Na de miért nem láthatjuk soha többé Scullyt az X-aktákban?

Gillian Anderson végre elmondta, miért hagyja ott 25 év után a sorozatot.

Hetek óta azt találgatja a fél világ, miért hagyja ott Gillian Anderson az X-aktákat pont most, amikor a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén elindult a 11. évad is. A 49 éves színésznő már tavaly decemberben bejelentette a visszavonulását, és ezt most a tévékritikusok céhének (TCA) sajtókonferenciáján is megerősítette: nemcsak az X-aktákat hagyja ott, hanem az Amerikai istenekből is kiszáll.

Itt az ideje, hogy Scully vegye a kalapját és távozzon. Befejeztem, ennyi volt, kész, vége.

A színésznő már a hatrészes 10. évad előtt meghozta az elhatározást: nem bújik többé bele Dana Scully nyomozó kiskosztümébe, csakhogy a sorozat sikeres feltámadása után kíváncsi lett, mi fog kisülni ebből az egészből, és igent mondott a 11. évadra is.

Úgy éreztem, meg kell csinálni azt a hat részt, újra bele kell bújnom ennek a csodálatos karakternek a bőrébe. Csakhogy ahogy a fő kreátor, Chris Carter is mondta, az az évad csak arra volt jó, hogy újra megtanuljunk járni, egyik lábunkat óvatosan a másik elé téve. Az újabb 10 epizód viszont már arról szólt, hogy ha a séta már megy, kezdjünk el futni!

A színésznő maga is úgy érezte, hogy a 6 részes új évadban nem adtak meg mindent a rajongóknak, és már csak ezért is kötelessége bevállalni a 11. évadot:

Bizonyára nem lettem volna boldog, ha csak azzal a hat résszel búcsúzunk el a nézőktől. Bár vannak más terveim az életben és a további karrieremben, nagyon hálás vagyok, hogy megkaptam ezt az újabb rendkívüli lehetőséget és ismét eljátszhattam ezt a rendkívüli karaktert.

Arra viszont egyelőre nem tudott válaszolni, hogy jó ötlet-e végleg kiszállni a sorozatból, nem fogja-e később megbánni. 

Majd térjünk vissza rá pár év múlva, amikor ez az ajtó már becsukódott.

De vajon az X-akták Gillian Anderson nélkül is folytatódni fog? A széria szülőatyja, Chris Carter azt nyilatkozta ezzel kapcsolatban, hogy ez a sorozat kezdettől fogva Mulderről és Scullyról szólt, és még sosem gondolkodott el azon, milyen lenne az egyik kulcskarakter nélkül folytatni. (via The Hollywood Reporter & DeadlineDigital Spy & Looper)