Liam Neeson nem emlékszik rád, szerencsére!

  • Vízer Balázs

Hihetetlen, de igaz, Liam Neeson ezúttal is egy teljesen átlagos családos embert játszik, akit valakik felbosszantanak, és aztán elszabadul a pokol, csak most nem rabolnak el senkit. Vagy mégis? Vagy mégsem?

Ismerős lenne a történet? Azért, mert már készült egy nagyon hasonló film, az 1988-as Őrület Roman Polanski rendezésében, csak ott Harrison Ford volt a híres európai fővárosban, abban az esetben Párizsban slamasztikába keveredő amerikai orvos, Emmanuelle Seigner pedig a segítségére siető csinos helyi lány, most pedig Liam Neesonnal történik valami borzasztóan hasonló. Ezúttal azonban Berlinben járunk, ahol a jó Dr. Martin Harris súlyos autóbalesetet szenved. A kómából magához térve meglepve tapasztalja, hogy a felesége nem ismeri fel, és egy ismeretlen férfi foglalta az életét, aki látszólag bizonyítani is tudja kilététét – ami ugyebár eredetileg az ő kiléte. Miután a hatóságok nem hisznek neki, Harris kénytelen a maga kezébe venni a nyomozást. Az egyetlen dolog, amin elindulhat, a taxi, amellyel balesetet szenvedett. A sofőr, Gina (az egyébként német Diane Kruger, aki egy bosnyák lányt játszik) segít neki kideríteni az igazságot, ami nagy meglepetéseket tartogat még Harris számára is.

Az Ismeretlen férfit az a Jaume Collet-Serra rendezte, aki a későbbiekben még három közös filmet forgatott Neesonnal, és aki, generációjának számos tagjával egyetemben Luc Besson filmgyárában kezdte pályafutását. És akik a Besson szakmányba gyártott akciófilmjein tanulta ki a szakmát, az azt is fogja csinálni egész pályafutása alatt: nem kiemelkedő, de profin összerakott, látványos, mutatós, egymással némileg felcserélhető tempós, könnyen fogyasztható, minimális erőszakkal operáló közönségbarát mozikat. Jó eséllyel legalább egyszer Liam Neeson főszereplésével. Ez a 2011-es darab legfeljebb abban különbözik a többitől, hogy van benne egy jókora csavar – természetesen nem áruljuk el, micsoda -, és a szokásosnál több régi motoros, megbízható karakterszínészekkel.

Olyan arcokkal, mint a veterán Bruno Ganz, Frank Langella vagy a szívtipró szerepekből kiöregedve mostanában méltatlanul keveset szerepeltetett Aidan Quinn. És ami Liam Neesont illeti, ő valami egészen furcsa módon megunhatatlan. Pedig tulajdonképpen teljesen hétköznapi a külseje, gyakorlatilag nincs is arcjátéka – képes akár húsz percig is ugyanazzal az arckifejezéssel eljátszania szenvedés, csodálkozást és megkönnyebbülést -, mégis élvezet nézni. Erről szól a kisugárzás, a tehetség és a személyiség, ami nem kopik el tizenkét Elrabolva film vagy azok utánérzése után sem!