Lopás a Stranger Things alapötlete?

  • PORT.hu

Egy filmes azt állítja, övé a koncepció – be is perelte a sorozat alkotóit.

Charlie Kessler szerint Matt és Ross Duffer, a Netflixen futó népszerű kölyök sci-fi széria ötletgazdái valójában nem is tekinthetők ötletgazdáknak, hiszen

sorozatuk koncepcióját az ő 2011-es kisfilmjéből, a Montaukból lopták. A héten beadott kereset szerint Kessler nagyjátékfilmet is tervezett projektjéhez, ennek pedig el is készült a forgatókönyve, The Montauk Project címmel – szóval Dufferék abból is meríthettek.

Annál is inkább, mivel a rövidfilmes rendezőként, forgatókönyvíróként és rendező-, illetve produkciós asszisztensként is tevékenykedő férfi azt állítja: a 2014 áprilisi Tribeca filmfesztiválon, egy premierpartin találkozott a Duffer fivérekkel, és meg is vitatta velük a tervét.

Matt és Ross Duffer. Forrás: Greg Doherty / Getty Images

 

A bíróságra beadott papírok szerint a Montauk (ami egészen pár nappal ezelőttig megtekinthető volt a Vimeón, de azóta eltávolították) egy Long Island-i kisközösségben zajló erőszakos eseményekről szól, amelyeknek közük van paranormális jelenségekhez és egy kormányzati projekthez is. Az egyik kulcsfigura pedig egy rendőr, akit üldöz a múltja – akárcsak a Stranger Thingsben.

A múltjával küzdő rendőr a Stranger Thingsben. Forrás: Netflix

 

Kessler – aki keresetében szóbeli szerződés megszegésére hivatkozik, és vagyoni kártérítést követel – még 2016 júliusában, a sorozat első évadának premierjekor döbbent rá a hasonlóságra saját ötletei és a Stranger Things között. A Netflix nem kommentálta az ügyet, ahogy az alkotók szóvivője sem reagált az esetről beszámoló CNN megkeresésére.


(via CNN)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu