Melyik Hellboyt szeressük, ezt vagy a régit?

A Guillermo Del Toro által megalkotott Pokolfajzatból kisebb filmes legenda lett, de a régóta várt harmadik rész helyett egy rebootot kaptunk, a kérdés az, szeretjük-e.

Volt idő, amikor még nem csináltak jó filmeket képregényekből: már érezték, hogy óriási potenciál van a dologban, de nem volt meg ahhoz a megfelelő kreativitás és szükséges vízió, hogy a képregényfüzetek hőseiből izgalmas és hiteles hús-vér figurákat varázsoljanak. Egyfajta kivétel volt a Pokolfajzat (2004) – vagy ha úgy nézzük, úttörő -, amelynek rendezője, Guillermo Del Toro egy olyan világot alkotott meg, aminek nem volt párja, és Ron Perlman egy olyan képregény (anti)hőst keltett életre, aki tényleg összetett és egyedülálló volt. A folytatás, a Hellboy II - Az Aranyhadsereg azonban nem ért fel az eredetihez – bár  vállalhatatlan sem lett. És ki tudja, miért, az illetékesek úgy döntöttek, hogy a rajongók által is követelt, a Del Toro által felajánlott Hellboy 3 helyett fogják az egészet, és visszatérnek az alapokhoz. Ez lett a Hellboy (2019), ahol tényleg szó szerint vettek mindent, ami a képregényekben van.

A rebootolás nem az ördögtől való, ma már a filmgyártás szerves része, az új Hellboyhoz pedig tapasztalt rendezőt szereztek a kifejezetten horrorspecialista Neil Marshall (A barlang, Démoni harcosok) személyében, az eredeti Dark Horse képregény szerzője, Mike Mignola pedig a korábbinál is nagyobb szerepet húzott magára a produkcióban. Meglepő módon a címszerepre azonban egy karakterszínészt szerződtettek le: David Harbournak tudomásom szerint korábban még főszerepe sem volt, bár epizodistának mindig megbízható volt, a Stranger Things seriffjeként pedig jókora népszerűségre tett szert. A szerep kedvéért Harbour betonra gyúrta magát, teljesen átszellemült, és készen állt rá, hogy egy újfajta, fiatalabb és keményebb Hellboyt hozzon. A siker nem rajta múlt.

Hanem a történeten. Ebben adott egy vérkirálynő (Milla Jovovich), aki a sötét középkor legelején dögvészt szabadított Angliára. Ám jött Artúr király, aki egy, a Gyűrűk urából kölcsönzött jelenetben felaprítja a boszit, darabjait pedig a királyság különböző pontjain rejti el. Aztán valaki napjainkban elkezdi kirakni a boszorkánykirakóst, miközben az éppen rossz passzban lévő Hellboyt Nagy-Britanniába hívják holmi elszabadult óriások megfékezésére. Naná, hogy a Vérkirálynő  megkörnyékezi a vörös, homárkezű, lefűrészelt szarvú pokolfajzatot, akit egy pillanatra sikerül is megingatnia. Ennyi a történet, a többi folyamatos hentelés, amiben részt vesz egy félvér jósnő (Sasha Lane) és egy szétkarmolt arcú koreai kommandós (Daniel Dae Kim), és az ő hármasuk tisztára olyan, mintha a Penge: Szentháromság lenne.

A régi Hellboy film és Guillermo Del Toro rajongói kifejezetten utálták az új filmet, annyira, hogy az meg is bukott a pénztáraknál, és el is vetették a lehetséges folytatások ötletét, és valóban lehet hibát találni az új verzióban, pláne a már kultikussá vált 2004-es változattal összehasonlítva. De mi van, ha önmagában nézzük a filmet, bizonyos dolgokat nem hibaként, hanem rendezői koncepcióként könyvelünk el? Akkor kapunk egy izgalmas és véres, fantasybe hajló képregény-feldolgozást, és David Harbour először és talán utoljára kieresztette magából a vadállatot!

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu