Megérkezett a Trónok harca utódja?

A mezei nézőknek még december 20-ig várniuk kell a hazánkban forgatott The Witcher netflixes premierjéig, de a kritikusok már láthatták a fantasysorozatot – és el vannak ragadtatva tőle.

A The Witcher (Vaják) című 8 részes széria a lengyel Andrzej Sapkowski regényfolyama alapján készült (ami már egy rendkívül népszerű videojáték-sorozatot is ihletett), és már most tudni lehet, hogy a december 20-án debütáló első évad után készül egy második szezon is, amit valamikor 2021 folyamán fognak bemutatni.

A The Witcher a hétköznapi emberek és mágikus erővel rendelkező lények (tündék, törpök, vámpírok, alakváltók, egyszarvúak) által benépesített világban élő Ríviai Geralt nevű bérgyilkosról (Henry Cavill) szól, aki veszedelmes szörnyek kiirtásával/hatástalanításával foglalkozik. Veszélyes ténykedése során pedig összeáll egy nagy hatalmú varázslónővel és egy fiatal hercegnővel, hogy együtt küzdjenek meg a démonokkal.

A kritikusok szokás szerint korábban nézhették meg a széria epizódjait, és habár a kész kritikákra vonatkozó embargó még nem járt le, az első benyomásaikat már megoszthatták a közösségi médiában – és egytől egyig el vannak ragadtatva. „Lesz még mondanivalóm a témában, miután lejárt az embargó, de annyit már most elárulhatok, hogy jó a szereposztás, okosan van felépítve és remek a tempója. Egy jó kis ponyva-fantasy hülyéskedés” – írta az egyik kritikus. Mások pedig a közelharcok koreográfiájától vannak lenyűgözve.

„A The Witcher párbajjelenetei olyan jók, hogy azokhoz képest a Trónok harca küzdelmei szörnyen rossznak tűnnek” – véli valaki. Ugyanezt egy másik újságíró még viccesebben fogalmazta meg: „A The Witcherben látható kardpárbajok annyira jók, hogy hozzájuk képest a Trónok harca párbajai olyanok, mintha két részeg balhézna a kocsma előtt” – írja. Ti is várjátok már?


(via DigitalSpy, Independent)