793-ban, a művelt, feddhetetlen és széles látókörű De Kerfadec herceg egy francia kisvárosban él fiával, Aurele-lel, gyönyörű, örökbe fogadott lányával, Celinnel és egy lobbanékony, felkarolt fiúval,Tarquinnal. A herceg eleinte szimpátiával figyeli a forradalom eseményeit, ám hamarosan mélyen csalódik benne. A vérontástól megrettenve kénytelen beismerni, hogy a forradalmi hatalom ugyanolyan kegyetlen, pusztító erő, mint korábban a monarchia volt. Aurele és Tarquin régóta szerelmesek Celinbe, ám a lány, úgy tűnik, nem vesz tudomást a fiatalok érzelmeiről. Hamarosan Aurele is kiábrándul a forradalomból és csatlakozik a Huhogókhoz, akik a régi rendet próbálják visszaállítani. Ellenfele Tarquin lesz, aki különös kegyetlenséggel küzd az új rend fenntartásáért. (Eredeti hang digitálisan.)

 

Másnaposok - Film+, július 24. szombat, 22h

A legényélet búcsúztatása közben a cimborák elvesztik az ifjú férjjelöltet. Szerencsére marad néhány nyom: egy tigris a fürdőszobában, egy csecsemő a cipős fiókban és Mike Tyson a nappaliban. Todd Phillips filmje.

 

Csak a szerelem számít - TV2, július 24. szombat, 23.10h

A filmben Philip, egy Dániában élő angol, középkorú, magányos özvegy, sikeres üzletember, de egy megkeseredett egyedülálló apa. Ida pedig egy dán fodrász, frissen felépülve egy betegségből, aki egyszer csak rádöbben, hogy a férjének egy fele annyi idős szeretője van. Ennek a két meggyötört léleknek a sorsa egybefonódik, amikor elutaznak Sorrentoba, Olaszországba, egy esküvőre, ahol a férfi fia, Patrick, a nő lányával, Astriddal köt házasságot. Miközben a fiatalok sorsa egy nem várt fordulatot vesz, Philip és Ida egymásra találnak.

 

Trópusi vihar - Moziverzum, július 24. szombat, 23.15h

Ben Stiller, Jack Black és Robert Downey Jr. olyan filmsztárokat alakítanak ebben az akcióvígjátékban, akik egy szuperdrága háborús filmet forgatnak eredeti helyszíneken. Csakhogy az elszabadult költségvetés miatt a stúdió kihátrál a film mögül, viszont a frusztrált rendező úgy dönt, folytatja a forgatást. Stábját a délkelet-ázsiai dzsungel közepébe vezeti, ahol igazi rosszfiúkkal találják szembe magukat.

 

Közelebb - Viasat3, július 24. szombat, 23.25h

Aki szerelmes, jól is hazudik. Mindenki másképp, de becsapja szerelmét, élet- vagy házastársát. Az őszinteség csak idegenek között lehetséges. Két férfi és két nő keresi az élet legfontosabb dolgait: szeretetet, bizalmat, őszinteséget. Amit találnak helyette: szerelem, vágy, hazugság és kaland. Mindannyian hazudnak egymásnak, mind olyasmiket ígérnek, amelyről tudják, úgysem fogják betartani. Két házaspár története négy és fél éven át: szent elhatározások, nagy fogadkozások, hazugságok, bevallott és ki nem mondott vágyak története.A film alapjául szolgáló színdarab az elmúlt években London és New York egyik legnagyobb és legbotrányosabb sikere.

 

A doktor - M2, július 24. szombat, 00.35h

Jack Mackee egy jónevű sebész, akinek egy-egy műtét szinte játéknak tűnik, kollégáival humorral veszik az akadályokat. Egészen addig, amíg páciens szerepbe nem kényszerül. Súlyosbodó köhögése miatt a túloldalra kerül, és életében először neki is át kell élnie azt, amit minden hétköznapi beteg átél. Szembe kell néznie egy bürokratikus mechanizmussal, amely szinte tárgyként kezeli és méltatlan környezetbe kényszeríti a kiszolgáltatott, olykor halálos kórral küzdő embereket. Hála kiterjedt praxisának, boldog családi körben, remek körülmények között él. Egyetlen dolog hiányzik az életből: a gondjaira bízott betegek iránt érzett szeretet. June, a rendkívüli akarattal bíró, rákkal harcoló fiatal nő hihetetlen életigenlésével példát mutat az orvosnak, felhívja figyelmét a gyógyuláshoz vezető útra, és ráébreszti arra, hogy mi egy orvos igazi feladata.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu