Mészárlás a luxushotelben

2008 novemberében egy állig felfegyverzett iszlamista csoport csapott le az egyik legnagyobb indiai metropoliszra, és tartotta rettegésben a város legpatinásabb szállodájának vendégeit. Ez az ő történetük, és azoké, akik nekik segítettek.

A terrortámadások legembertelenebb aspektusa pontosan az, hogy szinte mindig védekezésre képtelen, ártatlan civilek ellen irányul. Ez történt 2008 novemberében Indiában is, amikor összehangolt merényletsorozat rázta meg Mumbai városát: a támadók egyik célpontja a híres Taj Mahal Palace Hotel volt. A Hotel Mumbai című drámában megismerhetjük mind a megtámadottakat, mind a támadókat, ráadásul szinte úgy, mintha egy élő közvetítést láthatnánk – és ebben az a keserű irónia, hogy amikor a média valóban élőben közvetített a támadásról, azzal pont a terroristákat segítette.

2008 novemberében a Lashkar-e-Taiba nevű pakisztáni iszlamista csoport 10 tagja összesen 12 célpontot támadott meg a ma már Mumbai névre hallgató Bombay-ben, vasútállomást, kávézót, egy zsidó kulturális központot és két luxushotelt. Legalább 174 ember veszítette életét, beleértve a támadók közül 9-et, és több mint 300-an sebesültek meg. Az elsőfilmes ausztrál Anthony Maras filmje szinte kizárólag a Taj Mahal Palace Hotel luxushotelben történtekkel foglalkozik, bár a vasútállomást és a kávézót ért támadásból is kapunk némi ízelítőt. És ehhez persze meg kell ismernünk a szálloda személyzetének egy részét, köztük a hórihorgas szikh pincért, Arjunt (Dev Patel a Gettómilliomosból) és a séfet (a veterán Anupam Kher), illetve néhány vendéget, hogy majd aggódjunk értük.

Maras ugyanis elképesztően jól vezényli le a támadást és a hotel „ostromát”, amihez adott a támadók háttere. Mert bár jól kiképzett, fanatikus terroristákról van szó, ezek egyben agymosott fiatal srácok is, akikről utólag tudni lehet, hogy a szegénység elől menekülve álltak be a Lashkar-e-Taiba soraiba, és az egyik legfontosabb motiváció számukra az volt, hogy mártírhaláluk esetén családjuk komoly összeghez jut. Ezek a fiúk nem láttak még angol vécét, rácsodálkoznak a luxushotel berendezésére, és ugratják egymást, miközben embereket mészárolnak le. Közben állandó összeköttetésben állnak pakisztáni kiképzőjükkel/irányítójukkal, aki hol biztatja, bátorítja, hol konkrét utasításokkal, tanácsokkal látja el őket - többek között a híradók beszámolóiból szerzett információk alapján. Ez az arctalan figura olyan, mint egy őrült terrorista és egy okos edző furcsa keveréke – a telefonbeszélgetések nagyrészt valódi felvételek alapján készültek -, és ez a karakter teszi igazán izgalmassá a filmet.

A legfurcsább az egészben, hogy a terroristák sokkal „élőbb” figurák, mint azok, akik miatt izgulnunk kell. Mert ott van az amerikai építész (Armie Hammer) és indiai felesége (az iráni Nazanin Boniadi) a kisbabájukkal és bébiszitterükkel, és a bunkó orosz „üzletember” (Jason Isaacs), akikért persze izgulunk, de talán nem annyira, mint kéne. Ők kevésbé vannak kitalálva és megírva, és az különösen furcsa, hogy őket VIP vendégként ismerjük meg, az indiai szereplők is tökéletes, önfeláldozó személyzetként miattuk aggódnak, nem a saját életük miatt, némileg azt sugallva, hogy ők többet érnek másoknál. Persze ez van, ha mindezt európai szemszögből nézzük, egy indiai produkció nyilván másként mutatná be az eseményeket – de ez így is hihetetlenül izgalmas, sajnos.

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu