Kiújult Shannen Doherty mellrákja

A Beverly Hills 90210 sztárja a négyes stádiumban van. Egy reggeli tévéműsorban beszélt súlyos betegségéről.

A színésznő kedd reggel volt a Good Morning America vendége. „Napokon vagy egy héten belül kiderült volna amúgy is, hogy negyedik stádiumú rákom van. A betegség visszatért. Ezért vagyok most itt” – mondta Doherty a műsorban.

A Beverly Hills 90210, a Bűbájos boszorkák és a BH90210 című sorozatokból ismert sztár már egy éve titkolja a diagnózist. Most azért hozta nyilvánosságra, mert a bíróságra leadott jogi dokumentumokból hamarosan kiderült volna – erre célzott fenti szavaival.

Doherty ugyanis pereli saját egészségbiztosítóját, mert úgy gondolja, betegségével összefüggésben nem kevés pénzzel tartoznak neki. „Nem hiszem, hogy már feldolgoztam volna ezt a hírt.

Sokféle módon is keserű pirula ez most a számomra”

– mondta még az adásban a sztár.

Shannen Dohertyt először 2015-ben diagnosztizálták mellrákkal, majd 2017 áprilisában a színésznő bejelentette, hogy a daganat visszahúzódott. Amikor a sztár egy éve megtudta, hogy rákja kiújult, pihenés helyett inkább csatlakozott a Beverly Hills 90210 rebootjának, a BH90210-nek a stábjához, hogy ezzel is bizonyítsa: egy négyes stádiumú rákdiagnózis után is lehet még dolgozni.

A színésznő 2016-ban, már rákbetegen. Forrás: Jason LaVeris / FilmMagic / Getty Images

 

„Az emberek így rácsodálkozhatnak, hogy »istenem, tud dolgozni, szóval más súlyos stádiumú rákbetegek is dolgozhatnak«.

Az életünk ugyanis nem ér véget abban a percben, hogy megtudtuk a diagnózist.

Még van egy kis élet előttünk” – mondta a színésznő.


(via Independent)