Lovagok és rómaiak is lesznek a Westworld 2. évadában

Ed Harris szerint idén karácsonyra végeznek az őrült tempójú forgatással.

A Vanity Fair magazin idei buliján a Westworld két vezető producere, Jonathan Nolan (Christopher Nolan öccse) és Lisa Joy (Jonathan Nolan felesége) elhintett pár infómorzsát a sorozat 2. évéről. Eszerint a vadnyugati világ és az évadfináléban felvillantott szamurájvilág mellett lesz majd egy lovagi világ és egy római világ is - írja a Deadline. Ez egyébként Michael Crichton eredeti, 1973-as Westworldjében is így volt, már ott sem csak vadnyugati környezetben lövöldözhettek és tivornyázhattak a gazdag vendégek.

A sorozat egyik sztárja, Ed Harris a napokban a Collidernek adott interjút, amiben elmesélte: őrülten feszes tempójú és kaotikus a 2. évad forgatása, mivel egyszer az 1. és a 2. részhez vesznek fel valamit, aztán rögtön utána belefognak egy másik jelenetbe, ami majd csak a 4. és a 10. epizódban lesz benne.

Van, hogy két-három különböző epizódhoz veszünk fel anyagot, teljesen másik stábbal, teljesen másik helyszínen. Fogalmam sincs, hogyan tudnak mindent megcsinálni.

Harris szerint karácsonyig kész kell lenni mindennel, így nagyon örül, hogy nem ő az az ember, akinek ezt az egész őrületet át kell látnia és össze kell hangolnia minden stábtag számára a munkamenetet.