Megvan, ki lesz az új Doktor

Peter Capaldi távozása után 54 év után először lesz nő a kultikus sci-fi sorozat főszereplője.

A világ leghosszabb ideig műsoron lévő sorozatának tartott Doctor Who mitológiájában, a főszereplő Doktor miután "meghal", új testet ölt, és a személyisége is némileg megváltozik - ezzel a remek húzással cselezték ki az írók, amikor a térben és időben kóválygó időurat alakító színész kiöregedett a szerepből, vagy csak simán ott akarta hagyni a sorozatot. Eddig 12 (plusz egy) inkarnációját láthattuk a kultikus figurának, és Capaldi távoztának hírére ismét megindultak a találgatások, ki vezeti utána a TARDIS-t. 

Végre bejelentették, hogy az új Doktor az Idegen arcokl és a Broadchurchl ismerős Jodie Whittaker lesz - ez pedig óriási bejelentés, és tekintve a sorozat öt évtizednyi múltját és a meghatározó szerepét a popkultúrában, talán nem túlzás azt állítani, hogy ez bizony jelentős esemény a tévétörténelemben.

Capaldival együtt Steven Moffat is távozik, aki 2009 óta showrunnerként vitte a sorozatot. Utódja, Chris Chibnall már kezdetben női Doktort akart, és korábban dolgozott is együtt Whittakerrel (és a 10. Doktorral, David Tennant-tel) a Broadchurch-ben.

A rajongók egy része óriási örömmel fogadta a hírt, mások egyelőre csak kíváncsiak, de ahogy lenni szokott, akadtak hőbörgők is - természetesen a Doktor nemváltása miatt.

Peter Capaldit utoljára a sorozat karácsonyi epizódjában láthatjuk, amiben már Whittaker is feltűnik.