Liam Neeson majd jól szétcsap

  • Vízer Balázs

Ő a legzordabb Amerikába szakadt ír arc, és a hétvégén újra és újra rendet vág a gonoszok között, akik cicózni mertek vele, majd egy kis időre beugrik jedi lovagnak is.

Sírok között (2014)

Lawrence Block egyike a krimi óriásainak: Matthew Scudder nevű magánnyomozója már vagy tizennyolc kötet óta járja New York utcáit és küzd saját démonaival, és ezt a karaktert mintha csak Liam Neesonra írták volna. Az ő New York-i ex-zsaruja nem hivatalos magánnyomozóként a törvény árnyékos oldalán tesz szívességeket némi készpénzért cserébe. Amikor Scudder elvállalja, hogy segít egy heroin dílernek (Dan Stevens) elkapni pár tagot, akik elrabolták és brutálisan meggyilkolták a feleségét, szembesül vele, hogy ezek a vadállatok nem először tettek ilyet, és úgy tűnik, nem is utoljára. Jó eséllyel ez Neeson egyik legsötétebb, ha nem a legsötétebb munkája, amire sokban hatottak a skandináv krimik és a nagy film noir klasszikusok is, és bár nem egy túl bonyolult darabról beszélünk, elég sokszor lehet rajta összerezzenni.

Non-stop (2014)

Jaume Collet-Serra rendező nagyon, de nagyon szívesen dolgozik együtt Liam Neesonnal, olyannyira, hogy eddig összesen négy közös munkájuk volt, és ez az egyik legjobb, legrafináltabb. A New York-London non-stop járaton vagyunk ugyanis, és ez Bill Marks szövetségi légi marsall állandó munkahelye. Átlagos útnak indul ez a napja is, amikor a telefonjára egy fenyegető sms-t kap. Húsz percenként megölnek egy utast a fedélzeten, ha nem utalnak át 150 millió dollárt egy bankszámlára. Az első gyilkosság után pánik tör ki a fedélzeten. A marsall próbálja kézben tartani a helyzetet, de egy nem várt fordulat felforgatja az eseményeket. A rendőrség és a Fehér Ház azzal vádolja Marksot, hogy ő az, aki eltérítette a légi járatot. Jó kis sztori, jó sok feszültség, és Neeson mellett ott van Julianne Moore is, aki mindig nagyon jó!

Elrabolva 3 (2014)

Ezen nem fogunk összeveszni, a harmadik Elrabolva film bizony nem ér fel az elsővel és a másodikkal – de ez még így is egy irtó korrekt akciófilm. Hősünk, Bryan Mills már azt hitte, minden ellenségével leszámolt, és sötét múltja nem érheti utol, ám volt feleségét holtan találja otthonában, és minden bizonyíték az ő bűnösségére utal. Miközben mindent bevet, hogy megtalálja és kiiktassa a valódi bűnösöket, a nyomába ered egy elszánt nyomozó (Forest Whitaker), valamint a CIA és az FBI. De nemcsak az ő élete forog veszélyben: a lánya is a kegyetlen gyilkosok célpontjává válik. Az exügynök felforgatja egész Los Angelest, nem törődve semmivel és senkivel. Két cél lebeg a szeme előtt: biztonságban tudni a lányát, és végrehajtani a halálos ítéletet a brutális gyilkosok felett. Az elég vicces nevű rendező, Olivier Megaton azért így kis kihozza a maximumot az ezúttal vékonyka sztoriból, és Neeson hozza a kőkemény apukát most is.

Star Wars: Baljós árnyak (1999)

Hogy George Lucas miért gondolta úgy, hogy muszáj folytatnia mindenki kedvenc IGAZI Star Wars filmjeit, rejtély – nem az, a pénz az oka! – ahogy az is, miért így vágott neki. Azonban most nem a válasz a fontos, hanem az, hogy az eseményeket csakis egyetlen szereplő, Qui-Gon Jinn rangidős jedi mester szemszögéből nézzük, hiszen őt játssza Liam Neeson – és tulajdonképpen ő itt a legszimpatikusabb főszereplő, még akkor is, ha nem mindenben van igaza az ifjú, ekkor még gyermek Anakin Skywalkerrel kapcsolatban. És tulajdonképpen Neeson jött ki ebből a filmből a legjobban, hiszen a Darth Maullal való párbajának hála nem kellett az elsőnél jóval rosszabb további két részhez asszisztálni, mint szegény Ewan McGregornak és Natalie Portmannek. És bár a név kicsit röhejes, Qui-Gon Jinn nagyon menő jedi lovag volt!