Mellékhatás - Mély emberi drámára pakol akciót az RTL új sorozata

Egy sikeres fiatal orvos egy termékenységi klinikán rohadt nagy hibát vét, amivel ördögi kört indít el, mert egy bizonyos párnak mindenképp baba kell, különben neki annyi. Új, nagyon ígéretes sorozat az RTL Klubon.

Vannak, akik, bár teljesen egészségesek, nem lehet gyerekük külső segítség nélkül, mert bejátszanak hormonok, gének, egyéb tényezők, pedig semmi másra nem vágynak. És vannak, akik ezen iszonyatosan sok pénzt keresnek, akár megkérdőjelezhető módon is. Az RTL Klub új, saját fejlesztésű sorozata, a Mellékhatás ennek a témának fekszik neki, egymás mellé téve azokat, akik gyerekre vágynak, akik ebből élnek, és azt, aki egyfajta hordozótestként közvetít a két fél között, a béranyát. És erre sok mindent fel lehet húzni, a drámán kívül akár egy kis thrillert is. Azért a főcím kicsit meghökkentett, ahol egy női szemgolyó íriszébe kapszulaspermák hatolnak be, hogy aztán a pirula petesejteket megtermékenyítve jöjjön létre a magzat, de van itt bankkártya és sok minden más is, hogy tudjuk, ez a pénzről szól, és arról, hogy valaki istent játszik mások életével.

Az illető egy fiatal, sikeres orvos (Adorjáni Bálint) egy klinikán – nem tudni, nőgyógyászati, vagy termékenységi klinikán, gyanítom, az utóbbi -, aki saját fejlesztésű hormonkoktélt ajánl egy hozzá forduló párnak (Nagy Zsolt és Tenki Réka). Csakhogy a készítmény meddőséget okoz, és az orvos pechjére a férj, aki sikeres építési vállalkozó, nem hagyja annyiban a dolgot: nekik gyerek kell, saját gyerek, nem örökbefogadott, intézze el, vagy megköt rajta a beton. Eközben megismerünk egy fiatal nőt Sztarenki Dóra), akitől volt párja épp most vette el kislányát – a lány egyrészt folyton zűrbe keveredik, másrészt mégis, ki tesz ilyet? A lány Ózdról Pestre jön, hogy ügyvédet keressen, és már kerek is a kép, hiszen jogász nagynénje, akihez fordul, pont az orvos mutatós felesége (Borbély Alexandra) – aki egyébként pont gyereket szeretne.

Ennyi történik az első részben, plusz az, hogy az orvos főnöke, aki mellesleg az apósa is, rossz szemmel nézi a történteket, és annyi plusz információ jár az olvasónak, hogy a béranyaság a legtöbb országban, így Magyarországon is törvénytelen eljárás. Mi pedig találgathatunk, mi vár még ránk: magának akarja Sztarenki Dóra a belé ültetett magzatot – még nem történt vele semmi, de logikus, hogy ő lesz az „alany” -, komplikációk lesznek Borbély Alexandra remélt terhességével? Mélyebbre csúszik a doktor? És mi lesz a vállalkozó feleségével, aki ellenzi férje erőszakos módszereit? Nagyrészt megjósolható, mi fog történni, de a Mellékhatás így is jó kis elegye sok műfajnak, és az embernek önkéntelenül is eszébe jut róla a magyar televíziózás egyik csúcspontja, az Aranyélet. Itt is azt látjuk, mi az ára a luxuséletnek – hú, de szép lakása van a dokinak -, és azt, hogyan próbálják meg magukat felverekedni a nulláról, van látványos erőszak, családi dráma, párkapcsolati válság.

Kovács Dániel Richárd  rendező (A Tanár és a Válótársak) és Gasztonyi Kálmán  forgatókönyvíró (szintén Válótársak) nagyon jól építi fel az alaphelyzetet, és elég lendületet ad a történetnek, hogy várjuk a folytatást, ugyanakkor nem minden karaktert tudtam hová tenni. Az orvosból most még csak a törtetés, a sikerre való éhezés és az önzés jött át, pedig minden körülötte forog, kell, hogy legyen ennél sokkal emberibb vonása is – amikor azon töpreng, hogy tényleg hibázott-e, nem tudni, az érintett párt sajnálja, vagy a saját karrierje miatt izgul -, és ez mindenki másra is igaz. A felesége most még csak egy elkényeztetett gazdag nő, a leendő béranyában csak az indulatok munkálkodnak, a vállalkozóból csak a dühöt látjuk, egyedül az ő párja az, akivel tényleg azonosulni lehet, de sajnos pont Tenki Rékából látjuk a legkevesebbet. Nyilván ezt kell majd kibontani a következő részekben, és a nagy dilemma az lesz, hogy a sztori legyen izgalmas és lendületes, vagy a karakterek kapjanak „teljes életet” – azt csak remélni merem, hogy mindkettőt bevállalják.

Adorjáni Bálint mindenesetre jó választás volt: eleve jó döntés volt egy kevésbé ismert, de jól használható arcra építeni a sorozatot, ő pedig abszolút főszereplő alkat. Komoly színészi múltja van, de igazán még nem figyeltek fel rá, és ez abszolút előnyére válhat, merthogy még nem ismerjük a manírjait, izgalmas nézni, merre fejlődhet – ha maga a karakter is fejlődik. A többieket jól ismerjük, tudjuk például, Nagy Zsolt mennyire karakteres – amiben benne van, annak mindig súlya van -, azt, hogy Tenki Réka milyen érzékeny és szerethető, és azt is, hogy Borbély Alexandrának van egy keményebb oldala. Sztarenki Dóra most is kérdőjel, a pár éve még rengeteget foglalkoztatott színésznő kapta talán a legnehezebb feladatot, a balhés prolilány maga is egy klisé, sokat kell azon dolgoznia, hogy valós dimenziói legyenek a figurának, meglátjuk, sikerül-e.

És azt is meglátjuk, milyen mélységben és tisztelettel kezeli a sorozat magát az alapkérdést, azt, hogy mit éreznek azok, akik mindenáron gyerekre vágynak, de nem adatik meg nekik az, hogy ezt a legtermészetesebb úton érjék el.  

Értékelés: 7/10