Kriminális hétvége

Nézzünk krimiket a hétvégén, mondjuk egy csavarost, egy egzotikus színezetűt sok lövöldözéssel és egy olyat, amivel Ryan Gosling sztár lett és még Sandra Bullockot is lenyúlta közben.

Péntek: Borotvaélen (2012)

Hősünk egykor rendőr volt, ám börtönbe került, mivel ellopták azt az értékes gyémántot, amelynek biztonságáért ő volt felelős. Azt állítja, csőbe húzták, hogy a gyémánt tulajdonosának a keze lehet a dologban, aki fölvette a biztosítási díjat és megtartotta a követ is. Hogy bebizonyítsa ártatlanságát, megszökik a börtönből, ám ahelyett, hogy felszívódna, kiáll egy New York-i szálloda huszadik emeletének párkányára. Az alig arasznyi párkányon egyensúlyozva igyekszik meggyőzni a csini rendőrségi tárgyalónőt az igazáról, miközben a média ráharap az ügyre és hatalmas tömeg gyűlik odalent. Ám mindez csak figyelemelterelés.

A dán Asger Leth első hollywoodi filmje a csavarokra épül, ezért ezekről kár szót ejteni, de tény, hogy a főhős ügyes időhúzása és az a tény, hogy nem minden, a helyzet tisztázására érkező rendőrben bízhat, sokat dob az élvezeti értéken. Igaz, Sam Worthington nem tartozik generációjának legnagyobb színészei közé, de kellőképpen karizmatikus és végre olyan szerepet kapott, amiben nem kardot kell csörtetnie vagy kék lények között ugrálnia, és most egész nézhető. És ott van neki segítségként Elizabeth Banks mint a szép túsztárgyaló és kistestvérnek Jamie Bell, és látszik, hogy a legtöbb jelenetet tényleg azon a bizonyos párkányon vették fel – igaz, utólag kiretusált biztonsági kötelekkel.

Szombat: A királyság (2007)

Jó krimit nem csak New Yorkban vagy San Francisco utcáin lehet forgatni, és a műfaj szabályai azt is megengedik, hogy a nyomázás ismert fordulatai mellé sok minden más is beférjen. Itt például Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban járunk, ahol egy terroristacsoport  a nyugatiak által lakott övezetben robbantott fel egy bombát, ami rengeteg áldozatot követelt. Egy FBI elit osztag érkezik az országba, hogy a forró nyomokat követve felkutassák, ki áll a robbantás mögött. Csakhogy a szaúdi hatóságok nem fogadják szívesen őket, szerintük a robbantás helyi ügy, és mindössze öt napot adnak az amerikaiaknak, hogy elvégezzék a feladatukat.

A pályáját színészként kezdő Peter Berg ma az egyik legjobb akciófilmes rendező Hollywoodban, és a látványos akció itt is fontos szerepet kap – az autópályán végrehajtott rajtaütés iszonyú látványosra sikerült, ahogy a finálé is, de a filmet a nyomozás viszi el, amit hol akadályoz, hol segít a két különböző kultúra találkozása. Látszik, hogy az egyik forgatókönyvíró és producer Michael Mann volt, és a történet iszonyatosan pörög, miközben mégis marad annyi idő, hogy megismerhessük az amerikaiakat és nekik segítő szaudiakat is. Bár nem biztos, hogy pont Jamie Foxx volt a legalkalmasabb a főszerepre és a könnyedebb szerepekről ismert Jennifer Garner  és Jason Bateman is furcsán hat néha, de ezt pár perc alatt meg lehet szokni.

Vasárnap: Kísérleti gyilkosság  (2002)

Nem állítom, hogy hatalmas filmtörténeti klasszikusról van szó, de megjelenésekor a veterán Barbet Schroeder filmje nagy siker volt, és ez volt az, amikor a fél világ felfigyelt egy Ryan Gosling nevű tejfeles szájú suhancra, aki ugyan baromi irritáló volt, de látszott, hogy van benne spiritusz. Ő az egyik gyilkos – ennyit bőven elárulhatunk, hiszen mutatják is a dolgot – aki azt szeretné bebizonyítani, hogy igenis létezik a tökéletes bűntény. Két elkényeztetett gimnazistáról van szó, egy nagyszájú taplóról (ez Gosling) és egy visszahúzódó művészlélekről (Michael Pitt), aki megölnek egy ismeretlen lányt, és mindent úgy rendeznek el, hogy a nyomok az iskola részeges gondnokához vezessenek.

Csakhogy az ügyben nyomozó detektívnő (Sandra Bullock) rögtön szagot fog, és ugyan sokáig semmiféle bizonyítékot nem talál a fiúk ellen, akik azt is tagadják, hogy ismernék egymást, azt mégis eléri, hogy a tettesek kapcsolata feszültté váljon és hibákat kövessenek el. És, ahogy egy jó krimiben lenni szokott, megtudjuk, milyen terhet cipel magával a rendőrnő – és ezt az egyik gyilkos is megsejti. A film a hírhedt 1924-es Richard Loeb és Nathan Leopold gyilkosságot dolgozza fel – nem elsőként -, és bár kissé eljárt felette az idő, mégis élvezet nézni a még nagyon fiatal Goslingot, aki, mint utólag kiderült, a forgatás alatt összejött Sandra Bullockkal, aki idősebb és nagyobb sztár is volt nála.