Jön a Fekete Vipera ötödik évada?

Nem kevesebb mint húsz év után folytatódhat mindenki kedvenc brit sitcomja Rowan Atkinsonnal, Stephen Fryjal és Hugh Laurie-val.

Az Atkinson és Richard Curtis által megalkotott Shakespeare-paródia első négy évada 1983 és 1989 között került adásba, majd 1999-ben egy különkiadással, a Fekete Vipera: Oda-visszával búcsúzott a nézőktől. De úgy tűnik, a búcsú nem örökre szólt, hiszen állítólag már folyamatban, vagy legalábbis kezdeti stádiumban vannak egy új évad munkálatai.

Elterjedt ugyanis, hogy az eredeti szereposztás négy sztárját is együtt látták tanácskozni Londonban: Atkinson, Tony Robinson, Fry és Laurie állítólag azért jöttek össze, hogy megvitassák egy Fekete Vipera reboot lehetőségét.

„Mindannyian jókedvűnek tűntek együtt, hiszen régi jó barátok. És meg is állapodtak róla, hogy megcsinálják. Jelenleg is írják”

– súgta meg egy forrás. „Állítólag Rowan (Atkinson) a legizgatottabb a dolog miatt” – tette hozzá.

A jól értesült informátor azt is tudni véli, hogy az ötödik évad napjainkban fog játszódni (a korábbi szezonok cselekménye a középkorban, az I. Erzsébet kori Angliában, a XIX. század elején, illetve az I. világháborúban bonyolódott), és a címszereplő egyúttal egy egyetemi tanár bőrébe bújik.

Korábban egyébként már Richard Curtis is meglebegtette, hogy szóba került a Fekete Vipera feltámasztása. „A Fekete Viperának az volt a varázsa, hogy fiatal alkotók kritizálták benne az időseket, megmutatva, milyen ostoba dolog is a tekintély.

Szóval arra gondoltam, ha valaha folytatnánk, akkor Fekete Vipera egy tanár lehetne egy egyetemen, és ezúttal pont az lenne a lényeg, hogy hogy utáljuk a fiatalokat”

– nyilatkozta a Radio Timesnak Curtis, aki azt is hozzátette, milyen csodálatos lenne újra összehozni Atkinsont és Robinsont.


(via NME)