Kiderült, mi Homer Simpson titka!

Az egyik író elárulta, hogyan alakították ki a legendásan buta családfő karakterét.

A Simpson család már a 32. évadát tapossa, nemrég mutatták be a 700. epizódját, de még semmi jelét nem mutatja a kifulladásnak. A siker egyik titkát a jól eltalált karakterek jelentik, a címbéli család tagjaiból igazi popkulturális ikonok lettek, a családfő, Homer Simpson pedig talán minden idők legismertebb animációs figurájának számít.

A sorozat Matt Groening agyából pattant ki, a címbéli diszfunkcionális família tagjait a saját családjáról nevezte el. A karakterek kidolgozásában azonban több író is fontos szerepet játszott, köztük John Swartzwelder, aki a kezdetektől egészen 2003-ig produceri minőségében is részt vett a sorozat készítésében. Korábban soha nem adott interjút, de most mégis szóba állt a The New Yorker újságíróival, és megosztott velük néhány kulisszatitkot. Megerősítette például az egyik korábbi showrunner, Mike Reiss állítását, mi szerint Homert beszélő kutyaként írták meg. A karakter persze valójában nem egy kutya, de pont úgy viselkedik.

Az egyik pillanatban ő a legszomorúbb ember a világon, mert elvesztette a munkáját, vagy leejtett egy szendvicset, vagy véletlenül megölte a családját. A következő másodpercben viszont már ő a legboldogabb, mert talált egy pennyt – mondjuk a halott családtagjai alatt.”

Jobban belegondolva, tökéletes Swartzwelder analógiája, hiszen Homer arról ismert, hogy pillanatok alatt változik a hangulata, kezdve attól, hogy euforikusan fogad egy teljesen lényegtelen hírt, odáig, hogy dühbe gurul, és fojtogatni kezdi a fiát. Emellett lusta, agresszív, éretlen és impulzív – amilyen egy háziállat is lehet.

Az Amerikában átlagosan 7 milliós nézettséggel futó, és immár a Disney+-on is elérhető A Simpson család egy ideig még biztos velünk marad, mert két új évadot már megrendeltek belőle.

via: Screenrant