Még 5 sztár, aki menő akcióhős lehetett volna, de végül nem így lett

Jennifer Garnerben simán ott volt az új Angelina Jolie, Shia LaBeouf Indy kalapját is megkapta.

Dobó Kata, Pamela Anderson, Chris O'Donnell, Chris Klein és Sam Worthington múlt héten kitárgyalt, félresiklott akciófilmes karrierje után lássuk, akadtak-e még olyan színészek, akiknek nem sikerült Schwarzenegger, Stallone, Sigourney Weaver és Linda Hamilton nyomdokaiba lépni az elmúlt évtizedekben.

Hétfő: Alias

Jennifer Garner akciósztársága az Alias tévésorozattal kezdődött – és nagyjából azzal is ért véget. A színésznő szuperhősös karrierje ugyanis hamarabb megbukott a Fenegyerekkel és az Elektrával, mint hogy igazán elkezdődhetett volna, hiszen ezek a képregényadaptációk még jóval a Vasemberrel nyakunkba zúdított Marvel-filmdömping előtt készültek. Pedig ez a fajta „kedves lány a szomszédból, akiről nem is gondolnád, hogy egy kőkemény CIA ügynök / bérgyilkos nindzsa, aki bármikor szétrúgja a hátsód”-szerep egészen jól áll Garnernek. Ráadásul a színésznő saját maga vállalta be a legtöbb akciójelenetét az Elektrában és a Daredevilben is.

Az Alias érdekessége, hogy lényegében egy poén miatt született meg. J.J. Abrams, a sorozat kreátora már a Felicity című, 1998 és 2002 között futó, gimis romkom tévésorozatban is együtt dolgozott Garnerrel (néhány epizódban ő játszott egy Hannah nevű lányt). Az egyik epizódban a címszereplő a nyári szünetben besegített egy kis kémmunkával a titkosszolgálatoknak, majd szeptemberben úgy ment vissza a suliba, mintha mi sem történt volna. Abrams és Garner ezt az alapötletet fejlesztették tovább, így született meg a Golden Globe-díjjal jutalmazott, öt évados Alias, amiben Sydney Bristow amolyan női James Bondként és Robert Langdonként mindenféle izgalmas (olykor sci-fibe hajló) kalandokba keveredik a világ legkülönbözőbb helyein.

Kedd: A Big Foot expedíció

Justin Long is az ezredforduló utáni vígjátékok örök lúzer figurájával csinált karriert Hollywoodban, épp ezért volt furcsa, hogy a Die Hard 4.0-ban pont ő lett Bruce Willis sidekickje a bűnözők elleni harcban. Sajnos azonban ez a páros már nem volt olyan emlékezetes, mint McClane hadnagy és az utcáról mellé keveredő Zeus kettőse a harmadik részben, így Longot később nem is nagyon hívták akciófilmekbe, kénytelen volt a vígjátékoknál maradni.

A Big Foot expedícióban is eléggé ütődött figurát alakít: egy Zek nevű srácot, aki némi pénzt remél abból, hogy egy kisvárosi zsaru, egy túlbuzgó riporter és egy híres jeti-szakértő pont az ő szomszédságában üldözi a legendás hegyi embert.

Szerda: 11:14

A 2009-ben elhunyt Patrick Swayze simán lehetett volna akkora akciósztár a '80-as és a '90-es években, mint Kevin Costner vagy Kurt Russell, hiszen a Puszta acélban, az Országúti diszkóban és a Holtpontban is látványos kockahasat és verekedéseket villantott. Csakhogy a Ghost és a Dirty Dancing akkorát szólt, hogy Swayze-t mindenki elkönyvelte jóképű, táncos lábú amorózónak. És ha épp nem ilyen produkciókban játszott, akkor olyan kultfilmekben tűnt fel, mint a Wong Foo, kösz mindent! - Julie Newmar vagy a Donnie Darko.

A 2003-ban mozikba kerülő 11:14 egy érdekes, szkeccsfilmeket idéző kanadai thriller volt, amiben egy baljós éjszakán egy Middleton nevű kisvárosban gázolásos baleset történik, ami ráadásul félreértések sorozatához vezet. Csakhogy a történet egyik résztvevője sem makulátlan múltú, és egyikük sem akarja felvállalni a tettei következményét, inkább stiklizik, alakoskodik, amivel természetesen csak még nagyobb bajba sodorja magát.

Csütörtök: Alkonyat – Napfogyatkozás

Tudja egyáltalán ma még valaki, kicsoda Taylor Lautner? A 25 éves színész az Alkonyat-filmek szerelmes farkasembereként robbant be a köztudatba 2008-ban, de miután 2012-ben lement az utolsó Twilight-film is, szépen eltűnt a süllyesztőben. Pedig a kigyúrt izomzatát és a profi karatetudását tényleg igyekezett akciófilmes karrierre váltani, csakhogy a 2011-es Elhurcolva nem igazán lett kasszasiker, és a producerek nem is láttak több fantáziát Lautnerben, azóta sem nagyon kapott főszerepet komolyabb blockbusterekben.

Az Alkonyat-filmeket aligha kell bemutatni bárkinek is. A moziváltozatok szinte szóról szóra követik Stephenie Meyer bestseller regénysorozatát: Bella, az átlagos tinilány (Kristen Stewart) szerelmi háromszögben őrlődik egy emberséges vámpír (Robert Pattinson) és egy vad vérfarkas között (Taylor Lautner), miközben az észak-amerikai fenyvesekben véres háborúskodás dúl a jó vámpírok, a gonosz vámpírok és a mogorva indiánokként élő farkasemberek között.

Péntek: Tőzsdecápák - A pénz nem alszik

Shia LaBeouf a Transformersszel és az Indy 4-el a háta mögött ma már az egyik legjobban kereső fiatal sztár lehetne, aki minden filmjéért minimum 20 milliós sztárgázsit kér. Csakhogy a Transformers 3 premierjének évében, 2011-ben egy interjúban kijelentette: a Kristálykoponya egy rakás szar, de erről nem ő, hanem a senkire sem hallgató, munkamániás rendező, Steven Spielberg tehetAz eset után Harrison Ford kibaszott nagy idiótának nevezte őtt, Spielberg pedig kirúgatta a producerként jegyzett Transformers franchise-ból, és a további Indy-filmeket is jegelte. LaBeouf karrierje itt látványosan megtört, és a mémmé vált balhés különc azóta sem talált igazán magára.

Az ominózus interjúig viszont LaBeouf elég sok blockbusterben szerepelt. Többek között a 2010-es Tőzsdecápák 2-ben, amiben Oliver Stone azzal folytatta a kultikus 1987-es első részt, hogy kiengedte a börtönből a filmtörténelem egyik legkarizmatikusabb antagonistáját, Gordon Gekkót, aki újabb milliók reményében fejest ugrott a gazdasági világválság utáni, kaotikus üzleti világba.