Ma lenne 90 éves Foky Ottó

Ráadásul a kis csacsi, Mirr-Murr, a legkisebb ugrifüles, a tévémaci és Makk Marci atyja öt nappal Dargay Attila előtt született. Micsoda jó hét volt az!

A 70-80-as években a magyar animáció az egyik legjobb volt az egész világon. Számos animációs műfajban zseniális alkotások tucatjai születtek - gondoljunk csak Dargay Attila rajzfilmjeire, a Macskafogóra, a Süsüre, Mézgáékra, Jankovics Marcell különleges rajzfilmjeire, a Frakkra, a Pom Pomra és Foky Ottó stop-motion bábfilmjeire. 

Sajnos ez az aranykor olyannyira véget ért, hogy - talán Az ember tragédiáját leszámítva - azóta sem készültek hasonló színvonalú filmek, bár az utóbbi időben mintha beindult volna valami. Intézménye lett az animációs filmek állami támogatásának, és ennek köszönhetően a tévében is kezdenek megszaporodni a magyar rajzfilmek, illetve gondoljunk csak a Lengemesékre és a hamarosan moziba kerülő Egy kupac kuflira. És elvileg jövőre mutatják be a várva-várt Rejtő-adaptációt, a Piszkos Fred közbelépet.

 A magyar stop-motion nagymestere, Foky Ottó épp 90 esztendeje, 1927. június 15-én született a Zala megyei Sárhidán. A tanítóképző főiskola elvégzése után két évig tanított, és képregényeket is bevetett, azok segítségével csöpögtette a nebulók fejébe a tananyagot. Majd felvették a Magyar Iparművészeti Főiskolára (ma MOME), ahol 1956-ban diplomázott díszlet- és bábtervező szakon. 

A Pannónia Filmstúdióban dolgozott előbb bábtervezőként, majd animációs rendezőként. Számos rövidfilm után a 70-es években indultak klasszikussá vált bábfilm sorozatai: A kiscsacsi kalandjai, amely a második évadtól Mirr-Murr kalandjai címen ment, A legkisebb ugrifüles és a Misi mókus kalandjai. 

Forrás: Facebook - Foky Ottó Emlékoldal

Foky tévémacija a 80-as évek elején debütált. Nagy volt a felelőssége, hiszen már két évtizede, kisebb változtatásokkal, először fekete-fehérben majd színesben ugyanaz a maci nézte a gyerekekkel együtt az esti mesét. De Foky új figuráját és hű társát, a Paprikajancsit egy csapásra megszerették, és olyannyira hozzánőtt az esti meséhez, hogy közfelháborodást okozott, amikor 2012-ben új macival helyettesítették. Az elődjeihez méltatlan, gagyi medvéket négy hónap után visszacserélték Foky macijára.

Annak idején több filmecske is készült: gyereknapra, Mikulásra, karácsonyra, húsvétra - emlékszem, gyerekkoromban mindig vártam ezeket, hiszen csak az év egyetlen napján vetítették.


Kevesen tudják, de Foky rendezte a Varjúdombi meséket, és folytatását a Varjúdombi meleghozókat is - a Heinzelmann Emma tervezte sorozatot, ami a 80-as években felnőtt gyerekek legtöbbjének rémálmokat okozott.

A 90-es években feleségével gyerekkönyveket illusztrált - a Süsünek is létezik, sajnos mára beszerezhetetlen Foky által rajzolt kiadása -, utolsó munkája pedig a híres egyfejű, Süsü fiáról szóló Süsüke, a sárkánygyerek volt. Az eredeti bábok kesze-kusza szerzői jogai miatt újratervezték a figurákat, és noha Foky az alacsony gyártási költség ellenére kiváló munkát végzett, de mégsem tudott a nagy előd nyomába lépni. Az iszonyú gyenge történetek és a pocsék zene csak erősítették a nézők ellenszenvét.

Munkásságát számos díjjal jutalmazták, többek közt megkapta a Munkácsy-díjat és a Magyarország Kiváló Művésze Díjat is. Ő tervezte a Mammut 2-ben található "fordított világot" is.

2012. szeptember 3-án halt meg Budapesten - és úgy tűnik, vele együtt a magyar stop-motion is.