Mit hozhat egy jópofa rendező a Thor 3-ba?

Az új-zélandi Taika Waititi az utóbbi évek egyik legeredetibb rendezője, aki a kisköltségvetésű cukiságait beviheti egy igazi blockbusterbe.

A Marveltől nem áll távol, hogy viszonylag érdekes rendezőknek ossza le egy-egy képregényfilmjét, hátha így sikerül olyan alkotást csinálni, ami kicsit kilóg a mostanra elég hosszú és egyre unalmasabb adaptációk sorából. Az eddigi próbálkozások viszont kimerültek annyiban, hogy egy-egy rendező saját szájíze egy-két poén erejéig jelent meg, igazából a franchise-ok által kijelölt keretek közül semmi sem tudott igazán kilógni.

Amit viszont a Thor: Ragnarök esetében megléptek még tőlük is szokatlan és váratlan volt, ugyanis arra az új-zélandi Taika Waititire bízták a filmet, akinek eddig a legtöbb köze Hollywoodhoz akkor volt, amikor a 2011-es Zöld Lámpásban elvállalt egy mellékszerepet.

Waititi attól függetlenül, hogy Hollywoodban és a mainstream mozivilágban szinte ismeretlen, egy nagyon érdekes rendező, az utóbbi pár év egyik nagy reménysége. Nagyon sajátos látásmódja, történetmesélése van, jellegzetes figurákat talál ki, és a filmjeire egytől egyig illik, hogy nagyon szerethetőek, pedig nagyon sokfélék.

Nézzük át Waititi legnagyobb sikereit, hogy kicsit elképzelhessük, milyen lenne az a Thor, amiben szabad kezet kap, hogy azt csinálja, amihez a legjobban ért.

Az eddigi legnagyobb sikere, bár az ő esetében nehéz nagy sikerekről beszélni, mert igazából kultkedvenc filmeket forgat, nem borzasztó népszerűeket, de mindenesetre a 2014-es Hétköznapi vámpírok című filmjével robbant be a köztudatba.

 

A film címe elég egyértelmű, valóban arról van szó, hogy három vámpír unalmas hétköznapjait ismerhetjük meg, akik együtt laknak egy bérelt házban. Egyrészt a film tele van iszonyú jó poénokkal, nagyon jók a vámpírkarakterek, amik a vámpírmitológia ismert figuráinak karikatúrái, ráadásul ez egy olyan film, amiben különösen jól sül el, hogy gyakorlatilag áldokumentumfilm.

Jó jel, hogy Waititi a Thor kapcsán már el is sütötte ezt az áldokumentumfilmes poént, amikor a nyár végén bemutattak egy pár perces videót arról, hogy mit csinál Thor és Hulk, mert kihagyták őket a legutóbbi Amerika kapitányból.

Tökéletesen idézi meg a Hétköznapi vámpírok legjobb pillanatait, és a filmből az is kiderül, hogy az eddig csak a dagadó izmaival hírnevet szerző Chris Hemsworth igazán vicces is tud lenni, ha megfelelő kezek közé kerül.

Waititi másik nagy dobása, amit a Hétköznapi vámpírok után már értelemszerűen némi elvárásoknak kellett megfeleljen, az idén bemutatott Vademberek hajszája volt

Ebből a filmből egyrészt kiderült, hogy Sam Neill például tud színészkedni, másrészt az is, hogy Waititi olyan cukiságbomba előállítására képes, hogy Wes Anderson elbújhat a sarokban. Waititi filmjeinek általában, ahogy ennek is, van egy nagyon kellemes összetákolt hangulatuk, de pont úgy, hogy a dolog még nem lesz esetlen, erőltetett, fárasztó, az egész nagyon őszintének tűnik.

A kezelhetetlen intézeti gyerekről és az őt befogadó, az isten háta mögött élő családról szóló, majd egy gigantikus túlélő road movie-vá dagadó film úgy válik percről percre egyre jobban szerethetővé, hogy nincs benne semmi sziruposság, patetikus jelenetek, nagy drámák. Az egész csak úgy megy előre, és ahogy halad a cselekmény a végkifejlet felé, úgy várjuk azt egyre jobban, hogy bárcsak ne lenne vége a filmnek.

Ezt a cuki, barkácshangulatot is megidézte már a Thor forgatási munkálatai alatt. Néhány nappal ezelőtt volt egy majdnem 15 perces élő bejelentkezése Facebookon a forgatásról, ahol körbevezette a nézőket Chris Hemsworth-szel.

Waititi előszeretettel szerepel a saját filmjeiben, a Vademberek hajszájában feltűnik, a Hétköznapi vámpíroknak ő az egyik főszereplője, és egy korábbi, még a munkássága megismerése szempontjából mindenképpen fontos filmje, a 2010-es Boyban is ő a főszereplő.

A Boyt azért érdemes kiemelni, mert az a filmje még nagyon új-zélandi, ha lehet ilyet mondani. Nemcsak nyelvezetében, de felépítésében és humorában is egészen szokatlan Európából nézve. Ha ebből a tipikus, a mainstream filmektől távol álló gondolkodásmódból bele tud vinni valamit a Thor harmadik részébe, akkor még akár egy egészen érdekes filmet is kaphatunk.

Az eddigi előjelek abszolút biztatóak, egy dolog nem valószínű, hogy Waititi szerepel majd a filmben, legalábbis egyelőre hivatalosan nem jelölik sehol, hogy benne lenne, de aztán persze simán lehet, hogy feltűnik pár pillanatra, ahogy például Stan Lee szokott.