Mindjárt itt az egyik legjobb családi vígjátéksorozat folytatása

Tíz év kellett hozzá, hogy igazán befusson az Ítélet: család című sorozat, amiben egy gazdag család vergődésének legkínosabb pillanatait élvezhetjük ki. Május végén mutatják be az ötödik évadot, ezért összeszedtük, mit szeretünk benne annyira.

1. Ki ne szeretne a gazdagok életén csámcsogni? Pláne, ha azok a gazdagok amúgy semmit nem tettek azért, hogy ilyen kiváltságos helyzetbe kerüljenek, és a való életben totálisan életképtelenek lennének. Amikor a pofátlanul gazdag Bluth család fejét hirtelen csalással vádolják meg, emiatt börtönbe kerül, és befagyasztják a számláikat, a gyerekeinek és a feleségének kell valahogy felszínen tartaniuk magukat és az üzletet. Hiába nagykorúak, egyedül a második legidősebb fiú tud felnőni a feladathoz, de olyan, mintha egy csapat óvodással kellene megértetnie, hogy nem veszünk csokit a boltban.

 

 

2. A defektes, mégis imádnivaló szereplőket páratlanul jó humorral mutatja be a sorozat. Az egyik legviccesebb karakter az édesanya, aki a Latin-Amerikai Televíziós Akadémia eseményén mindenkit pincérnek néz, és rendszeresen súlyosan agyára megy a saját gyerekeinek, miközben megsemmisítő pillantásokkal idegeli tovább őket.

 

 

4. A család nagyjából egyetlen józan eszű tagját játszó Jason Bateman itt érett be igazán, pedig gyerekkora óta rendszeres szereplője különféle sorozatoknak. Miután Golden Globe-ot kapott az alakításáért, egyre ismertebb névvé vált, és nemrég saját sorozatot is rendezett Ozark címmel, aminek a története némileg hasonló az Ítélet: családéhoz. Csak az vígjáték helyett drámaként fogja meg a nagyot bukó tehetős család sztoriját.

 

5. Szintén itt alakított először emlékezeteset Michael Cera, aki innentől kezdve Hollywood ügyeletes esetlen kamaszfiújává vált. Ezt a figurát hozta a Superbad című vígjátékban, a Juno című drámában és a Scott Pilgrim című képregényfilmben. Ebben a sorozatban Jason Bateman fiát játssza, aki értelmes gyerek, de mint minden rendes kamasz, kínos csetlés-botlással navigál az olyan, számára teljesen új területeken, mint a csajozás. A helyzetét nem könnyíti meg a családja, ahogy az sem, hogy George Michael Bluth-nak nevezték el, és rendszeresen George Michaelnek szólítják.

 

 

6. A család egyik fekete báránya Gob, a legidősebb fiú, aki tökéletesen alkalmatlan arra, hogy átvegye a családi üzletet. Két dolog mozgatja meg igazán, a nők és a varázslás. Imád a Final Countdown című számra szájában késsel vagy rózsával vonaglani a színpadon, ami az őt játszó Will Arnett előadásában végtelenül komikus, és a nagyszabásúnak szánt bűvészmutatványok sosem úgy sülnek el, ahogy kellene. Ez viszont cseppet sem csökkenti az önbizalmát és a lelkesedését, és ez a kombináció kifogyhatatlan humorforrás.


 

7. A sorozat 2003-ban indult, és még bőven lett volna mit ragozni rajta, ha nem kaszálják el három évad után. Azóta viszont kultsorozattá nőtte ki magát, mert egyre többet kapnak rá a sajátos humorára. Sokat kellett várni rá, de a negyedik évadot 8 év szünet után 2013-ban  a Netflix mutatta be végre, és most öt év szünet után újabb évaddal ajándékozzák meg a rajongókat május 29-én. A negyedik évad annyira nem sikerült erősre, mint a régiek, de nem verték le a magasra tett lécet. Nagy kérdés, hogy 15 évvel az első évad után, mit sikerül még kihozni ebből. Az előzetes egészen ígéretesnek tűnik.

 

 

8. Amikor az Ítélet: család kijött, még nem alkalmazták olyan gyakran a sorozatok azt a közvetlen, kézikamerás stílust, ami később például a Városfejlesztési osztálynak is jellegzetességévé vált. Így valószínűleg sokan nem értették, miért néz ki kicsit úgy az egész, mint egy home video, pedig épp ez adja meg az egésznek a hangulatát, ahogy részeseivé válunk az olyan kínos és abszurd családi jeleneteknek, amik egyébként a négy fal között szoktak maradni.



 

 

A gifek forrása: giphy.com

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu