Nem csak Amerikában készül remek western!

Tavaly minden filmfesztiválon erről a távoli helyről érkezett westernről beszélt mindenki, és nem véletlenül, a kőkemény és szikár afrikai western új jelentéssel töltötte meg a műfajt.

A dél-afrikai filmgyártás nemrég Neill Blomkamp munkájával hívta fel magára a figyelmet, de akármilyen zseniális is volt a District 9 és a Chappie, nem feltétlen az ország igazi arcát mutatták meg. Merthogy létezik egy éjfekete, hosszú-hosszú évtizedeken át elnyomott, elszegényedett, mégis többségben lévő, megannyi nemzetből és törzsből, zulukból, xhoszákból, szotókból, és olyan népekből álló ország, amikről az átlag olvasó az életben nem hallott. Az ő filmjük a Marseilles, Dél-Afrika, amely a címnek megfelelően Marseilles-ben játszódik, csakhogy nem Franciaországban, hanem az ország elvadult, kies keleti partvidékén található kisvárosban. Itt él egy csapat lázadó barát, akik Öt Ujjnak nevezik magukat, és akik összecsapnak a rendőri erőkkel. Amikor a zsaruk elfogják Leratót, Tau gyerekkori szerelmét, lövöldözés tör ki, és a fiú attól tartva – nem ok nélkül -, hogy a rendőrök elfogják vagy megölik, elmenekül.

Csak húsz évvel később tér vissza a városba, ahol még mindig az erőszak az úr, de a fehér rendőröket egy kőkemény banda váltotta fel. Hősünknek össze kell szednie azt, ami az Öt Ujjból maradt, hogy újra megvédjék otthonukat. És mondtuk már, hogy Michael Matthews filmje egy tökéletes western? Kőkemény, véres, erőszakos, mégis hihetetlenül szépen megkomponált western? Mert az, és felhasználja a műfaj összes régről ismert és szeretett kliséjét, és a klisékkel nincs semmi baj, ha a rendező jól, értően és adott esetben szeretettel használja fel őket, és valóban szolgálják a történetet és a film hangulatát. És ebből a filmből csak úgy sugárzik a hangulat, minden képéből, beállításából és jelenetéből látni, hogy a készítőknek nem csak fontos volt ez a bosszúmese, de tudták is, hogy mit akarnak vele, és nem csak másoltak, de valami egészen újat hoztak létre.

Mert a helyi táj, a jellegzetes viselet – nem népviselet! – is szerves része annak a mesének, ahogy a fiúból lett férfi visszatér és megszerzi magának azt, ami az övé, megbünteti azt, aki elárulta, és újra közösséggé kovácsol egy haldokló várost. És igen, ezek közhelyek, de a közhelyekkel sincs semmi baj, ha jól használják őket.