Kedvenc Mátrix-koppintásunk

  • Vízer Balázs

Tudjuk, hogy a hirtelen öntudatra ébredő, jövőbeli elnyomó társadalom ellenküzdő, többnyire fekete ruhát viselő harcművész hős tulajdonképpen Neo távoli rokona, de együtt tudunk élni ezzel a tudással.

Azt rögtön érdemes leszögezni, hogy az Equilibrium - Gyilkos nyugalom nem kiemelkedő film, még csak nem is különösebben eredeti mű, sőt, ha keménykedni akarunk, akkor egy Mátrix koppintásról van szó, mégis szeretjük. Szeretjük, mert Christian Bale a főszereplője, bírjuk, mert állati jó benne az akció, és értékeljük, milyen világot épített fel benne Kurt Wimmer rendező-forgatókönyvíró. Merthogy a Mátrix után minden feltörekvő rendező disztópikus akció sci-fit akart készíteni, gonosz diktátorokkal, harcművész megváltókkal és bőrcuccban akciózó, dögös csajokkal és icipici filozófiai háttérrel. A 2002-ben készült Equilibrium nagyjából és kiszámíthatóan hozza mindezt.

Valahol a 21. században, a harmadik világháború után: a megtépázott emberiség élére egy gonosz csoport áll az Atya vezetésével. Ő és emberei totálisan betiltanak mindennemű művészeti alkotást, sőt az érzelmek átélését is, mondván, eleve azoknak köszönhettünk minden világháborút. Az agymosásra egy mindennap adagolt szert, a Proziumot vetik be. John Preston (Christian Bale) az érzelemmentesítést ellenőrző csapat, a Gramaton vezetője, az érzelemmentesítés alatt pedig a likvidálást kell érteni, mert egy könyv birtoklásáért vagy elolvasásáért is halálbüntetés jár. A hű katona még saját felesége kivégzését is szenvtelenül végignézte, majd magára maradt két gyermekével. Egy napi gyógyszeradag kimaradása azonban rést üt emlékezetében és elnyomott érzelmi világában. Mary (Emily Watson), az elfogott lázadó szavai is felkavarják.

John megvívja csatáját saját lelkiismeretével, és átáll a lázadókhoz. Tudja, hogy egyikükért sem fognak könnyeket ejteni, és azt is tudja, hogy karrierista új partnere (az azóta eltűnt Taye Diggs) lesz a legfőbb ellenfele. És nincs időnk megállni, hogy ha nincs érzelem, akkor miért mosolyognak és miért dühösek egyes szereplők, és más logikai bukfenceken, mert tömör az akció. Wimmer és a filmesek ráadásul egy új – valójában inkább fiktív – harcművészeti ágat találtak ki a történethez, a Gun Katát, ahol a lőfegyver nem csak elsütésre, de közelharcra is jó, és ez baromi látványos. Christian Bale pedig azon ritka hollywoodi sztárok egyike, akinek minden jól áll, legyen az dráma, komédia vagy futurisztikus sci-fi, az 1984-ből és a 451 Fahrenheitből is idéző filmnél is teljes erőbedobással és elkötelezettséggel játszik. És ez nagyjából elég is.

Egyébként vicces, hogy a rendező pár évre rá egy újabb Mátrix koppintással jelentkezett, csakhogy ezúttal a totalitárius disztópikus jövő harcosa egy nő volt, ez lett az Ultraviola (2006), majd innentől kezdve Wimmer kizárólag forgatókönyvírással kezdett foglalkozni, és ebben meglehetősen sikeres is. Ő jegyzi például ebben a minőségben a Salt ügynököt (2010), és két modern remake-et is, Az emlékmást (2012) és a Holtpontot (2015).

A Ghymes bemutatja: Szarka Tamás és zenekara újévi koncertje