Melegek a magyar televíziózás történetében

Oli úr a Szomszédokban, Bimby a Friderikusz show-ban, Hoffer Misi a Barátok köztben küzdött a másság elfogadásáért.

LMBTQ a Kádár-korszak műsorpolitikájában

A Magyar Televízió hivatalosan 1957. május 1-jén kezdte meg működését, de a rákövetkező évtizedekben jóformán egyetlen műsorban sem foglalkoztak a homoszexualitással. A másság ugyanis a hivatalos doktrína szerint nem fért össze a szocialista családmodellel, noha a művészvilágban több emberről is köztudott volt, hogy a saját neméhez vonzódik. 1962 után ugyan már nem büntették a homoszexualitást, de az állambiztonság megfigyelte a melegeket, és a besúgókon keresztül megszerzett információkat gyakran zsarolásra használták fel.

A Kádár-korszak előtt jóformán csak Karády Katalinról szóltak pletykák: legalább annyiszor nevezték őt „meleg tyúknak”, mint férfifalónakGobbi Hilda viszont sosem titkolta, hogy saját neméhez vonzódik (Temessy Hédivel és Galgóczi Erzsébettel is együtt élt). Semmiféle hátránya nem származott ebből a szocializmusban, mivel a korszak egyik legnépszerűbb színésznője volt, ráadásul az antifasiszta ellenállás hőse. Egy másik közkedvelt színész, Mensáros László viszont élete végéig titkolta homoszexualitását (csak Czeizel Endrének árulta el), az ismert színházi szakíró, Molnár Gál Péter pedig azért volt kénytelen együttműködni a hírhedt III/III-as csoportfőnökséggel, mert a másságával zsarolták.

Arról, hogy milyen volt homoszexuálisnak lenni a '70-es és a '80-as évek Magyarországán, a 2000-es években két dokumentumfilm is készült Eltitkolt évek illetve Meleg férfiak, hideg diktatúrák címmel.

 

Az első meleg sorozatszereplő: Oli úr a Szomszédokban

Érdekes jelenség, hogy a magyar filmművészetben a '80-as években már nem volt annyira tabutéma a másság. Az Egymásra nézve című, Cannes-ban is díjazott, 1982-es Makk Károly-film egy leszbikus párról szólt, az 1989-es Mielőtt befejezi röptét a denevérben pedig Tímár Péter mutatta be, milyen az, amikor egy csonka család életébe belépő homoszexuális férfi valójában nem is az anyához, hanem a fiához vonzódik. Ezeknek az alkotásoknak a népszerűsége azonban a '80-as években messze elmaradt mondjuk az Ötvös Csöpi-filmekétől. Így a másság elfogadásának népnevelési célzatú bemutatásáig egészen a rendszerváltás utánig kellett várni a mainstreamben: Bajor Imre 1990-ben került be Oli úrként az 1987 óta futó Szomszédokba.

Oli úr homoszexualitása ugyan sosem volt egy az egyben kimondva, de rendszeresen viccelődött ezzel a többi szereplő – sőt, néha maga Oli úr is. Gábor Gábor például folyton Oli néninek hívta,  de rendszeresen ilyenekkel ekézte: „Ő itt Oli úr, a mesterfodrász. Melegen ajánlom!” vagy épp „Íme Oli, a fodrászkirálynő”. A karakter szexuális orientáltsága viszont egyértelműen megvolt a készítők fejében: Horváth Ádám úgy kérte fel Bajort a szerepre, hogy „egy félmeleg fodrászt kell alakítania , aki tiltakozik a nők ellen, és lelkesedik a férfiakért.

A Gábor-Juli Stúdió pösze fodrásza pár év alatt a sorozat egyik legnépszerűbb szereplője lett. Bajor egy korábbi interjújában azt mondta, bár voltak akik „lebuzizták az utcán”, ő úgy érezte, fontos szerepet kapott a sorozatban:

Ez nagyon komoly áttörést jelentett. Egy csomó ember, aki halálosan titkolta a hovatartozását, egyszercsak azt látta, hogy egy heti sorozatban ilyen van, ilyen lehet, és ettől egész egyszerűen máshogy kezdte el élni az életét.

