Itt vannak a legjobb filmek szombatra reggeltől estig

Már reggel 10-kor elkezdődik a filmdömping.

Pénznyelő - AMC, március 6. szombat, 10.05h

A fiatal házaspár, Walter Fielding és Anna Crowley új lakást szeretnének maguknak, ám pénzük az nem sok, úgyhogy nem fűznek nagy reményeket az akcióhoz. De meglepő módon hihetetlen szerencsések és hihetetlenül alacsony áron jutnak egy gyönyörű házhoz. Ám abban a pillanatban, amikor beköltöznek, elindul a lavina és a lakás a szó szoros értelmében szinte atomjaira esik.

 

Szeretők, utazók - Film Mánia, március 6. szombat, 12h

Menet közben meghibásodik a Mexikóváros felé tartó repülőgép. A Peninsula 2549-es járatának pilótái az irányítóközpont segítségével próbálják elhárítani a problémát. A legkülönfélébb közegből érkezett utasok rádöbbennek, hogy a technikai eszközökre sem számíthatnak. Úgy gondolják, hogy elérkezett az utolsó órájuk. A légiutas-kísérők a saját, személyes gondjaikat félretéve próbálják menteni a menthetőt. A kiélezett helyzetben mindenki egyre őszintébbé válik, a legbelsőbb titkaikat is elárulják egymásnak.

 

Gombos Jim és Lukács, a masiniszta - TV2, március 6. szombat, 13.50h

Gyöngyélet Földje a világ egyik legcsodálatosabb szigetországa. Békességben élnek itt az emberek, már az a néhány, aki elfér rajta. Gyöngyélet Földje ugyanis olyan kicsi, hogy királyának, Háromnegyedtizenkettedik Alfonznak nagy gondot okoz az esetleges túlnépesedés. Egy napon egy fekete bőrű kisfiú érkezik a szigetre, s ezzel a lakosok száma az eddigi négyről ötre emelkedik! Bonyodalmak sora veszi kezdetét, végül Lukács, a masiniszta hű mozdonyával, Emmával és kis barátjával, a Gombos Jimnek elkeresztelt kisfiúval elhagyja a szigetet, hogy életük kalandja vegye kezdetét.

 

A tehetség - SuperTV2, március 6. szombat, 14h

A hétéves Mary matematikai zseni, nagy jövő előtt áll. Ám úgy tűnik, Frank Adler mellett erre semmi esélye. A férfi Floridában, egy tengerparti városban neveli az unokahúgát, mióta annak édesanyja önkezével vetett véget életének. Ő is őstehetség volt a számolás terén, de nem bírta az ezzel járó feszültséget. Frank azt szeretné, ha Mary-nek boldog és felhőtlen gyerekkora lenne, ellentétben Frank anyjával, Evelynnel, aki harcba száll a kislány felügyeletéért, hogy kibontakoztassa tehetségét.

 

Amerika kedvencei - Film4, március 6. szombat, 16.05h

Gwen és Eddie, szépek, gazdagok, szeretik egymást, mellékesen pedig mozisztárok. De a rajongók nem tudják, mennyire utálják egymást. Legújabb filmjük premierje előtt azonban végképp betelik a pohár, a színésznő latin szeretőjéhez költözne, férje kiszaladna a világból. Producerük azonban semmitől sem riad vissza, hogy fenntartsa a látszatot: hazudik, csal, szervez és cselez a közönség kedvéért. Végül beveti Kikit, a megállíthatatlan békítőt és konspirálót...

 

