Minden, amit az Aranyélet harmadik évadáról tudni lehet

Megérkeztek az első hivatalos információk az egyik legjobb magyar sorozat folytatásáról.

A SZTORI

Az Aranyélet, 3. évad alig pár hónappal a második szezon záróeseményei után veszi fel újra a cselekmény fonalát, hőseink élete mégis nagyot változott ez alatt a rövid idő alatt. Miklósiék végre a mindig áhított aranyéletet élik: a család a Dunakanyarhoz költözött egy idilli kis faluba, ahol Attila régi-új legjobb barátjával, a milliárdos Gáll Ferivel az oldalán egy óriási beruházást készül nyélbe ütni. A gyerekek is megtalálták végre a helyüket: Márk Biankával az oldalán saját vállalkozást vezet, Mira pedig gyakornokoskodik, és közben készül az egyetemre.

Ám a vérrel és árulással szerzett jólét békés felszíne alatt továbbra is forrnak az indulatok. Attila igyekszik kiélvezni, hogy Hollós Endre nyomdokaiba lépett, de azzal nem számol, hogy az új szereppel új ellenségek is járnak, sőt: a hozzá legközelebb állók áskálódnak ellene.

Thuróczy Szabolcs (Miklósi Attila) a sorozat harmadik évadában. Forrás: HBO

 

Mira továbbra is viszonyt folytat a nála jóval idősebb ügyésszel, Zebegényi Gézával, akivel közösen azon dolgoznak, hogy végre rács mögé juttassák az Oszi haláláért is felelősnek tartott titokzatos „Panda bá”-t. Márk eközben imádott keresztapja megölését készül megbosszulni. Mesterkedéseik egyre elkerülhetetlenebbé teszik a háború kitörését a szülők és a gyerekek közt…

Rajkai Zoltán (Zebegényi Géza) és Döbrösi Laura (Mira) az Aranyélet harmadik évadában. Forrás: HBO

 

NEM VÁRT FORDULAT

A műsort sugárzó HBO néhány forgatási fotón kívül egész eddig nem sokat mutatott a közönségnek az új évadból – leszámítva azt a kampányvideót, amelyben Miklósi Janka polgármesterjelöltként látható. Most kiderült, hogy a kisfilm nemcsak egyszerű poén volt a választások idejére időzítve, hanem szervesen kapcsolódik az új évad cselekményéhez: Janka ugyanis versenybe szállt a polgármesteri címért.

A kampányfilmben felfedezhető néhány rövid részlet a széria harmadik évadából is, ezért afféle rendhagyó beharangozónak is tekinthető. Kiderül belőle többek közt, hogy Miklósi Attila élete beruházását, egy ötcsillagos wellnesshotel építését tervezi – és az előző évadokból már megtanulhattuk, hogy a Miklósi család ambiciózus elképzelései általában nem sok jóhoz vezetnek. Jankának pedig azt kell nagyon hamar megtanulnia, hogy az ölébe hullott lehetőséggel komoly áldozatok is járnak: a hatalom birtoklása egyre inkább mások szolgájává teszi.

Végh Zsolt (Gáll Feri) és Danis Lídia (Jakab Erika főhadnagy) a harmadik évadban. Forrás: HBO

 

A FŐSZEREPLŐK

A főbb szerepekben ismét Thuróczy Szabolcsot (Miklósi Attila), Ónodi Esztert (Miklósi Janka), Döbrösi Laurát (Miklósi Mira), Olasz Renátót (Miklósi Márk) és Végh Zsoltot (Gáll Ferenc) láthatjuk.

Trill Zsolt (Fazi) és Olasz Renátó (Márk) a harmadik évadban. Forrás: HBO

 

Az évadban visszatér Danis Lídia (Jakab Erika főhadnagy), Rajkai Zoltán (Zebegényi Géza), Fekete Lovas Zsolt (Mátyás Pista), Hevér Gábor (Szendrák Dénes) és Trill Zsolt (Fazi) is, de fontos szerephez jut a Fullajtár Andrea által a második évad záró epizódjában alakított államtitkár, Boros Zsuzsa, valamint Gáll Feri lánya, Bianka is (őt ezúttal Staub Viktória játssza).

Olasz Renátó (Márk) és Staub Viktória (Bianka). Forrás: HBO

 

A már ismerős arcok mellett természetesen új karakterek is felbukkannak: Bakonyi Csilla egy helyi újságírót alakít, aki komoly összetűzésbe kerül Miklósiékkal, Borovics Tamás pedig roma nagyvállalkozóként tűnik fel a sorozatban. Az HBO-tól kapott képek tanúsága alapján egy epizódszerepben Makranczi Zalán is feltűnik majd.

Olasz Renátó (Márk), Ónodi Eszter (Janka), Makranczi Zalán és Fullajtár Andrea (Boros Zsuzsa) a sorozat harmadik évadában. Forrás: HBO

 

A STÁB

A sorozat rendezői ismét Dyga Zsombor és Mátyássy Áron, a vezető operatőr harmadjára is Marosi Gábor. A széria vezető forgatókönyvírója ezúttal Vancsik Péter volt. Az írói csapatba visszatért Tasnádi István (aki az új évadban egy rövid szerepben is felbukkan majd), újoncként pedig egy fiatal tehetség, Vanicsek Olivér csatlakozott. Az évad story editora Angyalosy Eszter. A harmadik évadot az HBO megbízásából Fodor Judit és Stalter Judit produceri közreműködésével ezúttal is a Laokoon Filmgroup készítette (az ő nevükhöz fűződik többek közt az Oscar-díjas Saul fia). Az HBO részéről a kreatív producer Krigler Gábor, a gyártásért felelős producer pedig Závorszky Anna.

Bakonyi Csilla a helyi újságíró szerepében. Forrás: HBO

 

MIKOR JÖN?

A csatorna egyelőre annyit közölt, hogy Miklósiék kalandjai valamikor idén ősszel folytatódnak. És sajnos most találkozunk velük utoljára, hiszen a harmadik egyúttal a befejező évada is lesz az Aranyéletnek. Addig is, ha esetleg elfelejtettük volna a korábbi szezonok történéseit, az eddigi epizódokat itt tudjuk visszanézni.

Borovics Tamás (középen) mint roma nagyvállalkozó. Forrás: HBO



(via HBO)