Csakhogy Bajor 1993-ban elkezdett haknizni a Csóközön című kabaréestjével, és elfelejtett szólni erről Horváth Ádámnak, aki szerint a Csók, pá, csóközön! köszönés Oli úr „védjegye” volt. A Szomszédok atyja állítólag emiatt rúgta ki a teleregényből Bajort (később szerencsére kibékültek).

 

Bimby a Friderikusz Show-ban

1992 elején startolt el a magyar tévétörténelem egyik legnézettebb műsora, az amerikai late-night talk show-k mintájára elkészített Friderikusz Show. Friderikusz 1992 és 1997 között a korszak legnagyobb sztárjait vonultatta fel a kéthetente csütörtök esténként jelentkező műsorában: járt nála többek között Robin Williams, Roger Moore, Alain Delon, Belmondo, Larry Hagman, Van Damme, Bud Spencer, Katarina Witt, Claudia Schiffer és Cindy Crawford is. Az egyik 1993-as adásban egy Bimby művésznevű, transzvesztita előadóművésznek kinéző, politikai karrierre és amerikai életre vágyó csodabogár volt a vendége:

A nézőket valószínűleg elemi erővel sokkolta, hogy Szomszédok Oli ura után pár évvel berollerezett ez a különös figura a képernyőre. Nem véletlen, hogy Csunderlik Péter és Pető Péter ezt a műsorrészletet is beválogatta be a '90-es évek legemlékezetesebb pillanatai közé:

...egy Kalap úrral viaskodó Hieronymus Bosch tudatából hasadhatott le ez a salátával, óvszerekkel, Marlboro-dobozzal és egy Első Emelet-nagylemezzel kidekorált fazon, leginkább válltöméses németalföldi zsoldos-szerelésben, hogy negyedórát kvaterkázzon a showmannel, és aztán Bimbyvel készült a nagyriport a Friderikusz PLUSZ magazin első számába is.

 

Hoffer Misi a Barátok köztben

1998 októberében még javában tartott a Szomszédok teleregény az MTV1-en, amikor az egy évvel korábban összegründolt RTL Klub húzott egy merészet, és napi szappanoperát indított Barátok közt címmel. Ami közös volt a két sorozatban, hogy pár ismert veterán (például Rékasi Károly, vagy Németh Kristóf és Várkonyi András, akik már a Szomszédokban is benne voltak) és rengeteg kezdő, vagy csak kevésbé ismert színész próbált didaktikus életvezetési tanácsokat adni a rendszerváltás után nyakunkba szakadt vadkapitalizmushoz.

A készítők népnevelő szándéka leginkább annál a történetszálnál volt tetten érhető, amikor az egyik főszereplőről, a jó tanuló, jószívű, tipikus Hoffer Misiről (Halász Gábor) kiderült, hogy homoszexuális. Ezt viszont titkolnia kellett az ultrakonzervatív apja elől, és azt is el akarta kerülni, hogy a magánélete szóbeszéd tárgyává váljon a pletykás társasházban (még egy kamukapcsolatot is bevállalt az ügy érdekében). Hoffer Misi homoszexuális párját, Szántó Robit az ismert tévés, D. Tóth András, D. Tóth Kriszta testvére alakította.

A közönség elfogadta az önmarcangoló homoszexuális karaktert, Halász Gábornak azonban derékba tört a tévés karrierje. Hoffer Misi népszerűsége ellenére nagyon megromlott a kapcsolata a Barátok közt producerével, Kalamár Tamással, így kirúgták sorozatból – a testvérét alakító Konta Barbarával együtt. A két színész 2002-ben egy Ellenségek közt című botránykönyvben mesélt a produkció környéki hatalmi harcokról és állítólagos szexuális zaklatásokról, de akkor nem lett ennek semmi következménye. Halász azóta politikus lett: több ciklusra is megválasztották Kiskutas polgármesterének.