Igazából szerelem - SuperTV2, március 6. szombat, 16.10h

Kacajra fakaszt, feldúl mindent, szíveket tör össze, elkötelez, döntésre kényszerít, felszabadítja a szellemet, túlkapásokat eredményez, kockázatra késztet _ mámorító, izgalmas, meghökkentő, váratlan, kellemetlen, felfoghatatlan, bárdolatlan, páratlan. A szerelem tényleg körülvesz minket…Az új, agglegény miniszterelnöktől kezdve, aki azonnal belezúg a személyzet egyik üdítően valóságos tagjába, amint belépett a Downing Street 10-be, az íróig, aki Dél-Franciaországba menekül újfent összetört szívét ápolgatni, és szerelemre lel egy tóban. A jómódú férjes asszonytól, aki arra gyanakszik, hogy a férje félrelép, az újdonsült menyasszonyig, aki férje legjobb barátjának távolságtartását érti félre. Az iskolásfiútól, aki a suli legmegközelíthetetlenebb lányának figyelmét szeretné felhívni magára, az özvegy nevelőapáig, aki megpróbál kapcsolatba kerülni a fiúval, akit hirtelen alig ismer. A szerelemtől epedő menedzsertől, aki szerencsét próbál vágyának régóta dédelgetett, ki nem mondott tárgyával az irodában, a korosodó, "már láttam mindent, de kevésre emlékszem" rock-sztárig, aki pályája alkonyán a saját meg nem alkuvó módján akar visszatérni a színre. A szerelem, ez az egyenlő esélyekkel kecsegtető bajkeverő mindenkinek zűrzavart hoz! Ezek a londoni életek és szerelmek találkoznak, keverednek össze és tetőznek be Szenteste _ újra és újra és újra _ romantikus, fergeteges és keserédes következményekkel mindenki számára, aki elég szerencsés (vagy szerencsétlen) ahhoz, hogy a szerelem bűvöletébe essen...

 

Kéjjel-nappal - TV2, március 6. szombat, 20h

Amikor June (Cameron Diaz) találkozik a rejtélyes Roy-jal (Tom Cruise), aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja, talán ő álmai pasija. Ám hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel, és rájön, hogy a férfi nem más, mit egy profi ügynök. Nincs sok választása, vele kell tartania, és egyszer csak egy árulásokkal, átverésekkel teli helyzetben találja magát. Halálos kalandokon verekszik keresztül magukat, meghökkentő helyzeteket cseleznek ki közös erővel. A túlélésük egyetlen záloga, ha bíznak egymásban.

 

Foxcatcher - Viasat6, március 6. szombat, 21h

A leghihetetlenebb történeteket a valóság írja. A DuPont-vagyon örököse, John Eleuthére du Pont (Steve Carell) bolondos figura volt, de már a bolondság határán. Sőt, azon is túl, hiszen a paranoia és a skizofrénia tünetei is megmutatkoztak rajta. Mégis egy vegyipari óriáströszt vezetésére készült, bélyegeket gyűjtött, madártani könyveket adott ki, és rajongott a férfias sportokért _ egy birkózócsapatot is támogatott. A közte és két olimpiai birkózó testvér (Mark Ruffalo, Channing Tatum) közti különös viszony alakulásáról szól ez a film, mely sok meglepő kanyart vesz, míg eljut a tragikus fordulatig: egy gyilkosságig. De a történetnek még akkor sincs vége.

 

Különvélemény - Paramount Network, március 6. szombat, 21h

A jövő békésebb lesz. Legalább is Amerikában, ahol egy különleges rendőri egység három telepatikus képességekkel rendelkező lény segítségével minden gyilkosságot még elkövetése előtt leleplez. A rendőrök a médiumok segítségével a jövőbe látnak, előre gyűjtik össze a bizonyítékokat, tárják őket a bíróság elé, és a helyszínen, még az elkövetés előtt tartóztatják le a bűnöst.A rendszer tökéletes. Ám egyszer a cég parancsnoka, John Anderton (Tom Cruise) mégis kételkedni kezd. Nem csoda: a jelentés szerint ugyanis ő maga fog 36 órán belül gyilkosságot elkövetni. Áldozatát nem ismeri, nem tudja, hol és miért gyilkolná meg az idegent. Társai természetesen a nyomába erednek, hogy megakadályozzák a gyilkosságot. Ő pedig menekül, hogy még időben kideríthesse, tévedtek-e a jósok, vagy igazuk van, és ő rendőrből valóban bűnözővé válik-e nemsokára.

 

Egy erkölcsös éjszaka - ATV Spirit, március 6. szombat, 21h

Kelepei Jenő, a bohém diák egy átmulatott éjszaka után elhatározza, hogy beköltözik Mutter bordélyházába. Amikor a fiatalember aggódó édesanyja váratlanul megérkezik vidékről, a Főnökasszony villámgyorsan úrilányok panziójává alakítja át a házat.A Hunyady Sándor műve nyomán készült film 1978-ban a Magyar Filmkritikusok díját nyerte, Makay Margit a legjobb női alakítás díját, Tarján Györgyi pedig a legjobb női epizódalakítás díját kapta.

 

A Pogány Madonna - Prime, március 6. szombat, 21h

A Tihanyi Apátság múzeumából ismeretlen tettesek elrabolják a görög eredetű aranyszobrot, a Pogány Madonnát. Kardos doktor az éppen lefokozás alatt álló Ötvös Csöpit veszi maga mellé, mert mégiscsak Ötvös a legtehetségesebb nyomozója. A balatoni főidényben épp vitorlásverseny zajlik. Ide, a versenyhez vezetnek a nyomozás szálai. Kardos doktor melléfogásai ellenére, a vízen, a levegőben, és a szárazföldön végrehajtott üldözési jelenetei után Ötvös Csöpi végül _ Bencének, a fagylaltos unokájának közreműködésével _ felgöngyölíti a bűnügyet.

 

A Hangya - RTL Klub, március 6. szombat, 21.05h

A Marvel Moziuniverzum következő epizódjában a nézők megismerkedhetnek az eredeti Bosszúállók egyik alapítójával, aki első alkalommal látható a mozivásznon. A Hangya szuperképessége, hogy rendkívül kis méretűre tud zsugorodni, miközben ereje megsokszorozódik. A Scott Lang polgári névre hallgató, rendkívül sikeres tolvaj sorsa úgy alakul, hogy akarva-akaratlanul hőssé válik, amikor segítenie kell egykori mentorának, Dr. Hank Pymnek. A doktor által tervezett speciális Hangya páncélra gonosz erők vetettek szemet, a két férfinak ezért meg kell akadályozni, hogy a különleges öltözet rossz kezekbe kerüljön. Pymnek és Langnek ezért együtt kell dolgoznia, hogy végrehajtsák a tökéletes rablást és ezzel megmentsék a világot.

 

Pan Tadeusz - Duna Tv, március 6. szombat, 21.55h

Adam Mickiewicz verses költeményéből, Lengyelországban mindenki tud legalább néhány sort... A Pan Tadeusz a nagy litván horizontok végtelen szépségében kibontakozó pásztorköltemény, igazi heroikus eposz. Akár a Rómeo és Júlia-ban, két gyűlölködő család, a Soplicák (orosz- hívek) és a Horeszkok (a függetlenség elkötelezettjei) állnak szemben egymással. Jacek Soplica 20 évvel ezelőtt megölte Horeszko grófját, melyért az oroszok Horeszko kastélyával jutalmazták. Jacek, hogy meneküljön a gyilkosság vádja alól szerzetesnek áll, s a Horeszko család örökösnője, Zosia nevelését pedig bátyjára, Soplica bíróra bízza. Az a terve, hogy fiát Tadeusz-t, és Zosia-t összeházasítja, hogy a kastély visszakerüljön jogos tulajdonosához. Tadeusz úrfi vissza is tér tanulmányaiból, de bácsikája udvarában a szép, érett asszony Telimena iránt ébred érzéki szerelemre. Az oroszok támadásakor a nemzet védelmében, a két család összefog....

 

Koszorúslányok - TV2, március 6. szombat, 22.25h

A harmincas Annie-nek semmi sem jött össze az életben. Se pénze, se párja, a munkáját utálja. Amikor megtudja, hogy a legjobb barátnője, Lillian férjhez megy, természetesnek veszi, hogy csakis ő lehet az esküvői tanúja. Bár nagy lendülettel igyekszik megfelelni a feladatnak, mindig becsúszik valami gikszer, miközben a riválisa, Helen maga a tökély e téren. Annie-t azonban kemény fából faragták, nem adja fel, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megmutassa, mire képes azért, akit szeret...

 

Lore - M2, március 6. szombat, 00.25h

Németország, 1945. Öt gyerek magára marad, miután a meggyőződéses náci szüleiket a szövetségesek letartóztatták. A legidősebb, a tizennégy éves Lore vezetésével elhatározzák, hogy a romokban heverő országon keresztül megpróbálnak eljutni az északon élő nagymamájukhoz. Útjuk során találkoznak Thomasszal, a fiatal zsidó menekülttel. Miközben szembesülnek szüleik tetteinek következményeivel, a túlélés érdekében meg kell tanulniuk bízni az egyetlen emberben, akiről azt tanították nekik, hogy gyűlölniük kell. Díjak: Titanic Filmfesztivál (2013) _ Hullámtörők-díj: Cate Shortland