Jön az Alien-tévésorozat?

A Covenant rossz visszhangja ellenére is belevág a Fox, állítólag a Comic Conon fogják bejelenteni a nagy hírt.

Egy ideje mintha már nem erőltetné a Fox stúdió az Alien franchise-t. Pedig Ridley Scott korábban még hat új Alien-filmet akart, most viszont már az sem biztos, hogy az utolsót, az Alien: Awekeninget megcsinálhatja, mert a Covenant igen szerény bevételt produkált. Neill Blomkamp Alien 5-tervét pedig pont a Covenant miatt kaszálták el, így a dél-afrikai rendező már teljesen lemondott róla, és inkább belevágott egy gyomorforgató, kísérleti sci-fik szériába.

Épp ezért meglepő, hogy most elkezdett keringeni egy pletyka egy Alien-tévésorozatról! Az OmegaUnderground egy meg nem nevezett, produkcióközeli forrásra hivatkozva állítja, hogy a Fox tévéváltozatba kívánja a folytatni a legismertebb sci-fi brandjét, aminek nem sok köze lesz az eddigi Alien-filmekhez, mindössze annyi, hogy ugyanabban az univerzumban fog játszódni ez a projekt is.

A rajongók egyébként máris vad találgatásokba kezdtek: leginkább azt szeretnék, ha A bolygó neve: Halál űrkommandósaihoz hasonló, marcona zsoldosok lennének a sorozat főszereplői, és Lance Henriksen is visszatérne, mint a Weyland Társaság sorozatgyártott Bishop robotja. Erről persze egyelőre még semmit sem tudni, reméljük, tényleg több infónk lesz, ha elstartol július 19-én San Diegóban az idei Comic Con! (via Geektyrant)