Megvan, ki lesz az X-Faktor 10. évadának műsorvezetője

Miller Dávid, akit az RTL Reggeli egyik házigazdájaként ismerhet a közönség, de szerepelt A Tanár és az Alvilág című sorozatokban, valamint az Álarcos énekesben is.

Új műsorvezető érkezik Miller Dávid személyében az RTL Klub egyik legnépszerűbb produkciójába, az UFA Magyarország gyártásában készülő X-Faktor jubileumi, 10. évadába – derült ki a csatorna sajtóközleményéből. Miller nem ismeretlen a közönség számára, hiszen az RTL Reggeli egyik házigazdája, de láthattuk őt az RTL Klubon futó A Tanár és az Alvilág című sorozatokban is, 2020-ban pedig énektudását is megmutathatta az Álarcos énekes című showban, ahol banán jelmezbe bújva, a műsor második évadában győztes lett.

Forrás: RTL Magyarország

 

A színész-műsorvezető, aki már alig várja, hogy elinduljanak az X-Faktor válogatók felvételei, utána pedig az élő show-k, így nyilatkozott új szerepéről:

Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy bizalmat szavazott nekem az RTL Klub, és az X-Faktor 10. évadának műsorvezetője lehetek. Minden tudásommal azon fogok igyekezni, hogy ennek a kihívásnak maximálisan megfeleljek. Most, hogy hivatalossá vált a hír, végre elkezdhetek dolgozni a stábbal a castingokon. Nagyon érdekel a háttérmunka is, és alig várom, hogy találkozhassak a versenyzőkkel. Fontosnak tartom ráhangolódni a feladatra, ami előttem áll. Szeretem a mélyvizes helyzeteket, úgyhogy már csak az a cél lebeg a szemem előtt, hogy a kamerák előtt bizonyíthassak.

Az X-Faktor 2021-es évadának új műsorvezetője a Fókuszban is mesélt az új feladatáról:

Bár az X-Faktor castingjai már javában zajlanak, még mindig várják a jelentkezőket, akik egyénileg vagy csapatban, a mentorok előtt bizonyíthatják tehetségüket.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu